Bulvár

Több mint 100 éves a világ legidősebb karácsonyi kaktusza

Agrofórum Online

Fáknál gyakrabban hallani százéves korokról, sőt még akár 700 évesről is, ha a Ginkgo bilobára gondolunk. Nade a 100 éves karácsonyi kaktusz a szobanövények világában ritkaságnak számít!

A karácsonyi kaktusz ebben az időszakban nagyon kedvelt, hiszen karácsonykor telis-tele van virággal, melyek színe a hófehértől a halvány rózsaszínen át a mélybordóig terjed.

Milyen igénye van egy karácsonyi kaktusznak?

A karácsonyi kaktuszok, ahogy a kaktuszfélék általában, nem kedvelik a túl sok öntözést, fényigényesek és a legszebben akkor fejlődnek, ha melegben tartjuk őket. A karácsonyi kaktusznak szüksége van egy pihenőidőre, amikor 15 Celsius-fok körül tartjuk pár hétig, majd vissza a melegbe és már látszani is fognak a kis bimbók rajta.

Évek óta minden évben a pihenőidőszakot szeptemberben-októberben tartjuk, csökkentve akkor az öntézést is, kicsit hagyjuk is kiszáradni a karácsonyi kaktuszainkat, majd október végén fokozatosan újrakezdjük az öntözést, és ez eltart egészen a virágzás végéig. Majd január vége felé, mikor minden kaktusz elvirágzott, jön egy újabb másfél-két hónap pihenőidő, amikor visszamennek a 15 Celsius-fok körüli helyre és pihenni térnek.

A matuzsálem karácsonyi kaktusz – Schlumbergera bridgesii

A matuzsálemi kort megélő kaktusz egy magánember tulajdona. Állítólag már a 110. életévét tapossa ez a példány, és egy nagy bokorra hasonlít maga a növény.

A matuzsálem karácsonyi kaktusz

Ezen kívül hasonlóan hatalmas példányok vannak még a húsvéti vagy karácsonyi kaktuszokból, és nem csak eredeti élőhelyén, mely Brazília. Itthon is találni gyűjtőknél 80-100 éves példányokat.

Miért nem virágzik a karácsonyi kaktusz?

A karácsonyi kaktusz nem szereti a pangó vizet, és bár lehet, hogy zöld hajtásokat még hozna is, de virágozni nem fog, ha rendszeresen megáll alatta a víz.

Kéthetente tápanyagozással lehet serkenteni a virágzását is onnantól, hogy a bimbók megjelentek rajta.

Emellett a rossz talaj is okozhatja a virágzás elmaradását: mivel a pangó vizet nem szereti, érdemes kaktuszoknak való talajkeverékkel gondoskodni a megfelelő közegről.

Érdekessége, hogy bár a neve alapján kaktusz, mégis jobban igényli a vizet. Ha kaktuszföldbe tesszük, akkor elkerülhető, hogy túlöntözzük.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Hogyan öntözzük a póréhagymát?

2019. február 9. 13:16

L. Péter kérdése: A póréhagyma öntözéséhez szeretnék tanácsot kérni: mennyire szabad öntözni, mire kell odafigyelni?

A gazdálkodók nagy része öntözött tavaly

2019. június 6. 10:03

A megöntözött terület és a kiöntözött víz több mint 80 %-a az Alföldet érinti; 92 %-ban felszíni, 7,5 %-ban felszín alatti és 0,5 %-át partiszűrésű vízből öntöztek.

Tartósak és mutatósak: BAUER RAINSTAR csévélődobos öntözőgépek

2023. november 14. 17:40

Az osztrák BAUER cég az öntözés gépeinek specialistája. Kínálatukban megjelennek egyebek mellett a RAINSTAR csévélődobos öntözőgépek is, amelyekből többet is közelről megnézhetnek a hannoveri Agritechnica kiállításra ellátogatók.

Lankadnak, sárgulnak a meggyfa levelei. Mivel tudnám az állapotát helyrehozni?

2023. július 12. 04:36

Meggyfa levelei kókadtak, sárgulnak, méretük fele akkora, mint szokott lenni. Milyen permetezéssel, mivel tudnám ezt az állapotot helyrehozni?