Életmód, gasztronómia

Húsvét: a megúnt nyúl szabadon engedése bűncselekmény!

Agrofórum Online

Óva intenek az élő állat húsvéti ajándékozásától az állatvédők, akik évről évre tapasztalják, hogy sok esetben az ünnepek után néhány héttel már megunt állatoktól felelőtlen, durva módon próbálnak megválni a felelőtlen vásárlók.

Az ünnepek alatt az ajándékba kapott élő állatok pillanatnyi öröme után néhány héttel gondot okozhat a családnak az állat táplálása, a lakást piszkító szőrzet, a rendszeresen keletkező ürülék vagy az állatok szaga. Mindezeken felül az élő állat szőrére, tollára egyre többen allergiásak is – hívja fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület közleménye.

A szervezet munkatársai az elmúlt évek folyamán többször találkoztak olyan esettel, hogy a megunt kisállatokat dobozba zárva, az út szélére dobják ki, a díszhalaktól toalettbe lehúzással, madaraktól kalitkából kieresztéssel próbálnak megszabadulni.

Egy etetéshez szokott háziállat ember nélkül életképtelen, ha utcára dobják, abba nagy eséllyel bele is hal. Ezen felül a megunt házi kedvencet kidobni Magyarországon bűncselekmény, amelyért letöltendő börtönbüntetés is kiszabható.

Felelős állattartó az állat egész életére gondol, amikor állatot vásárol – hangsúlyozzák. Az Orpheus Állatvédő Egyesület szegedi központja idén is próbál segíteni az ünnepek utáni kidobásra ítélt nyulaknak, így húsvét után egy hónapig, ha semmilyen más megoldás nincsen, utcára dobás helyett díjmentesen leadható az állatvédőknek minden nyúl.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Olcsóbb lesz a húsvéti sonka a Lidlben

2021. március 24. 14:51

Az idei húsvéti időszakban a tavalyi évhez képest szinte minden sonkát olcsóbban kínál a Lidl, mely az ünnephez közeledve nagy könnyebbséget jelenthet a magyar családoknak. A vállalat előzetes kalkulációi alapján idén 10%-kal magasabb forgalomra számít ebben a termékkategóriában.

Mit csináljunk a megmaradt sonkával húsvét után?

2024. április 6. 08:10

A legtöbb családban húsvét után marad a hűtőben főtt sonka, amire a többnapos rokonlátogatásokkal egybekötött eszem-iszom miatt kevésbé vágynak az emberek. Érdemes hát a „hétköznapi ebédekbe” rejteni a főtt sonkát, hogy ne vesszen kárba.

Ismerjük meg a hagyományos, magyar tojásdíszítési technikákat!

2022. április 16. 08:34

Mit jelent a berzselés? Milyen az azsúrozott tojás? Hogyan készülnek az írott remekművek, és hogyan karcolják, metszik a tojást? Ismerkedjünk meg ezekkel a csodálatos, hagyományos módszerekkel!

Visszatérnek az éjszakai fagyok

2023. április 3. 06:39

Visszaesik a hőmérséklet a jövő hét elején: visszatérnek az éjszakai fagyok és napközben sem várható 10 Celsius-foknál magasabb csúcshőmérséklet.