Életmód, gasztronómia

Mennyi gombát szedhetünk engedély nélkül?

Agrofórum Online

A mérgező gombákat a mesékben gyakran láthatjuk varázsgombaként, vagy az a tévhit kapcsolódik hozzájuk, hogy a „szép piros gomba biztos finom”, és előszeretettel szedik le. Igen, szép is és piros is, de aki nem figyelt annak idején biológiaórán, az könnyen bele is esik ebbe a csapdába. Nem véletlenül van az a mondás, hogy „ami a madárnak étel, az az embernek méreg”.

Sokszor a bogyós termésű bokroknál, amikor tanítjuk a kisgyerekeknek, hogy a madárbirs bokor bogyója bármennyire is szép piros, narancssárga színű, azt mi nem esszük meg. Ugyanakkor az állatvilág is pontosan tudja, ösztönösen, hogy aminek rikító színe van, sok esetben az számára sem étel, hanem mérgező, veszélyes. Sokszor becsapós is tud lenni, mert nem minden mérgező gomba piros, fehér pöttyökkel, hanem hasonlít más gombák színeihez, pl. barnás vagy fehér színű is lehet.

Mérgező az a gomba, amely önmagában vagy alkohollal együtt fogyasztva káros az egészségre: gyomor- és bélpanaszokat, émelygést, hányást, máj- és vesekárosodást vagy a legrosszabb esetben halált okozhat.

A gombagyűjtés főszezonja az ősz, gombákat találhatunk fenyőerdőben, lombhullató erdőben,  mezőn, legelőn és a saját kertünkben is. A gombászás sok ismeretet igényel, többek között a  gyakorlottabb gombaszedők már ismerik a jó gombatermő helyeket. A kevésbé tapasztaltaknak viszont elsősorban azt kell megtanulniuk, hogyan ne végződjön tragédiával a választott hobbijuk.

A gombászásnak jogszabályi háttere is van, csak úgy nem gyűjtögethetünk kedvünkre növényeket az erdőből.

Érdemes tanulmányozni előtte az étkezési célra forgalomba kerülő vadon termett gombák gyűjtéséről, feldolgozásáról, forgalomba hozataláról szóló 107/2011. (XI. 10.) VM rendeletet és A földalatti gombák gyűjtéséről szóló 24/2012. (III. 19.) VM rendeletet.

Magyarország védett természeti területein a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges a gombaszedéshez. Nem védett állami erdőkben egy személy 2 kg gombát szedhet egy nap alatt külön engedély nélkül.

Hazánkban jelenleg 58 gombafaj (Magyar Mikológiai Társaság nyilvántartása alapján 2022 áprilisában) jogszabályi védelmet élvez, természetvédelmi értékük egyedenként 5-10 ezer forint is lehet. Szigorú büntetésre számíthat, aki védett gombafajt szed.

Tévhitek a mérgező gombákról:

  • Téves az a felfogás, hogy forrázással, a kalapbőr lehúzásával a gombát méregteleníteni tudjuk. A „csigarágott”,„kukacos” gomba is lehet mérgező. 
  • A mérgező gombák húsa sérülésre elszíneződik. 
  • Ez több gombára is igaz, de nem minden mérgezőre. 
  • A gombavizsgálat nem kerül mindig pénzbe, a piacokon dolgozó szakellenőrnél a gombavizsgálat ingyenes.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Coca-Cola új ízzel rukkol elő

2025. január 29. 17:10

A Coca-Cola új üdítőszériája nosztalgikus ízen alapszik. A termék várhatóan egy évig lesz elérhető a polcokon.

A hét legjobb takarítási trükk

2025. január 27. 12:10

A #CleanTok-on takarítási tippeket osztanak meg az emberekkel. Vannak közöttük olyanok, amelyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek.

Sós borok, sós pálinkák a népi gyógyászatban

2025. január 26. 12:10

A „csodaszereket” jobbára gabonából, kukoricából, burgonyából, törkölyből készítették, majd sós vízzel dúsították.

Hogyan fogyasszuk a propoliszt?

2025. január 17. 07:10

A propolisz antibakteriális tulajdonságai csökkentik a szájüregi baktériumokat és segítenek megelőzni a fogínygyulladást, fogszuvasodást és fertőzéseket.