11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Állattenyésztés

Veszett róka után veszett kecske Borsodban

Agrofórum Online

Veszettségben pusztult el egy kecske és gidája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen a múlt héten. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség. A vírusra a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy legyenek körültekintőek és a betegség gyanúja esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat.

Március elején egy rókában, majd a múlt héten egy elhullott kecskében és gidájában mutatta ki a veszettség vírusát a NÉBIH laboratóriuma. Mindkét eset a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen történt. Az anyakecske nem tudott lábra állni, hátrafeszített fejjel feküdt, nyálzott és görcsös kényszermozgásokat végzett. A tünetek alapján felmerült a veszettség gyanúja, melyet a laboratóriumi vizsgálat megerősített. A kecskék tulajdonosának elmondása szerint a környékről – többek között az ő udvaráról is – az elmúlt időszakban több baromfi eltűnt, amiket valószínűleg róka vitt el. A térségben jelenleg is érvényben van az illetékes állategészségügyi hatóság által a korábbi eset miatt elrendelt 90 napos ebzárlat.

A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, melyekből Magyarországon mintegy 70.000 egyed él. Hazánkban a rókák veszettség elleni vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen, évente két alkalommal az állategészségügyi hatóság. Emellett a betegségtől való mentesség elérésében, illetve közegészségügyi szempontból is kiemelt szerepe van a kutyák évenkénti kötelező veszettség elleni védőoltásának is.

A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás. A betegséget Európa nyugati részén már felszámolták, és az elmúlt két évtizedben hazánk is jelentősen előrehaladt a mentesítésben. A járványtani helyzet – többek között a preventív hatósági intézkedéseknek köszönhetően – jelentősen javult. Míg az 1990-es években még több száz veszett állatot találtak évente, 2015-ben már klasszikus veszettség eset nem fordult elő Magyarországon és 2016-ban is csak egy esetben mutatták ki a vírust.

A NÉBIH 2016-ban figyelemfelkeltő kampányt indított, melynek célja a veszettséggel kapcsolatos ismeretterjesztés a lakosság körében. A program weboldalán részletes cikkek olvashatók többek között a betegség tüneteiről is annak érdekében, hogy a lakosság felismerje ezeket, és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé.

Néhány fontos tanács:

Ha háziállata a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait véli felfedezni rajta, haladéktalanul értesítse állatorvosát!
A természetellenesen viselkedő (barátságos, vagy támadó magatartást mutató) vadon élő emlősállattal (róka, aranysakál, kóbor eb) ne érintkezzen!
Ha jármű által elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott róka tetemet talál, ne érintse meg!
Mindkét fenti esetben értesítse az állategészségügyi hatóságot!
Ha veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát.
Ne feledkezzen meg az ebek kötelező veszettség elleni oltásáról!
Mindenképpen javasolt a nem kizárólag lakásban tartott (kijáró) macskák megelőző veszettség oltása is.
A betegséggel kapcsolatos további hasznos információk találhatók a NÉBIH veszettséggel foglalkozó honlapján: www.veszettsegmentesites.hu.

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Oroszország 2024-ben 777 millió euróval támogatta a tejtermelőit

2025. február 1. 14:10

Oroszországban a mezőgazdasági szektorok közül a legtöbb támogatást a tejtermelés kapja, ami tovább bővül az idei évben.

Skót-felföldi marhákkal virágzó magyar farm

2025. február 1. 08:10

A család 66 hektáron gazdálkodik, ez az ő esetükben leginkább legeltetéses állattartást jelent, 12 hektár az csupán, amelyen lucernát és szénát termesztenek.

Lúdtelepen igazoltak madárinfluenzát

2023. március 24. 10:24

Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Elkezdődött a biomassza- és bioüzemanyag-kereskedők adatszolgáltatási időszaka

2018. július 3. 09:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a BIONYOM ügyfelek figyelmét, hogy 2018. július 1-jén kezdetét vette az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak.

Elérhetőek a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez szükséges útmutatók

2020. január 27. 09:02

Elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez támpontot nyújtó útmutatók.

A Nébih visszahívta az Oxxovar 5% oldatot a hazai piacról

2019. január 24. 07:48

A vizsgálati eredmények alapján a Nébih megtiltotta az Oxxovar 5% oldat valamennyi gyártási tételének forgalmazását és felhasználását, valamint elrendelte a hazai piacról történő kivonást.