12℃ 6℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Életmód, gasztronómia

Hogyan készítsünk karácsonyi forralt bort?

Agrofórum Online

A karácsonyi vásárok elengedhetetlen részét képezi a különféle ízekben kapható, gyümölcsökkel teli, fűszeres, forralt bor, amelynek illatát már a szomszédos utcákból is érezni lehet. Most mi is könnyedén elkészíthetjük otthon, a családnak és a vendégeknek, sőt, némi változtatással akár a gyerekeknek is.

Van abban valami varázslat, amikor a decemberi hidegben a kezünkbe fogunk egy bögre forralt bort, amelynek édes, fűszeres, semmihez sem fogható illatát bekötött szemmel is felismerjük. Átmelegíti a kezünket a fagyos téli hidegben, de amikor belekortyolunk, érezzük, hogy a meleg a lelkünket is átjárja – és ez bizony, kizárólag a karácsonyi forralt bor csodája.

Segítségünkre siethet a „bolti” verzió

Aki nem szívesen kísérletezik a forralt bor elkészítésével, egyszerűen is megoldhatja a feladatot, méghozzá egy kis csalással. A legtöbb boltban ugyanis az ünnepek heteiben lehet karácsonyi bort kapni. Érdemes egy ilyet venni, otthon fazékba önteni és különféle gyümölcsökkel (naranccsal, citrommal, sőt: almával, meggyel, mazsolával, körtével, szilvával – ki, mit szeret) felforralni, és házi finomságként, bögrékbe merve, a vendégeknek kínálni.

Mit lehet tudni a forralt borról?

Sokan német eredetűnek titulálják. A német „Glühwein” azonban majdnem ugyanolyan, mint a svédek gyümölcsös forralt bora, vagy akár a spanyolok nyári gyümölcsökkel teli isteni vörösbora, a sangria.

Hogy kié az eredeti, nehéz megmondani, de az biztos, hogy Európa-szerte ez az egyik legnépszerűbb forró, téli ital, amelyet rengeteg családban és a legtöbb karácsonyi vásárban megtalálunk.

Miből készül?

  • Hagyományosan vörösborból készítik, és naranccsal, citrommal, valamint különböző fűszerekkel (fahéjjal, szerecsendióval, ánizzsal, szegfűszeggel, kardamommal és gyömbérrel) ízesítik.
  • Borból érdemes gyümölcsös fajtákat választani, mint amilyen a Merlot vagy Chateau.
  • Az osztrákok előszeretettel adnak az Adventi vásárokban a forralt borhoz rumot vagy konyakot, néha brandyt is.
  • A hagyományos fehér cukor helyett használhatunk mézet vagy akár juharszirupot, de finom ízt ad a datolyaszirup és a barna cukor is.
  • Gyümölcs gyanánt a citrom és a narancs az elterjedtebb, de lehet almát, körtét, gránátalmát, mandarint, sőt, szilvát is a forralt borba tenni. Minél gazdagabb ízű, annál ünnepibb lesz az illata és a hangulata, amit áraszt.
  • Az ánizst sokan nem kedvelik, de a fahéj és a szegfűszeg általában mindenkinek ízlik és a forralt bornak semmihez sem fogható „télies” ízt ad.

Hogyan készítsünk forralt bort?

  1. Öntsük a bort, a rumot és a juharszirupot egy fazékba, és keverjük össze. Adjunk hozzá narancsot, vörös áfonyát, fahéjat, szegfűszeget és ánizst. Melegítsük fel a bort, majd állítsuk takarékra a gázt pár percre, amíg összeérnek az ízek.
  2. Tálalás előtt szedjük ki egy szűrőkanállal a gyümölcsöket a forralt borból (bár, ha a család szereti, gyümölcsösen is tálalhatjuk). Forrón kínáljuk, téli/karácsonyi dekorációval (pl. cukros narancshéjjal) díszíthetjük.

Gyermekbarát „forralt bor”

Alkohol helyett használjunk piros gyümölcsteát vagy gyümölcslevet. Kombinálhatjuk is őket, a gyerekek imádni fogják! E célra kiváló a piros szőlőlé, az almalé, a meggylé, a ribizlilé, vagy más bogyós gyümölcslé. Forrón, gyümölcsökkel tele épp úgy fog kinézni, mint a felnőttek forralt bora, a kicsik pedig imádni fogják, hogy ők is „borozhatnak”.

Hogyan tároljuk?

A maradékot hűtőben 3 napig tárolhatjuk, miután szobahőmérsékletűre hűlt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

4+1 gyógynövény, ami elűzi a téli depressziót

2025. szeptember 27. 11:10

A téli hónapok hosszú, sötét napjai gyakran rontják a hangulatot és csökkentik az energiaszintet, ezért érdemes természetes megoldásokhoz, például gyógynövényekhez nyúlni, amelyek segíthetnek a testi-lelki egyensúly fenntartásában.

Pálinkafesztivál Füzéren: ízek és hagyományok egy helyen

2025. szeptember 26. 13:10

A XVI. Füzéri Pálinkafesztivál nemcsak gasztronómiai élményt, hanem kulturális és közösségi ünnepet is kínál a látogatóknak.

Túró: az őszi fehérjebomba, ami formában tart

2025. szeptember 24. 13:10

A túró fehérjében gazdag, laktózmentes változatban is kapható – így ősszel mindenki élvezheti az egészséges finomságot!

Sütőtökmag: snackből a vetőmagig – minden, amit tudni kell

2025. szeptember 23. 11:10

Ismerje meg, hogyan pirítsa a sütőtökmagot, mire jó sütés előtt és után, és miként lehet magfogással biztosítani a jövőbeni termést.

Rekordot döntöttek az angol borászok

2019. március 17. 06:36

Az angol és a walesi borok jelenleg 40 különböző országban kaphatók, míg 2016-ban még csak 27 ország vásárolt a ködös Albion termékeiből.

3,5 milliárd forinttal támogatják a minőségi borok értékesítését

2019. szeptember 6. 08:03

A magyar borászatok az európai borok között sokszínűségükkel tűnnek ki, a Kárpát-medencében pedig csodálatosak az adottságok a bortermelésre.

Ma rendezik meg a 11. Furmint Február Nagykóstolót

2020. február 6. 10:02

A Furmint Február Nagykóstoló látogatói számos stílusban és borvidékről, például Tokaj-Hegyaljáról, Somlóról, Badacsonyból, a Balaton-felvidékről, Csopakról, a Kiskunságból, a Mátrából, Egerből, de a Felvidékről, a Szerémségből és Szlovéniából is kóstolhatnak majd furmintokat.

Megváltoztatta a vírus a borturizmust - Kilép a pincéből az ágazat

2021. február 10. 12:40

A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, amely így kinőhet a pinceesemények által dominált korszakából.