Életmód, gasztronómia

10-ből csak 4 magyar jótékonykodik karácsonykor – de kik a legnépszerűbb támogatottak?

Yettel Magyarország Zrt.

Tízből négyen terveznek idén karácsonykor adományozni és/vagy önkénteskedni; a legtöbben az állatmenhelyeket, az állami gondozásban élő gyerekeket és a mélyszegénységben élőket segítenék – derült ki a Yettel kutatásából.

A fogyatékos személyek számára csupán tízből egy ember jótékonykodna, pedig ma Magyarországon minden 20. ember él valamilyen fogyatékossággal. Erre hívja fel a figyelmet a szolgáltató a KézenFogva Alapítvánnyal közös karácsonyi összefogásában, amelyben fogyatékos emberek segítettek hajléktalan embereket.

Tavalyhoz képest nem változott a jótékonykodási kedv. Saját bevallásuk szerint a magyarok 77%-a jótékonykodott valamilyen formában az év során, tízből négy ember adományozott és önkénteskedett is, és karácsonykor fele ennyien biztosan tervezik valamelyiket, a válaszadók harmada ugyanakkor még nem tudta, hogy fog-e jótékonykodni – derült ki a Yettel országos kutatásából. A mobilszolgáltató idén negyedik alkalommal vizsgálta a magyarok karácsonyi kapcsolattartási és vásárlási szokásait, amely ebben az évben is kitért a jótékonykodási célokra.

A tárgyi adományokat felajánlók száma az előző évhez képest néhány százalékkal csökkent, de még mindig a magyarok kétharmada választja ezt a segítségnyújtási formát, például ruhákkal, cipőkkel, iskolaszerekkel.

Ugyanakkor a pénzbeli adományt rendszeresen nyújtók száma némileg növekedett az előző évhez képest, emellett ezek alkalmankénti összege is nőtt: míg tavaly a megkérdezettek 26%-a adományozott 10.000 forint feletti összeget, idén már a 33%-uk. Az adományozók valamivel több mint kétharmada 5 ezer forint alatti összeget szokott adni alkalmanként.

Mikroadományozás is lehetséges

A legkisebb támogatás is segítség: a kis összegű, úgynevezett mikroadományozás mobiltelefonról is indítható a kijelölt szervezetek emelt díjas adományvonalaira indított hívás vagy küldött SMS segítségével – a KézenFogva Alapítvány esetében a 13600/13-as számra.

A válaszadók körében támogatottként idén első helyre kerültek az állatmenhelyek, de sokan jótékonykodnának az állami gondozásban élő gyermekek, a mélyszegénységben élők, valamint a daganatos vagy egyéb betegségben szenvedők javára is.​ A fogyatékos személyeknek csupán 11% tervez idén segíteni – tavaly ez az arány 13%, míg tavaly előtt 16% volt.

„Magyarországon minden huszadik ember, azaz közel félmillió személy él valamilyen fogyatékossággal. Ezek az akadályok nehezek, de nem leküzdhetetlenek. 30 éve dolgozunk egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni mindennapjaikat többi embertársuk mellett.

Fontos számunkra, hogy az Alapítvány lakói, ügyfelei olyan életet élhessenek, mint bármelyikünk, és hogy megéljék, hogy nemcsak ők szorulnak támogatásra, hanem ők is tudnak segíteni másokon” – mondta Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője.

Ennek jegyében a Kézenfogva Alapítvány saját karácsonyi jótékonysági akciójában az ügyfeleik – azaz az általuk támogatott fogyatékos emberek –, munkatársaik és önkénteseik gyűjtöttek ételadományt és készítettek szendvicseket hajléktalan emberek számára.

Munkájuk elismeréseként pedig egy koncerttel lepte meg őket az Octovoice Énekegyüttes, amelynek tagjai a Yettel karácsonyi reklámfilmjében is közreműködtek, ami szintén a meglepetés erejéről szól. A szolgáltató az alapítványt karácsonykor több mint kétmillió forintos adománnyal támogatja, amit a szervezet a fogyatékos gyermeket nevelő családok mentálhigiénés támogatására fordít konzultáció, szülőcsoportok, pár- és családterápia formájában.

„A fogyatékos emberek reprezentációját fontos ügynek tartjuk a Yettelnél, ezért fogtunk össze idén is a KézenFogva Alapítvánnyal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ők is a társadalom teljes értékű tagjai, akik maguk is képesek másokért tenni, és örömünkre szolgál, hogy az Alapítvány munkáját támogathatjuk” – tette hozzá Mészáros Attila, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Ikonikus karácsonyi növények

2022. december 20. 05:37

Vannak olyan klasszikus darabok a virágosok polcain, melyek a karácsony elmaradhatatlan növényei. Többet már kapásból fel is sorolhatunk, mint a korallvirág, mikulásvirág, de idén vannak izgalmasabb összeállítások is.

Titkos története van a karácsonyi növénynek, meglepő dolgot árulunk el róla

2025. december 26. 16:10

Nagyjából 1700 éve ünneplik hivatalosan a keresztények a karácsonyt, amelyhez az idők során egyre több hagyomány tapadt.

Karácsonyi növénytrendek biztonságosan: szobanövény gyerek és állat mellé

2025. december 24. 11:10

Nem minden karácsonyi szobanövény való kisgyerek vagy kisállat mellé. Mutatjuk, mire figyeljünk a választásnál.

Tényleg fehér lesz a karácsony? Itt az országos előrejelzés

2025. december 6. 14:10

Az ország nagy részén télies fordulat várható december 20-a után, az előrejelzések szerint idén valóban megnőtt az esély a fehér karácsonyra.