19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Életmód, gasztronómia

Gabonafeldolgozás, kovászkészítés – Aratóünnepet tartanak Ópusztaszeren

MTI

Aratóünnepet és a népi halászat hagyományait bemutató tematikus programokat tartanak szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol a látogatók megismerhetik a kovász- és a kenyérkészítés fogásait is - tájékoztatta Kodácz Csengele, a létesítmény marketingvezetője az MTI-t.

Szent István király ünnepéhez a néphagyományban az új kenyér megszegése kötődik, amelynek előzménye az aratási időszak lezárulta.

Az aratónapon az emlékparkban bemutatják a gabona feldolgozásának folyamatát, a kovászkészítést és a kenyérsütést. A skanzenben a szentes-dónáti szélmalomnál a látogatók megismerkedhetnek a kenyérgabona őrlésének lépéseivel is. A hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben kovászműhely működik majd, ahol a lisztek és a házi kovász felhasználásának fortélyait leshetik el a vendégek, majd láthatják, hogyan sül a kemencében a friss házi kenyér.

Az érkezőket számos szórakoztató és ismeretterjesztő program is fogadja: a Por zenekar autentikus magyar népzenét, a Hungarikum duó népies műzenét játszik majd, a vendégek láthatják a Barboncás Társulat bábelőadását, Boka Gábor utcaszínházát és a Nagyboldogasszony – Kisboldogasszony című előadást.

A makói parasztháznál és a szeged-alsóvárosi portán kézműves sarkok működnek majd, ahol a szelezést és papírsárkány-készítést próbálhatják ki a látogatók.

Az emlékpark tavaly indított – uniós támogatással, a Zentai Történelmi Levéltárral együttműködve – a Tiszához kapcsolódó, hagyományos, természetközeli gazdálkodást bemutató programsorozatot. Ennek részeként rendeznek szombaton tematikus napot, amelyen bemutatják a népi halászat eszközeit, előadás hangzik el a Tisza-mente 19. és 20. századi vízi világáról, emellett az érdeklődők hallhatnak a folyót egykor járó fahajókról is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A nyár emléke – Így készíthet szárazvirág csokrot kerti növényekből

2026. szeptember 20. 16:10

Nyár végén, ősszel, ahogy szépen lassan véget ér a kerti szezon, egyre több időt töltünk a szobában. Becsempészhetjük a szobába a nyár emlékét egy-egy szép szárazvirág csokorral, melyet a kertben növő virágok és termések szárításával készíthetünk el.

Hányszor lehet újramelegíteni az ételt? A válasz megrázó lesz

2026. szeptember 18. 09:10

A sült-főtt ételekben a kórokozók többsége elpusztult, de mégsem érezhetjük teljes biztonságban magunkat. A méreganyagok túlélik a magas hőmérsékletet.

Mi legyen a kelkáposztából? Próbálja ki chipsként

2026. szeptember 14. 11:10

Nem kell hozzá különleges konyhai technika: a kelkáposzta fodros levelei sütőben is ropogósra száríthatók, ha néhány szabályt betart.

Hűtőben vagy kamrában áll el tovább a cukkini?

2026. szeptember 13. 14:10

A cukkini gyorsan veszít frissességéből, de megfelelő hőmérsékleten és páratartalom mellett jelentősen lassítható a romlása.

20 milliárd forintot költünk horgászengedélyekre

2019. augusztus 20. 08:38

A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter.

Elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei

2020. július 10. 10:17

Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

A mezőgazdasági beruházások volumene nőtt, az élelmiszeriparé csökkent

2020. augusztus 6. 04:36

A nemzetgazdaság beruházási volumene 14, a mezőgazdaságé 8,5 százalékkal nőtt, az élelmiszeriparé ezzel szemben 2,1 százalékkal csökkent.

EU fenntartható kék gazdaság

2021. június 27. 09:36

A kék gazdaság magába foglalja az összes tengeri és partvidéki régióhoz kapcsolható, és az EU területén legalább 4,5 millió lakos számára munkát biztosító tevékenységeket (halászat, hajózás, hajógyári kikötői munkák, turizmus).