Az utóbbi egy-két évtizedben kezdte el hazánkban is hódító útját a feng shui és a hozzá kapcsolódó térrendezés, és ez nagyban befolyásolta a benne hívőket, hogy a szobanövényvásárlásban is a feng shuiba illeszkedő növényeket válasszák. De mit jelent ez, és mire kell odafigyelni, ha a feng shuiba is illeszkedő növényeket szeretnénk otthonunkban látni?
Ha a feng shui-t le akarnám egyszerűsíteni egy nyugati ember számára, akkor az az energiaáramlásokról szól és arról, hogy az 5 elem jelen tudjon lenni a térben. Ez a tér lehet a munkahelyünk, a kertünk, az otthonunk. Nem kell kis pagodákban gondolkodjunk, vagy nagyon keleti vallási dolgokban, mert egy modern otthon is lehet feng shui szempontból harmonikus.
Divatos térdekorációkban is gondolkodhatunk, ha a víz elemet egy dizájnos szobaszökőkúttal vinnénk be a házba.
De ha már energiák, sok növénynek vannak hozzá társított értelmezésük. Például egy lekerekített levelű növény sokkal harmonikusabb a tér szempontjából, mint egy felfele növő, nyílhegy formájú levelekkel rendelkező, mondjuk yukka. Mivel itt energiákról van szó, így ezt is érthetjük átvitt értelemben is. Például egy iroda tárgyalójában, ha erőt akarunk sugározni, de közben megbízhatóságot és nem támadó szándékot, akkor tűzpiros (erőt sugárzó) kaspókba ültethetünk fényes és lekerekített levelű majomkenyérfát vagy Zamioculcast is, mert harmonikus lesz feng shui oldalról is.
Ugyanígy sok ügyvédi iroda választ hegyes levelű növényeket, de ezt a hegyességet megfigyelhetjük a bútorok élében, a falon lévő dekorációs elemekben is (fegyverek, kardok, vadásztrófeák…). Ezek valójában a harciasságot fejezik ki. Így viszont azt is jelenti, hogy otthonunkba akkor válasszuk, ha ezt az energiát akarjuk bevinni a térbe, és hegyes, éles, nyílformákat ne használjunk gyerekszobába vagy hálószobába se emiatt, ha növényt választunk.
A szobanövények finom energiái
Ezeket a finom energiákat a lakberendezésben nagyon szépen bevihetjük növényekkel. Például meleg hatást lehet elérni a szőrös levelű növényekkel, mint az afrikai ibolyák, gloxíniák és más puha levelű növények. Ugyanígy hűsítik a teret – érzetre is – a pálmafélék, nem csak a magasabb pára miatt.
Bárhova tehetünk növényeket?
A növények elhelyezése a feng shui-ban nem a növény igényeit veszik alapul. Ez annyiban izgalmas, hogy más szemmel kell nézni egy teret a növény oldaláról és a feng shui oldaláról, és amikor az a feladat, hogy a kettőt össze kell hozni tudásban, akkor a hozzáértő szakembernek mindkét területhez értenie kell. Például, ha van egy hosszú ház, melyben az ajtók egymásra néznek és egyfajta áramlás alakul ki hosszában, akkor ebbe az áramlásba ne tegyünk növényeket, még akkor sem, ha esztétikailag indokolt lehet, mondjuk egy növénysziget, mert a növény nem fogja jól érezni magát, még akkor sem, ha kertészetileg jó lehet neki. Ez például a nagy loftlakások térelrendezésénél szokott megjelenő szituáció lenni.
De ugyanígy minden növénynek van egy jelentéssel bíró – a feng shui alapkulturájára visszavezethető „tudása”. Gondoljunk csak a szerencsebambuszra, melyhez a szerencsét társítjuk. Ez mindenféle növényre igaz, csak a nyugati kultúra nem ismeri annyira. Vannak kedvező energiájú és kevésbé kedvező energiájú növények egy feng shui otthon szempontjából.
A legtöbbször ajánlott növények a következők lehetnek:
• Narancs- vagy citromfa (Citrus-félék)
• Majomfa (Crassula arborescens)
• Gyertyavirág (Ceropegia woodii)
• Nyílgyökér (Maranta leuconeura)
• Lantlevelű fikusz (Ficus lyrata)
• Kúszóka (Cissus-félék)
• Szobaciklámen (Cyclamen-félék)
• Begónia (Begonia-félék)
• Murvafürt (Bougainvillea-félék)
• Amarillisz, lovagcsillag (Hippeastrum hibridek)
• Muskátli (Pelargonium hibridek)
• Tarka papucsvirág (Calceolaria-félék)
• Kamélia (Camellia-félék)
• Cserjés margitvirág (Chrysanthemum-félék)
• Rózsamályva, kínai hibiszkusz (Hibiscus rosa-sinensis)
A feng shui esetében viszont a cserépválasztás is izgalmas tudományterület. Mást jelent a gömbölyű kaspó és abban a gömbölyű levelű növény, és a színe is meghatározó lehet.
A feng shui-nál például igaz az is, hogy ha egy növény valamiért „nem szimpatikus” nekünk, akkor azt érdemes továbbajándékozni, mert azzal az energiáink nem passzolnak. Ez nem a növény hibája, hanem egyfajta olyan szempont, amit párválasztásnál is megérzésből tudunk valójában: ki szimpatikus, és ki nem? Mihez vonzódunk, és milyen növényhez nem? Sokszor nem véletlen vágyunk adott növényre, akár kertbe, akkor lakásba visszük.