Életmód, gasztronómia

Céklás-kakaós csiga

Agrofórum Online

Szeretek kísérletezgetni rendhagyó íz-párosításokkal, melyeknél fontos, hogy a két, látszólag egymástól teljesen idegen íz harmonizáljon egymással, ne nyomja el egyik a másikat.

Egy ilyen újítás eredményeképp született ez a céklás-kakaós csiga, mely elsőre nem csak ízében, hanem küllemében is szokatlannak tűnhet, de higgyétek el, nagyon gyorsan szívébe zárja az ember!

 Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 2 kk. holland kakaópor
  • 2 kk. Nestlé kakaópor
  • 2 kk. fahéj
  • Céklapor
  • 2 tojás
  • Vaníliaaroma
  • 2 kk. nádcukor

Elkészítés:

A leveles tésztát 10 perccel felhasználás előtt kivesszük a hűtőből.

A száraz hozzávalókat a céklapor kivételével összekeverjük.

A leveles tésztát kinyújtjuk, megkenjük egy kevés tojással, majd egyenletesen eloszlatjuk benne a fahéjas-vaníliás kakaóport. Ezután óvatosan feltekerjük a tésztát.

Egy kis tálban a másik tojást elkeverjük a 2 kiskanál céklaporral. Addig keverjük, amíg egynemű nem lesz. Ha ezzel megvagyunk, megkenjük az egész csigahengert a céklaszósszal.

Kicsit várunk, míg beissza a tészta, majd egyenlő méretű szeleteket vágunk belőle.

Beletesszük egy kivajazott tepsibe őket, majd megkenjük még egyszer a céklás tojással a csigákat.

Előmelegített sütőben, 180-190 fokon, 15-20 perc alatt készre sütjük.

Kókuszreszelékkel tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Milyen kórokozó okozza a cékla levelein megjelenő foltosodást?

2023. szeptember 11. 04:36

Nyár végén kör alakú foltokat figyeltem meg a cékla levelein. Mi okozza ezt az elváltozást? Képet mellékelten küldök.

A cékla sokoldalú felhasználása

2020. február 4. 04:36

A cékla egészségre gyakorolt hatása: jelentős a cukor-, pekitin- és C-vitamin-tartalma. Védi az erek falait, így csökkenti a kardiovaszkuláris megbetegedések és a stroke kialakulásának esélyét. Csökkenti a koleszterinszintet.

Zöldségvarázs natúr csirkemellel és rukkolával

2019. július 20. 05:36

Ha ránézek erre a sok színes zöldségre, azonnal mosolyogni támad kedvem. Igazi tavaszi-nyári főétel, ami tele van vitamindús zöldségekkel.

Őszi színorgia a kertben: hasznos növényekkel

2025. szeptember 22. 09:10

Ősszel a kertek sokszor kiürülnek, pedig ekkor is lehet színpompás. A cékla, a mángold, az őszi saláták és a krizantém mellett a díszkáposzta vagy az árvácska is segít ebben.