8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Életmód, gasztronómia

Baj van a bambusszal, káros lehet, ha ilyen poharat, tányért használunk

Agrofórum Online

Egy bambuszpohár miből is lehetne másból, mint bambuszból. Ezt gondoljuk, ugye? Pedig ezek a színes, praktikus és környezetbarát eszközök melamin felhasználásával készülnek. Ez pedig számos kérdést vet fel, legelsőként azt, hogy biztonságos-e a használatuk, vagy sem?

Korábban a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) már foglalkozott a melamint és bambuszt egyaránt tartalmazó termékekkel. A közelmúltban pedig a German Federal Institute for Risk Assessment (BfR) vizsgálta ezeket az eszközöket.

Mi azzal a gond, hogy egyszerre műanyag és bambusz is? 

Mint azt a szakértői anyag megfogalmazza, a műanyagok kémiai jellegükre tekintettel kiemelt figyelmet igényelnek, mert számos fajtájuk létezik, melyek biztonságos előállítása és felhasználása nagyon eltérő lehet. Nem véletlen, hogy az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok uniós szabályozása során erre a termékcsoportra fektették a legnagyobb hangsúlyt, itt született meg a legrészletesebb szabályozás.  A műanyagokat csak előzőleg engedélyezett alapanyagokból lehet előállítani, és szintén csak engedélyezett adalékanyagok adhatók ezen anyagtípushoz. 

Ez idáig rendben is van

Jó ha tudjuk, hogy attól még, hogy egy anyagot engedélyeznek, az nem feltétlenül alkalmas bármely típusú műanyag előállítására és tetszőleges élelmiszer tárolására. Az engedélyezési folyamat részeként ún. kockázatbecslést végeznek a szakemberek, meghatározzák a műanyag típusát, a hozzákeverhető anyagokat. Ezen túl – és bennünket leginkább ez érdekel – azt is rögzítik, hogy az adott késztermék mire is használható. Magyarul: pl. kizárólag szilárd, szobahőmérsékletű termékek tárolására alkalmas.

Növényi anyag és műanyag: NEM nyerő páros

Számos növényi anyag, így érthető módon a bambusz is, nem szerepel a műanyagokkal együtt felhasználható alapanyagok között, vagyis a műanyagokhoz (legyen az melamin vagy bármely más műanyag alapanyag) való hozzákeverése jogellenes. 

Mert mi bajunk lehetne?!

A közelmúltban az élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerben (RASFF) számos értesítés érkezett az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő bambusz-melamin anyagokkal és tárgyakkal kapcsolatban. Ennek az oka az volt, hogy a melamin és a formaldehid kioldódási értékei több alkalommal nagyságrendekkel meghaladták a 10/2011/EU bizottsági rendeletben megállapított 2,5 mg/kg, illetve 15 mg/kg specifikus kioldódási határértéket.

Mint azt a vizsgálatokat végző szakemberek számos alkalommal elmondják, ezzekkel az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokból kioldódó, nemkívánatos vegyületek akut problémát ritkán okoznak. Azt is hozzá teszik, hogy általánosságban az is  elmondható, hogy a rövid távú használat nagy valószínűséggel nem károsítja egészségünket, a káros hatások megjelenéhez is nagyon sok idő és rendszeres használat kell. De nem árt az óvatosság!

És akkor konkrétan milyen termékek jelenthetnek gondot? 

Egyes gyártok a műanyagokhoz (azaz pl. melaminhoz, polipropilénhez) töltőanyagként növényi rostokat használnak forró italok tárolására, szállítására szolgáló edények, különböző tálak, tányérok, gyermekeknek szánt étkészletek és evőeszközök gyártásához.

A céljuk az, hogy csökkentsék a műanyag mennyiségét az adott termékben, hiszen az ilyen jellegű használati tárgyakra egyre nagyobb a kereslet. A cél – a műanyag csökkentése – jó cél, de a műanyagok és más növényi anyagok keverékének biztonságos használatával kapcsolatban jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő információ. 

De mi az a melanin és miért is veszélyes?!

Egy magas nitrogéntartalmú vegyület, amely elfogyasztva gyorsan felszívódik, majd változatlan formában a vizelettel kiürül. Amennyiben hosszú távon, nagy mennyiségben kerül be a szervezetbe, akkor a húgyutakban kristályok formájában kiválhat, károsítva a vesét és a hólyagot. Lehet, vannak még, akik emlékeznek a 2008-as kínai tápszerbotrányra, amikor Kínában nagy mennyiségű melaminnal hamisították a tápszereket, hogy nagyobb fehérjetartalom látszatát keltsék. A hamisított tápszer több csecsemőnél súlyos vesekárosodást idézett elő, sőt néhány halálesetet is okozott.

Savasat, forrót ne!

Az eddigi ismeretek alapján kijelenthető, hogy abban az esetben, ha a savas, forró élelmiszerrel érintkeznek sorozatosan a növényi rostok a műanyaggal együtt, akkor azok (feltehetőleg a duzzadásból fakadóan) megbontják az anyag szerkezeti tulajdonságait.

Így fordulhatott elő az is, hogy a szakemberek egyre nagyobb mértékű kioldódást tapasztaltak az ismétlődő vizsgálatok során. „Szintén emiatt lehetséges, hogy a formaldehid és a melamin migrációja ezekben a termékekben akár nagyobb is lehet, mint a csak műanyagból készült hasonló termékekben” – foglalja össze a Nébih.

Hogyan ismerhetjük fel ezeket a termékeket?

Általában matt felülettel rendelkeznek és a műanyaghoz képest enyhén porózusabb megjelenésűek. Lehetnek natúr színűek, vagy egyszínű színesek, vagy mintásak is. Megjelenésüket tekintve inkább hasonlítanak a műanyag termékekhez.

Sajnos ezeket a termékeket „biológiailag lebomló”, „környezetbarát”, „bio” vagy „természetes”, illetve bizonyos esetekben akár a „100% bambusz” állítással jelölik és forgalmazzák. Nem nehéz belátni, hogy azok a tárgyak, amelyek 20-40% melamint vagy más műanyagot tartalmaznak, semmi esetre sem tekinthetőek környezetbarátnak, sem természetesnek, sem „bio”-nak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Így készítsünk kovászt egy hét alatt!

2025. február 26. 13:10

Számos recepttel találkozhatunk, de a legfontosabb kiemelni, hogy a helyes arányok biztosítása elengedhetetlen.

Természetes otthon: illatosítás aromanövényekkel

2025. február 26. 05:40

Az aromanövények nemcsak kellemes illatot biztosítanak, hanem jótékony hatással lehetnek a közérzetünkre is. Nézzük meg, milyen növények segíthetnek természetes módon felfrissíteni otthonunk levegőjét!

Újra túlszaporodott a mezei pocok

2020. február 5. 05:41

A mezei pocok elleni védekezés akkor hatékony, ha rendszerbe foglalva, előrejelzésre és megelőzésre alapozva hajtják végre.

Reménységünk: a parlagfű-olajosbogár

2021. szeptember 27. 09:36

Bár a parlagfű már hosszú évtizedek óta megtelepedett Európában, azonban természetes ellenségei Magyarországon ez idáig még nem jelentek meg. Érthető hát az öröm, hogy immár hazánkban is megtalálható a parlagfű-olajosbogár.

Újabb szarvasmarhatelepen azonosítottak gümőkór-fertőzöttséget

2022. július 12. 09:34

Újabb szarvasmarhatelepen azonosítottak gümőkór-fertőzöttséget, ezúttal Komárom-Esztergom megyében.

Hirdetési felülettel segítenek a termelőkön

2020. április 14. 12:16

Hirdetési felülettel szeretné segíteni a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - jelentette be Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az agrártárca keddi közleménye szerint.