Élelmiszeripar

Jogszabály védi meg a valódi Trappista sajtot

Agrofórum Online

Október elején életbe lépett a 43/2025. (X. 2.) AM rendelet, amely átfogóan szabályozza a Trappista sajt készítését és forgalmazását. A jogszabály célja, hogy a vásárlók csak olyan terméket találjanak a hűtőpultban, amely valóban megfelel a hagyományos Trappista minőségnek.

A rendelet egyértelműen meghatározza a formai és érzékszervi jellemzőket, így kizárólag a korong alakú, meghatározott íz- és állagpontszámot elérő sajt nevezhető így. A döntés a hazai tejtermelők, sajtkészítők és fogyasztók közös érdekeit szolgálja, erősítve a magyar sajtpiac átláthatóságát.

Jogszabály rögzíti, mitől „igazi” a Trappista

A Magyar Élelmiszerkönyv módosítása pontosan leírja, milyen tulajdonságok alapján használható a Trappista elnevezés. A termék kizárólag korong formájú lehet, és csak akkor viselheti a nevet, ha érzékszervi pontszáma eléri a 11,2-t. A rendelet egyben az íz, az illat, az állag és a megjelenés minimumkövetelményeit is rögzíti.

Az Agrárminisztérium szerint a cél az, hogy a vásárlók ne találkozzanak a névvel visszaélő, gyenge minőségű importtermékekkel, amelyek korábban elárasztották a piacot.

A Trappista – továbbra is a legnépszerűbb magyar sajt

A Tej Terméktanács országos felmérése alapján a magyar fogyasztók 95%-a ismeri, és 82% legalább évente fogyasztja a Trappista sajtot. A hazai sajtgyártás éves volumene 92 ezer tonna, ebből mintegy 27 ezer tonna Trappista, amelynek több mint háromnegyedét belföldön értékesítik.

A magyar fogyasztók 82% legalább évente fogyasztja a Trappista sajtot

Eközben az importált sajt mennyisége 70 ezer tonna fölé nőtt, ebből mintegy 30 ezer tonna trappista típusú. A szabályozás így nemcsak a fogyasztókat védi, hanem a hazai gyártók versenyképességét is erősíti.

Minőségi kampány indul a magyar Trappistáért

A Tej Terméktanács, az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum közös kampányt indított „Trappista sajt – mindig hozza a formáját!” címmel. A cél a hazai eredetű, valódi Trappista népszerűsítése, és annak tudatosítása, hogy a magyar tejtermékek mögött garantált minőség és szigorú ellenőrzés áll.

A program része a „Sajtszív” védjegy, amely a magyar származású és ellenőrzött minőségű termékeket jelöli. A szakmai szervezetek szerint a jogszabályi háttér és a kommunikációs kampány együtt jelentős lépés a piaci tisztulás irányába.

Új korszak a sajtpiacon

A 43/2025. (X. 2.) AM rendelet nem csupán formai kérdés, hanem a fogyasztói bizalom újjáépítésének alapja. A vásárlók ezentúl biztosak lehetnek abban, hogy a Trappista név mögött valódi, meghatározott minőségű sajt áll. A szakértők szerint a változás hosszú távon a magyar tejtermelés és sajtfeldolgozás versenyképességét is javíthatja, és egyértelműbbé teheti a piaci megkülönböztetést a hazai és importtermékek között.

Képek: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi történik az árpával, mire sör lesz belőle?

2026. augusztus 30. 11:10

A saját termesztésű árpából sör is készülhet, de a magasabb hozzáadott értékhez megfelelő alapanyag, technológia és szigorú higiénia kell.

Tofu: miből készül valójában, és mitől lesz kemény vagy selymes?

2026. augusztus 29. 14:10

A tofu kicsapatott szójafehérjéből készül. Megmutatjuk, mitől lesz selymes vagy kemény, és mi határozza meg tápértékét.

Miért drágább sokszor a barna tojás, ha nem táplálóbb a fehérnél?

2026. augusztus 22. 08:10

A barna tojást sokan értékesebbnek tartják a fehérnél, pedig a héj színe önmagában sem a minőséget, sem a tápértéket nem határozza meg.

Miért olyan nehéz hőálló csokoládét készíteni?

2026. augusztus 15. 11:10

A csokoládé éppen azért olvad könnyen a nyári melegben, amiért szeretjük. A kutatók úgy növelnék a hőtűrését, hogy az állaga ne változzon.

Sajt készült olyan fehérjékkel, amelyek az anyatej fontos összetevői is

2023. szeptember 17. 09:10

2014 novemberében nyílt meg az a Vászolyi Sajtmanufaktúra, amelynek munkáját, illetve sajtját immár másodjára ismertek el a Mondial du Fromage versenyen. Vagyis azon a versenyen, amelyet a sajtok Bocuse D’Or”-jakén tartunk számon.

Sajttal csaltak ötmilliárd forint áfát

2023. január 27. 12:36

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emeltek.

Hogy függ össze a körömápolási napló és a kézműves sajt?

2019. május 23. 03:48

A magas minőségű tejnek ma már komoly felvevő piaca van. Nem túlzás azt állitani, hogy a Hétforrás Birtokról származó tejért, és csekély mennyiségű sajtért, túróért sorban kell állniuk a vevőknek, „akik” jelenleg éttermek, kávézók, reggelizőhelyek.

Egyre több amerikai sajtot vásárolnak Európában

2022. április 20. 08:04

Az Egyesült Államok kereskedelmi adatai szerint Európa februárban 306 tonna sajtot importált az Egyesült Államokból.