Életmód, gasztronómia

A napraforgóolaj letaszította az olívaolajat a trónról a spanyol konyhákban

Agrofórum Online

A napraforgóolaj letaszította az olívaolajat a konyha királyi trónjáról Spanyolországban, a világ legnagyobb olívaolaj-termelőjénél, mivel az emelkedő árak arra kényszerítik a fogyasztókat, hogy olcsóbb lehetőségekre váltsanak.

Spanyolország legnagyobb olívaolaj-palackozó szövetsége, az Anierac szerint a spanyolok 107 millió liter olívaolajat vásároltak 2024 első felében, szemben a 179 millió liter napraforgóolajjal.

A madridi mezőgazdasági minisztérium adatai szerint egészen az idei évig az olívaolaj volt a legnépszerűbb étolaj a spanyol háztartásokban, 2023-ban az eladások 62%-át, míg a napraforgóolaj csaknem 34%-át tette ki.

18 százalékos zuhanás

„Egyértelmű, hogy az olívaolaj-fogyasztás csökken Spanyolországban – mondta Primitivo Fernandez, az Anierac szóvivője. – Vannak háztartások, amelyek korábban csak olívaolajat vásároltak, és most először vásárolnak napraforgóolajat és csak utána olívaolajat.”

Az olívaolaj mennyiségi értékesítése 18%-kal esett vissza 2023 első félévéhez képest, közölte az Anierac. A napraforgóolaj értékesítés volumene 25%-kal nőtt tavaly a hivatalos adatok szerint.

Lendületes drágulás

A hivatalos adatok szerint egy liter napraforgóolaj átlagosan 1,86 euróba került tavaly, míg a drágább olívaolajok literje 6 eurónál magasabb volt, 50%-kal több, mint 2022-ben.

Általában Spanyolország szállítja a világ olívaolajának mintegy 40%-át, de a tavaszi hőhullámok és az elhúzódó szárazság csökkentették az olívatermést az elmúlt két évben, és az olívaolaj ára rekordszintre emelkedett.

Elérhetetlen

A Földművelésügyi Minisztérium 2023-as élelmiszerfogyasztási tendenciáiról szóló jelentése szerint ez az áremelkedés a mediterrán étrend alapelemeit a spanyolországi szegény háztartások számára elérhetetlenné tette, amelyek így olcsóbb napraforgóolajra váltanak.

A jelentés szerint tavaly év végén főként a közép- és felső-középosztálybeli háztartásokban fogyasztottak olívaolajat.

Biztonsági védelem

Az extra szűz olívaolaj egyliteres palackjai tavaly 14,5 euróba került néhány szupermarketben, ami a biztonsági védelemmel ellátott termékek kategóriájába sorolta őket – írta a Reuters.

Júniusban a spanyol kormány csökkentette az olívaolaj adóját, hogy megfizethetőbbé tegye, még akkor is, ha az idén kissé csökkentek az árak.

Spanyolország legnagyobb szupermarket-lánca, a Mercadona idén 25%-kal csökkentette az olívaolaj árát, és az 1 literes palackokat 7 euró alatt is kínálta, hogy visszaszerezze vásárlóit – közölte egy vállalati forrás.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így bontsa fel a gránátalmát gyorsan, fröcskölés és felesleges macera nélkül

2026. szeptember 22. 14:10

A gránátalma felbontása nem feltétlenül jár ragacsos munkapulttal. Két egyszerű módszerrel gyorsan kiszabadíthatók a lédús magköpenyek.

Tényleg fényesebb az alufólia egyik oldala? Sokan nem is használják jól

2026. szeptember 21. 09:10

Az alufólia a háztartások egyik legszokványosabb tartozéka, amelynek mégis van egy nagy „trükkje” – ezt pedig kevesen fordítják a javukra.

A nyár emléke – Így készíthet szárazvirág csokrot kerti növényekből

2026. szeptember 20. 16:10

Nyár végén, ősszel, ahogy szépen lassan véget ér a kerti szezon, egyre több időt töltünk a szobában. Becsempészhetjük a szobába a nyár emlékét egy-egy szép szárazvirág csokorral, melyet a kertben növő virágok és termések szárításával készíthetünk el.

Hányszor lehet újramelegíteni az ételt? A válasz megrázó lesz

2026. szeptember 18. 09:10

A sült-főtt ételekben a kórokozók többsége elpusztult, de mégsem érezhetjük teljes biztonságban magunkat. A méreganyagok túlélik a magas hőmérsékletet.

Mi várható a napraforgóolaj piacán?

2026. szeptember 9. 16:10

Sok termelő döntött idén a napraforgó mellett, látva a magas piaci árat. De milyen folyamatok alakítják az árat? Mi várható a közeljövőben?

Növényvédelmi célra használható anyagok, amiket a házikertben is bátran alkalmazhatunk - II. rész

2024. május 8. 05:40

Ki gondolta volna, hogy a fűzfakérget nemcsak teába, a napraforgóolajat nemcsak a serpenyőbe, a konyhasót nemcsak ételízesítésre használhatjuk, hanem a növényvédelemben is?

Olajozottan az olajosmag piacról

2019. március 12. 15:37

Nem nehéz előre jelezni azt, hogy az olajosmag- és szójaszektor jelentősége tovább fog-e erősödni a magyar mezőgazdaságban. Az azonban, hogy ez milyen sikerrel fog történni, sok tényező függvénye. Az egyik ilyen mindenképpen az időjárás, a második a piac, hiszen az árakban megnyilvánuló motiváció döntő tényező a fejlesztések ütemének kialakításában. A harmadik tényező a technológia további, előrejelzésünk szerint gyors fejlődése. A genetikában, a precíz technológiában rejlő lehetőségek sokat lendíthetnek a hozamokon, de ez vajon elég ahhoz, hogy versenyképes maradjon a szektor?

Görögország kész a napraforgóolaj-termelés növelésére

2022. március 30. 06:47

A görög mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy a napraforgóolaj-termelést szükség esetén növelni lehet, ha bioüzemanyag helyett többet termelnek háztartási fogyasztásra.