Hihetetlen, hogy a Várda Likőr már évszázadosnál is régebbi múltra tekinthet vissza, amely száz év pedig mindennek mondható, de unalmasnak semmiképpen sem.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy minden országnak megvan a maga gyomorkeserűje, amit – természetesen – a lehető legjobbnak tartanak az ott élők. Magyarországnak – vitán felül – ez a Zwack cég tradicionális gyomorkeserű likőrje, amelyet, ha magyar termékeket kell felsorolni, az elsők között említünk.
De ne feledjük el a 2022-ben 100 éves jubileumát ünneplő szabolcsi vállalatot sem, a Várda-Drink Zrt.-t, amely – többek között – a Várda Likőrt is készíti. Ugyanis 1922-ben a cég jogelődjeként jegyezték be a Szabolcsi Gazdák Szeszfinomító Szövetkezetét, melyet Diner István alapított, vezetett és fejlesztett 1941-ig. Mielőtt továbbsietnék a gyár és a Várda Likőr története felé, álljunk meg egy kicsit, mert az alapító élete, aki 1884-ben született és 1948-ban hunyt el, legalább ennyire érdekes.
A Pozsonyi Kereskedelmi Akadémia elvégzése után Anarcson, a családi gazdaságban kezdett el dolgozni, munkáját 1907-től a gazdaság társtulajdonosaként végezte. 1909-ben már aktívan részt vett a kisvárdai Közgazdasági Népbank megalapításában, olyannyira, hogy 1927-ig vezérigazgatója is volt. A váltásra azért került sor, mert a kisvárdai Ipar és Kereskedelmi Bank vezérigazgatója lett.
Mindemellett 1917-ben az igazgatója a Felsőszabolcsi Központi Szeszfőző Szövetkezet kisvárdai üzemének is. 1922-ben hozza létre – húsz gazdatársával közösen – a Szabolcsi Gazdák Szeszfinomító Szövetkezetet, s annak főbb részvényese és többek között vezérigazgatója is lett.
„Mellékes” tevékenységei közé tartozott például, hogy az 1930-as években nyilvános strandot alapított – Kisvárda egyetlen nyilvános strandját – az üzem területén. A finomításnál és víztelenítésnél keletkezett meleg vizet használták fel, illetve támogatta a kisvárdai helytörténeti kutatásokat.
Amikor a tehetség, a lehetőség és szükség találkozott
Az 1900-as években Kisvárda (is) komoly fejlődésnek indult, ennek egyik motorja a mezőgazdaság, a burgonyatermesztés, illetve az arra épülő szeszgyártás volt. Már az 1800-as évek közepén a közgazdasági áttekintés a rozs és a dohány mellett a burgonyát említi a terület fő terményének.
A XX. század elején, a háború okozta fokozott kereslet miatt a burgonya vetésterülete több mint 50%-kal növekedett a Nyírségben. Az első világháborút követő időkben a térséget már egyes forrásokban mint „krumpliországot” emlegetik.
A burgonya elterjedése előtt gabonából történt a szeszfőzés, a sörkészítés mellett. A lakosság gabonaellátása miatt általában korlátozták ezt, olyannyira, hogy 1838-ban még törvény is tiltotta a gabona felhasználását a szeszfőzésre. Azt, hogy ennek mennyire sikerült érvényt szerezni, már más kérdés…
A kukorica és a burgonya térnyerésével aztán megoldódott ez, a szeszfőzés bőséges alapanyaghoz jutott. A nagyobb uradalmak közül jó néhány kimondottan a szeszgyártás céljából termeltek burgonyát. Az így készült szeszt aztán ízesítették – fogyasztást megelőzően – például mézzel vagy mazsolával, de akár szegfűszeggel is.
A bőséggel rendelkezésre álló új alapanyagok persze magukkal hozták a technikai fejlődést is, vagyis megszületett a gőzöléses eljárás: az erjesztésre kerülő anyagok keményítőjét gőz segítségével elcsirizesítették, ezzel az eljárással a keményítő- és cukortartalom jobban feltárhatóvá vált, a főzés pedig gazdaságosabbá.
A lepárlásnál alkalmazott gőzfűtés megakadályozta a cefre leégését, odakozmálását, tehát a kozma-aromának is búcsút inthettek; ezek után pedig semmi akadálya nem volt az ipari szintű előállításnak.
És csak épültek és épültek
Az 1900-as évek elején – túlzás nélkül állíthatjuk – Kisvárda környékén minden nagyobb birtok szeszgyárat alapított. 1922-től kezdődően azonban nehéz helyzetbe kerültek ezek a gyárak, ugyanis ekkortól nem lehetett nyers szeszt forgalomba hozni; azoknak, akiknek nem volt finomító berendezésük, ipari szeszfinomító telepekre kellett azt beszállítani.
Szabolcsban akkor 50 ilyen gyár volt, jól érezte tehát Diner István, hogy célszerű az előírásoknak megfelelőt létrehozni. Valószínű – hiszen napjainkban is az egyik legnagyobb nehézség ez – nem lehetett egyszerű feladat összefogni a kereskedőket és a birtokosokat, és szövetkezetet szervezni. De sikerült, és így jött létre a már említett Szabolcsi Gazdák Szeszfinomító Szövetkezete.
1929-ben megépült a magasabb szeszfinomító épület is, amely 24 óránként 150 hektoliter teljesítményű dehidráló készülék segítségével megkezdte a tiszta szesz gyártását. A háborús, majd az azt követő éveket megszenvedte Diner, aki katolikusként is a zsidótörvények hatálya alá esett, fokozatosan kiszorult a gazdasági, majd minden más életből is. A német megszállást Budapesten túlélte, de az újabb totális diktatúra kiépülését már nem.
Gyógyszeripar, „almavotka”
A gyárat 1941-ben hadiüzemé nyilvánították. Vezetésére katonai parancsnokokat neveztek ki. 1944 őszén csodával határos módon nem robbantották fel a német csapatok. 1945 májusától az 1950. évi államosításig a gyár a Szeszegyedáruságé volt. Egy ideig leállt ugyan, de 1946-ban újraindult a termelés szeszfinomítással.
A nyers szesz alapanyaga ekkor már a mezőgazdasági kisüzemektől érkezett. Ezt követően a gyár – fennmaradása érdekében – rátért a gyógyszeripartól vásárolt szennyezett szeszek regenerálására, majd a nyers izopropil víztelenítésére és szennyezett izopropil alkohol regenerálására.
Mindemellett az 1960-as évek közepétől beindult Szovjetunióból a szeszimport, ami áthidalta a nehézségeket és biztosította távlatilag is a gyár fennmaradását. A gyógyszeripari szennyezett szesz tisztítását a szennyezőanyagok sokfélesége és erős korrodáló hatása miatt a gyár rövid idő után megszüntette, míg 1969-ben az „almavotka” palackozását és forgalomba hozatalát megkezdte.
1970-ben már több mint egy millió palackot értékesítettek, szintén ebben az évben kezdték el a már igencsak szükséges korszerűsítési munkálatokat. 1971-ben már 21-féle termék gyártására, palackozására volt lehetőség, így Kisvárdán is készültek pl. Sztár (citrom, narancs, tonik, sztárking) üdítőitalok. A Kisvárdai Szeszipari Vállalat tovább bővült, hozzákapcsolták a sárospataki kereskedelmi telepeket, valamint a vásárosnaményi bor- és gyümölcsszeszfőzdét, amely napjainkban is működik.
Részvénytársaság, majd Zrt.
1991-ben részvénytársasággá alakul a cég, 1993-ban privatizálták, a cég nevet és tulajdonost is váltott, a Várda-Drink Részvénytársaság a management, valamint dolgozói tulajdonába került.
A 2006. év végétől már Zrt.-ként működött a cégcsoport, 2007-ben pedig tulajdonosváltás történt, ennek köszönhetően az addigi portfóliója jelentősen átalakult. A Kisvárdán működő gyárban szeszesital-gyártás történik, míg a pálinkákat a saját pálinkafőzdében, korszerű lepárlási technológiával állítják elő Vásárosnaményban.
Aranyérmes italok
A 2018-as World Spirit Award nemzetközi italversenyen a Várda Likőr különlegessége dupla aranyérmet, a Várda Szilva Likőr pedig aranyérmet szerzett.
A Várda Likőr 34-féle gyógy- és fűszernövény kivonatát és párlatát egyesítve készült egyedi, karakteres, kellemesen édes és keserű-fűszeres étvágygerjesztő likőr. Az összetevők között találunk citrusféle-héjakat, leveleket, gyökereket, gyöktörzseket, magvakat és virágokat.
Pálinkák
2016-ban jelent meg a cég az Exclusive Edition pálinkacsaláddal, melynek jelenleg 22 tagja van. Ezek közül több tétel Champion díjat és Arany minősítést is kapott. Vannak köztük fajtaazonos gyümölcsből készültek, klasszikus alma-, körte-, szilvapálinkák, különleges gyümölcsből főzöttek (berkenye, birs és bodza), hordóban érleltek, és olyan kajszi- és szilvapálinka, melyek egy részét tölgyfahordóban, másik részét eperfahordóban érlelték.
