27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Életmód, gasztronómia

Bemutatják az év legjobb pálinkáit

MTI

A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette - mondta az agrárminiszter hétfőn Körmenden, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny megnyitóján.

Nagy István köszöntőjében úgy fogalmazott: a pálinka ismertségét a hungarikumok közé emelés szolgálta, de a minőségre is nagy hangsúlyt kell fektetni, ennek pedig egyik jelentős bástyája az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny, amelynek lényege a minőségi termékek kiválasztása, ezek népszerűsítése itthon és külföldön egyaránt.

Hozzáfűzte: a Vidékfejlesztési Programból 2021-2027 között komplex módon fejlesztik a teljes élelmiszeripart, minden tevékenység és minden vállalati méret számára biztosítanak lehetőséget, a felhívások tervezése során az ipar igényeit vették figyelembe.

A miniszter a versenyről szólva kiemelte, hogy az a termelőknek és a fogyasztóknak egyaránt szakmai visszajelzést adhat az aktuális pálinkakínálatról, trendekről.

Az elért eredmények, díjak a nagyközönséget tájékoztatják arról is, hogy melyek a piacon elérhető legjobb pálinkák

– mondta, hozzátéve: mindig az adott pálinka íz- és illat tisztasága, íz- és illat karaktere, valamint a harmóniája dönti el a versenyt.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke a verseny megnyitóján elmondta, hogy az idén 41 kereskedelmi főzde és forgalmazó együttesen 346 tétellel nevezett, amelyeket a NÉBIH vizsgálata után 25 pálinkaszakértő értékel majd kóstolás alapján, kiválasztva a kategóriagyőzteseket, majd azok közül az év legjobb pálinkáját.

Bebes István (Fidesz) Körmend polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az országos megmérettetésnek a Rába-parti város adhat otthont három napon át. Hozzátette: igyekeznek aktívan bekapcsolódni az eseményekbe, hiszen a pálinkaverseny ideje alatt a város több éttermében és cukrászdájában kínálnak majd jóféle minőségi pálinkákat, tartanak bemutatókat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

Ma kezdődött a Pálinka Országkóstoló Komáromban

2018. május 28. 13:31

A Pálinkakiválóságok könyve 2017 című kiadvány tartalma és a szakmai kóstoló jegyzetei már digitálisan is elérhetők a program honlapján és tervezik a korábbi kiadványok digitalizálását is.

Megválasztották az Agrárminisztérium pálinkáját

2021. október 11. 07:58

A pálinka nemzetünk egyik kiemelkedő produktuma és hungarikumaink egyike, mely világszínvonalú minőséget képvisel úgy külsőségeiben, mint belső értékeiben - mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken az OMÉK-on, a Nemzeti Pálinkakiválóság Program Díjátadóján.

Történelmi körtefajták újratöltve

2019. február 27. 05:39

A történelmi körtefajtáink közül most további hármat mutatunk be olvasóinknak, melyek az Arabitka, a Bohusné körte és a Tüskés körte.

Közösen fejleszti a pálinkaszektort a MATE és a Pálinka Nemzeti Tanács

2022. február 7. 12:15

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Pálinka Nemzeti Tanács együttműködési megállapodást kötött a pálinkaszektor fejlesztése, valamint a kapcsolódó oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében. Az egyik legfőbb cél a hungarikumnak számító pálinkákhoz fűződő magyar érdek fokozott érvényesítése.