A Szent Antal tüze, mint fogalom nem más, mint az anyarozs-mérgezés. Nevét a remete Szent Antal szerzetesrendről kapta, melynek nagyon fontos szerepe volt az anyarozs elleni harcban. És ez nem egy keresztes hadjárat volt, hanem egy tiszta gabonáért szóló küzdelem.
A szerzetesrend célkitűzése az volt, hogy nagy mennyiségű anyarozs nélküli gabonát tudjon a lakosság részére biztosítani. Az anyarozs mint olyan egy gabonaparazita növényi kórokozó, más néven varjúkörömként is ismert. Fekete szemeket alkot a kalászon belül.
Az anyarozs igen nagy hatású ergotalkaloidákat tartalmaz, melyeknek erős mérgezési tünetei vannak. Súlyos, szinte járványszerű megbetegedéseket okozott. Érdekessége az volt, hogy Európa középső területein fordult elő, ahol a gabonafogyasztás mértéke is magas volt. Mivel az anyarozs alkaloidái által okozott bőrbetegség nagyon hasonlított az orbáncra, így egy időben ugyanannak azonosították a két betegséget.
De miért lett Szent Antal tüze?
Ha a szerzetesrend pont ellene dolgozott, akkor miért lett pont Szent Antal tüze? Egy időben Szent Tűznek is nevezték és a Remete Szent Antal ereklyéivel hozták összefüggésbe. A népi hiedelem szerint a betegnek akkor volt csak lehetősége ebből meggyógyulni, ha elzarándokol Egyiptomba, egészen Szent Antal sírjához.
Hogyan nézett ez ki a gyakorlatban?
Az ínséges időkben a rozs is ritkásan kelt és az anyarozsnak, mint parazita kórokozónak terülj-terülj asztalkám volt a foghíjasan kifejlődő toklász. Így a hosszan virágzó és gyengén fejlődő kalászokban elszaporodhatott az anyarozs és sokszor akár a betakarított termény negyedét is alkotta.
Ekkor a kenyér is feketés színű lett, de nem gyanakodtak sokáig a kenyérre, mint a betegség kiinduló pontjára, hiszen a tünetek csak később jelentkeztek. Az akár két hét lappangási idő elegendő volt arra, hogy az anyarozsról elterelje a figyelmet.
Csak az 1770-71-es nagy járvány idején derült fény a fertőzött gabona és a megbetegedések közötti összefüggésekre.
Idővel rájöttek arra is, hogy ha a malomipart korszerűsítik, akkor csökkennek a megbetegedések. Ezzel egyidőben a tömeges mérgezések is megszűntek, és ma már a Szent Antal tüze kifejezést inkább csak az orbáncra használják.
Középkori gyógymódok, kicsit másképp
Hogy ne csak az ipar fejlődésére gondoljunk, mint megoldási kísérletre, bőven volt középkori megoldási javaslat is. Egyike volt, hogy Szent Antal napján, január 17-én és június 13-án, évente ezen a két napon nem volt szabad lisztbe nyúlni, mert így elkerülhetőnek gondolták a megbetegedést.
Másik érdekesség, hogy a beteget lisztbe hempergették és kifordított lisztes zsákba tekerték. Ez annak a szemlélete volt, hogy “tüzet tűzzel kell gyógyítani”. A gyógyítást csak Antal nevű személy végezhette.
