Életmód, gasztronómia

Húsz évig gyártottak fűrészporos kekszet

Kép: Unsplash (A kép illusztráció.)

A bíróság megtiltotta egy karlsruhei kereskedőknek, hogy fűrészporos kekszet áruljon. A társaság húsz éven keresztül postai megrendelések alapján gyártott és értékesített olyan kekszet, amelyhez fűrészport is felhasznált. Ezt az "alapanyagot" egyébként az összetevők között fel is tüntették. A karlsruhei közigazgatási bíróság most megtiltja az értékesítést, a fűrészport még takarmányokban sem használják a szabályok szerint.

A karlsruhei közigazgatási bíróság elutasította a kekszgyártó beadványát, miután a város megtiltotta az értékesítést. A karlsruhei, postai megrendelésekre szállító cég továbbra sem tud mit kezdeni a már legyártott fűrészporos kekszekkel. „A kekszet nem szabad forgalomba hozni, mert nem biztonságos, alkalmatlan emberi fogyasztásra” – mondta a bíróság szóvivője, akit a Frankfurter Allgemeine Zeitung idézett. A felperes által használt fűrészpor technikai alkalmazásra alkalmas anyag, és még takarmányban sem használják – közölték.

A kereskedő azzal érvelt, hogy ez növényi termék. Kizárólag mikrobiológiailag megfelelő, faanyagból készült lisztet használ. Az internet egészségügyi szempontok alapján nem ellenőrzött értékesítési oldalai a finom faanyagokat szokták reklámozni, mivel ezek állítólag megerősítik a beleket. Az egyik ilyen honlapon jelzik, hogy az ilyen lisztet más összetevőkkel, például tönkölyliszttel vagy mazsolával együtt nem szabad felhasználni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Az Aldi drasztikusan emeli a tejárakat Németországban

2022. július 6. 07:37

A kérdés az lesz a következő hetekben, hogy a fogyasztók miként reagálnak a drágulás meredek tempójára.

A tésztagyártók egyre magasabb költségekkel küszködnek

2022. április 15. 10:39

Az ukrán háború érezhető következményekkel jár a németországi tésztagyártókra nézve. A nyersanyag-, energia- és logisztikai költségeik is nőnek.

A vártnál jobb a termés Németországban

2022. augusztus 28. 06:36

Becslések szerint Németország 2022-es őszi búzatermése várhatóan 4,6 százalékkal nő 2021-hez képest, valamivel több mint 22 millió tonnára.

Európai körtekörkép

2021. október 23. 10:36

A freshplaza.com szerint a tavaszi fagyok számos európai országban jelentős károkat okoztak a körteállományokban.