Életmód, gasztronómia

Gyöngyhagyma termesztése egyszerűen

Agrofórum Online

Ha bőséges kerti termésre vágyik az ember, akkor ritkán gondolkodik el azon a mondáson, miszerint „minél kisebb, annál jobb”. Pedig ez attól függ, hogy mit takarítunk be.

Mindenki büszke a veteményesében nevelt hatalmas sütőtökökre, de a hatalmas fejes káposztáikat is szívesen mutogatják egymásnak a kertészkedő emberek. Ám a hagyma nem ilyen zöldség – így hacsak nem a környék legédesebb vöröshagymáját termesztjük, nem sokat dicsekedhetünk vele, legalábbis a méretéből fakadóan. A hagyma sosem lesz akkora, hogy a méretével dicsekedni tudjunk. A legtöbb receptben pedig még így is soknak bizonyul egy egész hagymafej, ezért sokszor azt javasolják, csak egy felet használjunk fel. De vajon betartja ezt, vagy ilyenkor felaprítja az egész hagymát, és ha kell, ha nem, belekeveri az éppen készülő ételbe?

A hagymában az a legjobb, hogy akár 10-12 cm átmérőjűre is megnőhet, ami akár egy teljes előételt is kitehet egy csapásra (pl.ha élesztőpástétomot készítünk belőle) De akár pici, 2,5 cm-es vagy annál kisebb méretre is nevelhetjük egy-egy fajtájukat, így azok tökéletesen alkalmasak lesznek arra, hogy savanyúságokba vagy salátákba tegyük őket.

Egyébiránt a gyöngyhagyma az egyik legbájosabb küllemű zöldség, már csak ezért is érdemes helyet találni neki a kertben. Ha tehát a jó öreg hagyományos hagyma helyett a gyöngyhagymát választja, akkor egy gyors, kis helyet igénylő, konténerben is termeszthető zöldséget fog kapni.

Miért érdemes gyöngyhagymát termeszteni?

Édesebb és enyhébb ízű, mint nagyobb méretű társai, így kiváló választást jelent, ha nem szeretné, hogy a hagyma domináljon a főztje ízvilágában. Ha pedig szereti a koktélokat – itt az ideje, hogy a gyöngyhagymát a kertjében betakarított termények sorába illessze.

A gyöngyhagyma termesztése

Nem összekeverendő az ezüsthagymával; hasonlóságuk dacára eltérő botanikai fajhoz tartoznak. Valójában vöröshagyma (Allium cepa), egy nemesített változatáról beszélünk. Elsősorban Németországban, Hollandiában és Olaszországban termesztik, de hazánkban is meg lehet próbálkozni a nevelésével.

Az igazi gyöngyhagyma (Allium ampeloprasum L. var. sectevum) kis hagymagumókból álló csomókat hoz létre, nem pedig különálló példányokat. A kialakuló hagymagumókat el lehet távolítani és át lehet ültetni, hogy tovább növekedjenek, de akár le is lehet szedni, és úgy, ahogy vannak, el lehet készíteni őket savanyúságnak.

Ültetése

A gyöngyhagymának napi 10-12 óra napsütésre van szüksége a gumó kialakításához. Ez a fajta hat héttel a kertbe való átültetés előtt magról vethető. Erre tavasszal vagy ősszel egyaránt sor kerülhet. A hagyma alapvetően az év bármely szakában termeszthető, de a betakarítás időpontja függ az ültetés időpontjától, valamint a talaj- és napfényviszonyoktól.

Egy tipp a lusta kertészeknek: ha véletlenül néhány hagymagumót a földben hagy a tél folyamán, azok a következő évben természetes módon fognak kihajtani. Ha nincs lehetősége gumóként felhasználni őket, akkor bármelyik hagyma zöldjét elrágcsálhatja.

Amire viszont mindenképpen figyelnie kell, az az első és az utolsó várható fagyok időpontja. Az ültetést úgy kell időzítenie, hogy tudja, körülbelül 60-90 nap múlva lesz betakarítható. A hőmérséklet ugyanakkor nem annyira fontos tényező, mint a napfényes órák száma.

Alternatívaként a (magról indított) gyöngyhagymákat vagy hagymákat közvetlenül a termőföldbe is el lehet ültetni. Tavasszal a gyöngyhagyma palántákat legkésőbb egy hónappal az utolsó fagy előtt kell elültetni. Ősszel a gyöngyhagyma magokat vagy a hagymákat körülbelül 4-6 héttel az első várható fagy előtt kell elültetni a földbe. Ez garantálja a szép tavaszi termést. Egy dolog biztos, a hagymát, bármilyen fajta is legyen az, mindig napos helyre ültesse.

Milyen mélyre kell ültetni a gyöngyhagyma magokat és hagymákat?

A hagyományos hagymához hasonlóan a magjait márciusban kell elvetni a szabadföldbe, 4-5 cm mélyen. A magjait sűrűn kell vetni, később zöldhagymaként ki lehet ritkítani. Duggatással is ültethető, szintén tavasszal, a többi hagymafajtával megegyező módon.

A hagymák egymástól való távolsága

Attól függően, hogy milyen nagyra szeretné növelni a gyöngyhagymát, ez 1,2-3 cm között változhat az állományok, illetve az átültetések között. A kulcs ebben az esetben az, hogy hatékonyan használja ki a kertben rendelkezésére álló helyet, miközben maximalizálja a betakarítható termés mennyiségét.

Hogyan kell betakarítani a gyöngyhagymát?

Az ültetés után 60-90 nappal a gyöngyhagyma készen áll a betakarításra. Tartsa szemmel őket, és időről időre ásson ki néhányat, hogy ellenőrizze a növekedésük alakulását. Ez a legjobb módja annak, hogy megtudja, mikor kell betakarítania őket.

Egyébként a betakarítás módja megegyezik a fokhagyma vagy a vöröshagyma betakarításával.

Óvatosan ássa ki őket, szárítsa meg és tárolja hűvös helyen. Kis mérete miatt általában nem áll el egy hónapnál tovább a tárolás során, ezért mindenképpen fogyassza el frissen, és minél többet tartósítson belőle.

A tartósítása

A többi zöldséghez (paprikához, karfiolhoz, uborkához) hasonlóan könnyen és gyorsan savanyítható. Magában és más zöldségekkel együtt, vegyesen is eltehető savanyúságként, így több évig is eláll és ropogós marad.

Mindenesetre egy adagot bármikor lefagyaszthat, hogy télen a marhapörköltekhez és húslevesekhez vagy más ételekhez felhasználhassa. Mindig jó, ha van mihez nyúlni a fagyasztóban, amikor főzni kezdünk.

A kertben termeszthető gyöngyhagyma fajták

Íme, a legjobb gyöngyhagymafajták, amelyeket a kertben vagy konténerben is termeszthet.

  • Purplette – különleges hagymák, amelyek korán érnek, pasztell rózsaszínűek, ha savanyúságba vagy főzésre kerül. Golflabda méretű vagy annál kisebb, lila gyöngyhagyma küllemű állapotban kell betakarítani.
  • Pompeji – ízletes fehér mini hagyma csokorba kötve vagy gyöngyhagymának. Egyenletes kis méretű.
  • Crystal White Wax – tökéletes rövid nappalos fajta a déli régiókba. Ideális savanyúságokhoz, levesekhez, pörköltekhez, sőt koktélokhoz (gondoljunk csak a Gibsonra).
  • Eclipse – rövid napos fehér fajta enyhe ízzel és vékony szárral.
  • Red Creole – 90 nap alatt beérik, termése üveggolyó vagy golflabda méretű, ragyogó vörös hagymákból áll.

Ha frissen akarja feldolgozni a gyöngyhagymát, akkor az számtalan módon felhasználható. Alkalmas leveszöldségnek, köretnek, salátának, de süthetünk belőle pitét, ízesíthetünk vele tésztaféléket, készíthetünk belőle savanyúságot, és meggrillezhetjük, pörköltöt, ragut ízesíthetünk vele. Ha sok terem belőle, wokban megpirítva, ázsiai fűszerekkel ízesítve egyenesen isteni.

Forrás: https://www.ruralsprout.com/pearl-onions/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Hogyan virágoztassuk az amarillisz hagymákat?

2022. november 21. 04:36

Hogyan virágoztassam az ajándékba kapott amarillisz hagymákat?

A házikertekben is megjelenhet a hagymavész?

2020. július 13. 07:16

Évek óta nevelek hagymát családi fogyasztásra. Tavasszal a zöldhagymák levelein, később a fokhagyma leveleken is ugyanolyan apró vörösbarna foltok fejlődtek. Mik lehetnek ezek és hogyan lehet ellene védekezni?

Hagymás, gumós, hagymagumós és gyöktörzses dísznövények

2019. november 10. 05:36

Hajlamosak vagyunk egy kalap alatt emlegetni azokat a dísznövényeket, amelyek különböző módosult föld alatti szárral rendelkeznek. A dísznövények esetében a leggyakoribb módosult formák a hagyma, a hagymagumó, a gumó és a gyöktörzs.

Ezeket ismeri? Tatárhagyma és a rakkyo

2018. október 22. 03:36

Összesen 780 hagymafaj közül a hat leggyakrabban fogyasztotton kívül még két olyan hagymafélét említ a nemzetközi szakirodalom, melyet számottevő volumenben termesztenek. Ezek a tatárhagyma és a rakkyo.