Életmód, gasztronómia

Hatalmas bővítésbe kezd a Borsodi Sörgyár – Több árpára lesz szükségük?

MTI

A Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik - mondta Vuleta Zsolt ügyvezető igazgató a vállalat pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén. A kft. tavaly 36 milliárd forint árbevételt ért el.

Az ügyvezető igazgató szerint a sörpiacon kedvező tendenciákat látni, a kiskereskedelmi sörforgalom idén eddig 3 százalékkal emelkedett. A Borsodi Sörgyár forgalma a piaci átlagnál magasabb mértékben bővült, így piaci részesedése nőtt. A sörpiac nemcsak mennyiségben, hanem értékben is bővült, ami azt jelzi, hogy a fogyasztók nyitottabbá váltak a magasabb minőségű sörök iránt – mutatott rá.

700 ezer hektoliterrel bővül a kapacitás

Vuleta Zsolt kiemelte, hogy a cég idén eddigi legnagyobb, 12 millió euró (mintegy 3,7 milliárd forint) invesztíciójú beruházását kezdte meg a bőcsi üzemben: 4 millió eurós fejlesztéssel megújul a palackozó gépsor, továbbá 8 millió eurós beruházással megkezdődtek a doboztöltő gépsor bővítésének és korszerűsítésének előkészítői munkái is. A fejlesztések eredményeként az üzem kapacitása várhatóan mintegy 700 ezer hektoliterrel, 2,5 millió hektoliterre bővül.

Hozzátette, a gyártósorok fejlesztése lehetővé teszi, hogy Bőcs legyen a Molson Coors vállalat egyik regionális központja, onnan látják majd el a horvát és a cseh piacot egyes márkák dobozos változataival. Magyarországon a dobozos sörök részaránya a kiskereskedelmi forgalomban stabilan 75 százalék. A cseh és a horvát részarány alacsonyabb, de gyorsan emelkedik – mondta az ügyvezető igazgató.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

Sörár-sokk: rendkívül rossz termésre figyelmeztetnek a gazdák

2023. július 12. 07:40

A sör ára a közeljövőben tovább emelkedhet, ennek oka a nagyon rossz idei sörárpa termés.

Csapnivaló lesz a sörárpatermés, ársokkra készülhetnek a német sörivók

2023. július 7. 09:10

A sör ára a németeknél – némi túlzással – olyan, mint nálunk a kenyéré. Ebből a szempontból pedig most igen rossz hírrel szolgáltak számukra.

Tovább nőtt a minisörgyárak száma Csehországban

2018. február 22. 09:37

Csehországban 2017-ben is gyorsan emelkedett a minisörgyárak száma, amely december végén meghaladta a 400-at. A minisörgyárak cseh-morva szövetségének közlése szerint tavaly 50 új minisörgyárat nyitottak, s néhány további pedig rövid időn belül kezdi meg termelését.

Újra nőtt a sörárpa vetésterülete Bajoroszágban

2022. július 18. 08:03

A sörárpa vetésterülete Bajorországban a közelmúltban meredeken csökkent, de most újra több árpatáblát lehet látni.