Gólyafészektartókkal, költőládákkal, vezetékburkolással segítik a madarak biztonságos fészkelését.
Már csak néhány hét és a költöző madarak tömegesen térnek vissza fészkükbe. Ehhez kapcsolódva az OPUS TITÁSZ Zrt. madárvédelmi szakemberei is az utolsó simításokat végzik annak érdekében, hogy a fehér gólyák és más költöző madarak új és javított fészkeiket, odúikat birtokba vehessék.
Idén a 4300 gólyafészektartó mellé a tervek szerint 140 új szerkezetet helyeznek ki.
Az OPUS GLOBAL Nyrt. elkötelezett a környezet védelme és a fenntarthatóság iránt, és ez a szemlélet a leányvállalatai számára is kiemelkedő fontosságú. A vállalatcsoport energetikai divíziójához, az OPUS ENERGETIKÁ-hoz tartozó OPUS TITÁSZ Zrt. célja, hogy tegyen a környezetért, a sokszínű hazai tájak és állatvilág megóvásáért, értékeink megőrzéséért.
Ezen a téren is különösen kiemelt figyelmet fordítanak a madárvilág védelmére. A hálózataik madárbaráttá alakítására az idei évben közel 200 millió forintot fordítanak.
A madárvédelmi intézkedések legfőbb célja, hogy a szolgáltatási területen az elektromos szabadvezeték-hálózat és a kapcsolódó berendezések karbantartásával, valamint a hálózat fejlesztésével csökkentsék a madárbalesetek számát, és szem előtt tartsák a térségben élő rendkívül gazdag és színes madárállomány védelmét.
Figyelnek a madárvédelemre
Az OPUS TITÁSZ ellátási területén egész évben folyamatosan dolgozik hálózatai madárbaráttá alakításán. Különösen a késő ősztől kora tavaszig tartó időszakban kerül fókuszba a hálózati madárvédelem, hiszen mielőtt a költözőmadarak, köztük a fehér gólyák is visszatérnek, mindig nagyobb figyelmet kap ez a tevékenység.
A fehér gólya eredetileg a mocsaras ligeterdők madara volt, ám napjainkra „beköltözött” a településekre, és ma már közel 90%-uk villanyoszlopokra építi fészkét. A villanyoszlopokra épült fészkek esetében a madarak fokozottan ki vannak téve az áramütés és a fészekledőlés veszélyének.
Ennek elkerülése érdekében az OPUS TITÁSZ Zrt. szakemberei folyamatosan helyeznek ki gólyafészektartókat a kisfeszültségű hálózatok oszlopaira, így az oszlopra szerelt szerkezeteken a madarak biztonságos távolságban építhetik fészküket.
Mázsás súly
Hogy mely területeken kerülnek ki a fészektartó szerkezetek, hol kell madárvédelmi beavatkozásokat végrehajtani, azt a nemzeti parkok és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereivel együttműködve határozzák meg az OPUS TITÁSZ Zrt. munkatársai.
A hálózatbejáráson azokat a helyszíneket is beazonosítják, ahol sérült szerkezetet találnak, vagy ahol könnyíteni kell a fészektartó tartalmán, mert a gólyák minden évben tovább építik, növelik a fészküket, ami így akár több mázsára is növekedhet, és a jelentős súlytól megcsúszhat, megsérülhet a gólyakosár szerkezete. Az új fészektartók kihelyezése mellett tehát a „gólyaotthonok” karbantartását is folyamatosan végzik.
A hosszú évek óta végzett madárbarát hálózatfejlesztési tevékenységüknek köszönhetően a kihelyezett gólyafészektartók száma egyre nő. Az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területén jelenleg közel 4300 gólyafészektartó található, s terveik szerint idén további 140 új szerkezetet telepítenek.
A szakemberek természetesen nem csak a fehér gólyák fészkeit teszik biztonságossá, hanem más madarak számára is helyeznek ki fészkelést biztosító eszközt. Például szalakóta odúk, vércseládák, kerecsensólyom költőládák kihelyezése segíti a madarak természetes szaporulatának sikerét.
A biztonságos fészkelés segítése mellett fokozatosan egyre biztonságosabbá teszik a hálózataikat a madarak számára burkolt szigetelések, madárkiülők és szárnyterelők kihelyezésével is.
(Fotó: Martin Winkler/Pixabay)