Életmód

A kormány a horgászok véleményére kíváncsi!

MTI

Online kérdőívben várja a kormány a horgászok véleményét a horgászat jövőjének kormányzati elképzeléseiről, javaslatairól - mondta a stratégai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott.

A horgaszokert.kormany.hu lapon 6 kérdés támogatását vagy elutasítását lehet jelezni, köztük egyebek mellett azt, hogy induljon-e program a magyarországi vizek halgazdagságának visszanyerésére, kapjanak-e kiemelt állami támogatást a horgász szervezetek, vezessék-e be az egységes „magyar horgászkártyát”, vagy, hogy szigorítsák-e a büntetési tételeket.

Nyitrai Zsolt, a 25. fegyver, horgász, vadász szakkiállításon (FeHoVa) a Hungexpo vásárközpontban a több mint 400 ezer tagot számláló Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz) közösen elért sikerek között említette például az új halgazdálkodási törvény megalkotását, és megjegyezte, hogy a közös munka és az együttgondolkodás teremtett alapot a párbeszéd folytatására. A kérdőíveket március 8-ig lehet kitölteni.

Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke elmondta, hogy a szervezetnek mintegy 444 ezer tagja van, a korábbi évek csökkenő tendenciája után az utóbbi 3-4 évben mintegy 100 ezerrel nőtt a horgászok száma. Tavaly 444 128 állami horgászjegyet váltottak ki a horgászok, akik tavaly és tavalyelőtt is mintegy 5400 tonna halat fogtak ki a magyar vizekből. Tavaly több mint 3 ezer tonna halat telepítettek a vizekbe – mondta.

Az állami horgászjegyek bevétele 2018-tól a Mohosznál marad, ami évente mintegy 800 millió forintos bevételt jelenthet. Ebből egyebek mellett korszerűsíthetik a halőri eszközöket. A hivatásos halőrök száma mintegy 600, míg társadalmi megbízás alapján további mintegy 1000 halőr tevékenykedik, ennek is köszönhetően az orvhalászok az utóbbi időben már egyre kevesebb kárt okoznak. A Mohosz szeretné azt is elérni, hogy minél több fiatal horgásszon, ezért is egyszerűsítik a horgászvizsgát és az okmányok megszerzését is – mondta Szűcs Lajos.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Angolna, fürge cselle vagy jászkeszeg?

2020. október 20. 12:26

Melyik faj legyen Az Év Hala 2021-ben? Ezt azok döntik el, akik szavaznak a jelöltek valamelyikére a Magyar Haltani Társaság honlapján. Az akció célja: az őshonos halak népszerűsítése.

Az Európai Uniós források emelkedése várható a halászati ágazatban

2019. április 22. 08:37

Mintegy tíz százalékkal, közel 7,74 milliárd euróra emelkedhetnek a halászatra fordítható európai uniós források - jelentette ki Erdős Norbert európai parlamenti képviselő.

A biodiverzitás fenntartásának kulcsa a génmegőrzés

2020. június 29. 19:15

A halak genetikai állományának részletes elemzése révén számos különleges sajátosságra derülhet fény egy adott populációval kapcsolatban. Keszte Szilvia, a Szent István Egyetem (SZIE) fiatal kutatójának vizsgálatai révén például kiderülhet, hogy származásuk és genetikai állományuk alapján mely halpopulációk lehetnek a legértékesebbek, és melyeket érdemes kiemelten védenünk a jövő nemzedéke számára.

Átalakulóban a hazai halgazdálkodás

2018. március 21. 09:58

Eltolódtak a hangsúlyok a hazai halgazdálkodásban, ehhez kell az érintetteknek alkalmazkodni – derült ki a rövid és a hosszú távú feladatokról, célokról a MAHAL halak napi szakmai rendezvényén.