Bulvár

Húszezer sertés égett benn egy hizlaldában

Agrofórum Online

A németországi Szász-Anhalt tartományban körülbelül 20 000 állat pusztult el egy sertéshizlaló üzemben keletkezett súlyos tűzesetben. Nem ez volt az első tűz ezen a farmon Binde településen.

Körülbelül 20 000 sertés pusztult el az április 12-én kitört tűzben, mondta az illetékes mentésirányító központ szóvivője a német dpa hírügynökségnek. Hozzátette, hogy két tűzoltó is megsérült az esetben, és nem ez volt az első nagyobb tűz a farmon.

Ugyanaz a létesítménykezelő

A második nagyobb tűzeset volt ez viszonylag rövid időn belül, korábban Alt Tellinben történt hasonló. Itt ugyanaz a létesítmény kezelője, mint a Mecklenburg-Pomeránia tartományban történt tűzvésznél, amelynek során 2021 márciusában teljesen leégett egy nagy sertéstelep.

Akkor körülbelül 55 000 malac és koca pusztult el. A leégett istállók és az állati tetemek elszállítása több hétig tartott. A tűz akkoriban nagy vitát váltott ki a tűzvédelmi intézkedésekről és követelményekről, valamint a nagy istállók működésének engedélyezéséről.

64 ezres telep

A mostani tűzesetben érintett sertéshizlaló telepen összesen 10-14 istálló égett le. A dpa szerint körülbelül 64 000 állatot tartottak a farmon. Néhány istállót időben sikerült kinyitni, és a sertéseket kiengedték a szabadba. Körülbelül 1300 élő kocát állatorvosok felügyelete mellett rakodtak be, és az üzemeltető tulajdonában lévő egyéb létesítményekbe vittek, mondta a létesítmény üzemeltetője az MDR közszolgálati televíziónak.

Több mint 200 tűzoltó sok órán át küzdött, hogy megfékezze a tüzet.

Egymillió eurós kár

Körülbelül egymillió eurós kárt okozott a sertéshizlaldatűz. Az üzemeltető az MDR szerint csak pár nap után tudta újra üzembe helyezni az összes épen maradt istállót. Mostanra helyreálltak az állatok gondozásának alapvető körülményei, biztosított az élelem, a víz, a megfelelő mennyiségű fény és a szellőzés. Az összes megmentett állat jó állapotban volt, és állatorvosi ellátásban részesült.

Három éve volt itt egy tűzeset

A tűz okáról továbbra sem közöltek információkat, a rendőrség nyomoz az ügyben – számolt be a német agrarheute mezőgazdasági szakportál. Három éve már volt tűz a komplexumban. Akkor az anyagi kár elérte az 50 ezer eurót.

Fotó: Freiwillige Feuerwehr Arendsee

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Újabb megyékben tilos a tűzgyújtás mától

2019. március 1. 09:02

A megjelölt megyékben tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon.

Lovakat is mentettek, több millió eurós kárt okozó tűz pusztított egy gazdaságban

2024. április 22. 15:10

Tűz ütött ki egy német gazdaságban, az anyagi kár több millió euró. Az állatokat időben kimentették.

Javult a mezőgazdaság tűzvédelmi helyzete

2019. március 25. 09:33

Összességében megállapítható, hogy a gazdasági szereplők a betakarítási munkálatok vonatkozó tűzvédelmi előírásait jellemzően betartották, kirívó szabálytalanságot az ellenőrzések során az ellenőrök nem tapasztaltak.

Tűzveszély a tarlón: így tároljuk a szalmabálát biztonságosan

2024. augusztus 5. 14:10

A széna, szalma, pellet és gabona, ha nem megfelelően tárolják, felmelegedhet és meggyulladhat. A tűzesetek elkerülhetők a kazlak rendszeres ellenőrzésével.