11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárhírek

Mutatjuk az elektronikus gazdálkodási napló frissítéseit

Nébih

Folyamatos az elektronikus gazdálkodási naplót érintő fejlesztői munka a nyár során is, melynek eredményeként a Nébih újabb frissítésekkel teszi egyre könnyebbé a gazdálkodók eGN-ben végzendő adminisztrációs feladatait.

Az aktuális fejlesztéseknek köszönhetően többek között egyszerűbbé vált a tábla keresése a termőhely-örökítés során, ismét felvehetőek a korábban lezárt jogosultságok, valamint a továbbiakban jelölhető lesz az őszi növénykultúra a hasznosítás űrlapon.

1. Az előző évről történő termőhely-örökítés során immáron rá lehet keresni az örökítendő termőhelyek táblaazonosítójára és EK-számára, így könnyítve az adott tábla keresését.

2. A legeltetés műveletnél szűkítve lett a megadható állatfajok listája a legeltethető fajokra. 

3. A félreértések elkerülése érdekében, a hivatal módosította a jogosultságokhoz tartozó dátummezők elnevezését a „Termőhely adatok rögzítése” ablakban. Fontos, hogy ezek a technikai mezők nem a jogcímek vállalására vonatkozó dátumot, hanem a jogcím rögzítésének dátumát tartalmazzák, és kitöltésük a jogcím felvételével automatikusan történik.

A jogcím arra az évre vonatkozik, amelyik naplóban szerepel, függetlenül attól, hogy a jogosultság felvétele mikor történt!

4. Sor került az „Egyéb” növényvédő szer megadásának kivezetésére is. A fejlesztésnek köszönhetően kizárólag a listában szereplő készítmények kiválasztására van lehetőség. Amennyiben a legördülő listában a gazdálkodó nem találja a keresett növényvédő szert, először ellenőrizze, hogy valóban növényvédelmi hatású készítményről van-e szó.

Ebben segítséget nyújt a Nébih keresője is: https://novenyvedoszer.nebih.gov.hu/Engedelykereso/kereso
Amennyiben a rögzítendő növényvédő szer valóban nem szerepel az eGN listájában, a készítmények felvételét az egn@nebih.gov.hu címen lehet kérvényezni.

5. Folyamatban van a naplóvezetés naptári évre történő átállítása, aminek első fejlesztési lépéseként megvalósult az őszi (következő évi) növénykultúra-hasznosítás űrlapon való jelölhetősége. A későbbiekben az ott jelölt hasznosításokat a termőhellyel együtt csoportosan át lehet majd másolni a következő évi naplóba.

6. A frissítési csomaggal hibajavításokat is végzett a hivatal: az ’I-m” rövidítés beírásával kereshetővé vált az I-Maza növényvédő szer. Emellett a „Termőhely adatok rögzítése” ablakban korábban lezárt jogosultság ismételt felvételénél az eddig inaktív „+” jel aktiválására is sor került. Ezáltal az egyszer már lezárt jogosultságok ismét felvehetővé váltak. 

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

(Fotó: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat

2025. március 2. 16:10

A lezárt és a bírálat alatt lévő beruházási pályázati konstrukciókra jelentős túligénylés volt. 40 pályázati felhívás meghirdetése várható.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Megkezdődött a közvetlen agrártámogatások végkifizetése

2025. március 1. 14:10

A Magyar Államkincstár 2025. február 25-én megkezdte a a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését.

A búza, a kukorica és a cukor ára is zuhant a héten

2025. március 1. 10:10

Általánosságban elmondható, hogy estek a terményárak a héten. A búza, a kukorica és a cukor bizonyult a hét legnagyobb vesztesének.

A John Deere ismertette új elektromos robotraj-koncepcióját

2021. július 17. 07:38

Az elmúlt évben a Future Farming szerkesztői exkluzív beszélgetést folytattak a John Deere európai technológiai innovációs központ munkatársaival a cégnek a jövő mezőgazdaságára vonatkozó elképzeléseiről.

Anyáról fiúra száll – A világjárvány idején is prémium élelmiszert gyártanak

2022. szeptember 3. 10:40

Jó pár éve már annak, hogy Nagy Lajosnéval, a Nagyné és Fiai Tehenészet és Tejfeldolgozó Üzem vezetőjével beszélgettem Hosszúpályiban.

Őszinte, kemény hangú jelentés a zöldség-gyümölcs ágazatról

2024. július 22. 15:10

Az európai versenytársak és a vevők versenyre kényszerítenek: a jó minőséget a lehető legalacsonyabb áron kell piacra vinni.

A John Deere cég új fejlesztéseket jelentett be az S700 kombájnok 2020. évi modelljeire

2019. július 4. 09:38

A John Deere cég ismertette az S700 kombájnok 2020. évi újdonságait: fejlett automatizálás, adat kezelés, szalmaelhelyezés.