Agrárhírek

Gazdainfó: januári teendők, változó jogszabályok

Agrofórum Online

Az évkezdet a gazdálkodóknak nem csak a tervezésről szól, hanem a jelentési kötelezettségekről is. Ezen kívül is érdemes résen lenni, hiszen több jogszabály is változott, ezekről is olvashatnak az alábbi összefoglalóban.

A 2021. évi Gazdálkodási Napló „web-GN”, valamint a nitrát adatlap elektronikus beküldéséhez szükséges nyomtatványok már elérhetőek a Nébih honlapján. Web-GN-t a meghatározott programokban résztvevőknek kell január végéig beküldeniük, nitrátjelentésre pedig azok kötelezettek, akik nitrátérzékeny területen gazdálkodnak, vagy háztartási igényt meghaladó mértékben állatot tartanak. A trágyaszámoló segédlet ebben az évben is megkönnyíti a bevallást.

A hónap végéig, 2022. január 31-ig kell megfizetni a felügyeletidíj második részletét!

Tápanyag-gazdálkodási tervet kell idén már a biomassza-termelőknek is készíteniük! 2022. január 1-től az erdőtől eltérő, mezőgazdasági területekről származó hulladékból és maradványanyagokból előállított bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók és biomasszából előállított tüzelőanyagok alapanyagául szolgáló mezőgazdasági biomassza nyersanyagának termesztése kizárólag olyan földterületen történhet, amelyre adtak be egységes területalapú támogatásra vonatkozó kérelmet és a biomassza-termelő évente egyszer tápanyag-gazdálkodási tervet készít/készíttet öt évnél nem régebbi talajvizsgálati eredményre alapozottan. A biomassza-termelőnek a tápanyag-gazdálkodási tervben foglalt előírásokat gazdálkodása során kötelező be kell tartania. A tervet minden évben szeptember 30-ig – ha az adott növénykultúra betakarítására ezen időpontot követően kerül sor, úgy a betakarítást követően 30 napon belül – elektronikus úton kell benyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz.

Változtak a földforgalmi ügyek is! 2022. január 1. napjától a korábbi gyakorlattól eltérően az adásvételi, vagy haszonbérleti szerződést első körben nem a föld fekvése szerinti települési önkormányzat jegyzőjének kell megküldeni, hanem a szerződés előzetes megvizsgálása céljából a mezőgazdasági igazgatási szervnek. A Földhivatal a szerződést annak tartalmi és alaki kellékei alapján vizsgálja meg (pl. semmisnek minősül-e a szerződés, tartalmazza-e a szerződés az előírt nyilatkozatokat stb.), és 15 napon belül dönt a szerződés jóváhagyásának megtagadásáról, vagy annak közzétételéről.

Január 1-től a vízügyi és vízvédelmi hatósági és szakhatósági eljárásokon túlmenően elektronikussá vált valamennyi hatósági eljárás a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél – meghagyva a papíralapú eljárás választásának lehetőségét a természetes személyek számára. A hatósági ügyek az Integrált Hatósági Ügyviteli rendszerben kezelhetőek.

A vízjogi engedélyezésével kapcsolatosan útmutatót készített a NAK annak érdekében, hogy megismerésre kerüljenek a különböző vízjogi engedélytípusok. Az útmutató a kamarai honlapról tölthető le.

A nagy érdeklődésre számot tartó „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése” című (VP6-6.4.1-21 kódszámú) felhívást a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2022. január 27. napján 00 órától felfüggeszti.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Így turbózható fel az ablakok hőszigetelő képessége, nem ördöngösség

2026. január 17. 13:10

Feltaláltak egy olyan anyagot, amely a látható fény 99 százalékát átengedi, a hőszigetelő képessége pedig háromszor jobb a mostani megoldásoknál.

Ennél gyorsabban nem lehet tűzifát hasítani, elképesztő módszer született

2026. január 17. 09:10

Hogyan lehet villámgyorsan „kályhakésszé” varázsolni több köbméternyi tűzifát? Erre talált ki egy okos módszert egy fiatal feltaláló.

Petrezselyem fagyasztása: praktikus megoldás egész évre

2026. január 17. 08:10

Egyszerű konyhai trükkök, amelyekkel a petrezselyem hónapokig friss marad a fagyasztóban.

Hogyan tudunk 4800 forintból 84 000 forintot csinálni hektáronként?

2018. március 17. 15:37

A Dr. Szabó Agrokémiai Kft. standján Dr. Szabó Balázs válaszolt erre a nem mindennapi kérdésre. A válasz kiderül az AGROmashEXPO-n készített videónkból.

Nitrogénműtrágyák és startertrágyák - Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (I. rész)

2018. március 13. 16:27

A különböző nitrogénműtrágya típusok jellemzése, a tápanyag-antagonizmussal kapcsolatos kérdések, a relatív tápanyaghiány okai, a startertrágyák típusai, jellemzői és hatékonysága.

Miért világosak a naspolya levelei?

2018. május 7. 13:42

H. Lajos kérdése: a holland óriás naspolyának miért világosak a levelei, mi a problémája, mivel védekezzek ellene?

38. Növényvédelmi Tanácskozás: Már lehet jelentkezni!

2025. október 13. 10:10

A Magyar Növényvédelmi Társaság és a MATE 2025. december 8-án várja a szakembereket az integrált termesztés aktuális kérdéseinek megvitatására.