31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Életmód, gasztronómia

Ingyenes lett a horgászvizsga!

MTI

A horgászat, mint rekreációs tevékenység a járulékos szolgáltatások igénybevételével együtt, összességében 100 milliárd forintos nagyságrenddel járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) összegéhez - mondta Nagy István agrárminiszter a VI. Nemzeti horgászsport gála és támogatói banketten.

A miniszter kiemelte, 2016-tól lehetővé vált, hogy a vízterületek halgazdálkodási jogát kijelöléssel adják haszonbérbe a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) részére, azóta a több mint 162 ezer hektáros vízterületből 120 ezer hektár került a szövetséghez.

Nagy István elmondta, hogy a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások az eddigi tapasztalatok és visszajelzések alapján sikeresek. Néhány év alatt a nyilvántartott horgászlétszám több mint 100 ezres bővüléssel 500 ezer fölé emelkedett, amellyel a MOHOSZ tartósan Magyarország legnagyobb hálózatos felépítésű civil szervezetévé vált.

Rámutatott, hogy a MOHOSZ az agrártárca stratégiai partnere, közösen alakítják a természetes vízi halgazdálkodást keretbe foglaló szabályokat. Ez az együttműködés garancia minden horgász és horgászszervezet számára. E munkának köszönhetően valósult meg számos bürokráciacsökkentést eredményező egyszerűsítés, például az is, hogy 2019-től az állami horgászvizsga díjmentessé vált.

A tárcavezető felidézte, hogy a kormány 2018 elején hozott döntése és a jogszabályok alapján a horgászszervezeteket képviselő MOHOSZ-szal kötött közfeladat-ellátási szerződés értelmében a horgászat állami bevételének legfontosabb elemét, az állami horgászjegy és a fogási napló díját a szervezet kezeli. A jövőben ezzel a forrással a szövetség számos előremutató, a horgászok, a horgászszervezetek érdekeit, valamint a magyar horgászturizmus megerősítését szolgáló fejlesztést hajthat végre.

Nagy István kitért arra is, hogy a tárca kiemelt figyelmet fordít a vízi környezet megfelelő hasznosítására és védelmére. Támogatnak minden olyan kutatási-fejlesztési irányt, amely az akvakultúra és a halgazdálkodás előtt álló újabb kihívásokra összpontosít, ezzel is hozzájárulva a magyar halgazdálkodási ágazat még intenzívebb fejlődéséhez.

Szűcs Lajos, a szövetség elnöke elmondta, hogy a MOHOSZ-nak több mint 1100 horgászszervezet a tagja, és a szövetség által kezelt vízterületek száma meghaladja a 600-at, a halőri állomány pedig az ezret. Tavaly mintegy 490 ezer regisztrált horgász volt Magyarországon, a magyar horgászkártyára pedig eddig több mint 300 ezren regisztráltak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tihanyban virágzik a levendula – Szedje saját kezűleg!

2025. június 12. 13:10

A tihanyi levendulásban most Ön is arathat. Gyűjtse be az illatos virágokat, és tudja meg, mi mindenre használható a lila csoda!

Ezért jobb a lassan pasztőrözött tej, mint a bolti dobozos

2025. június 8. 14:10

Az alacsony hőmérsékleten és hosszabb ideig pasztőrözött tej újra reflektorfénybe került. De mitől jobb ez a módszer, mint az ipari gyorspasztőrözés? Nézzük a különbségeket!

Ötletek bodzára: így dolgozzuk fel a friss bodzavirágokat!

2025. június 1. 05:40

Végre virágzik a bodza és készülhetnek a bodzás finomságok! Az elkészítési lehetőségekből szemezgetünk most.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

Egyre fontosabb a halegészszégyügy is

2018. szeptember 7. 06:16

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) a haltermelők és horgászszervezetek számára halegészségügyi témájú kézikönyvet állított össze.

55 tonna angolnát fogtak idén a Balatonban

2018. május 14. 10:32

Élőhely-fejlesztési pályázaton nyert 100 millió forintos támogatásból mobil halrács épült a Balaton egyik befolyóján, a Nyugati övcsatornán.

Drágább lesz a hal az áfacsökkentés után?

2018. február 20. 15:05

Alig több mint öt százalékkal csökkent a hal ára idén, pedig a januártól érvényes áfacsökkentés miatt 17 százalékkal kisebb rajta az adó – számolt be az RTL Klub híradója a KSH adatai alapján.

Hazánk kincsei II. rész - A 2019-es év rovara és halfaja

2019. augusztus 27. 04:36

A Magyar Természettudományi Múzeum idén januárban is kihirdette a 2019-es év „legjei” szavazatgyűjtő verseny győzteseit. Voksolhattunk a szakma által nevezett madár-, rovar-, emlős-, hal-, és kétéltűfajokra, valamint a növény- és gombavilág képviselőire. Jelen cikkben a páratlan havasi cincér és a csendes vörösszárnyú keszeg kerül bemutatásra.