8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Gépinfo

A Fendt leleplezte a legerősebb négyhengeres traktort

Agrofórum Online

Akár 224 LE teljesítménnyel is elérhető a Fendt 600 Vario traktorsorozata, amelynek legnagyobb tagja az Év traktora elismerésért is harcba száll.

Nyáron tették közé az Év traktora 2024 verseny jelöltjeinek listáját. Amely igen különösen festett, hiszen a 10 márka 12 versengő modellje közül néhányat akkor még csak a Mumbaiban tevékenykedő zsűri láthatott, a szélesebb közvélemény nem.

Így fordulhatott elő, hogy a 4 kategóriában (Év traktora, Év univerzális traktora, Év ültetvényes traktora, Év fenntartható traktora) nem csupán konkrét modellek szerepeltek, hanem olyan megfogalmazások is, mint „a Fendt középső teljesítménykategóriás traktora” vagy „a Massey Ferguson új MF zászlóshajója”.

A Fendt márka hazai forgalmazójának számító AgroVario Kft. a napokban örömmel jelentette be közösségi oldalán, hogy a lejárt sajtóembargó révén végre leleplezhetik, melyik két jelöltet küldte a német márka a 2024-es Év traktora díjért folyó versenybe:

ezek a Fendt 620 Vario és a Fendt e100 Vario.

Az korábban is nyilvánvalónak tűnt, hogy a német mezőgépgyártó új fejlesztésű szériát mutat be az Agritechnicán, és most ezzel a bejelentéssel mindez hivatalossá is vált. Mit is lehet tudni a Fendt 600 Vario családról?

Az AGCO Power Core50 terméknevet viselő 4 hengeres motorja 5 literes lökettérfogatból maximálisan 209 lóerőt hoz ki (Dynamic Performance funkcióval 224 lóerőt). A kipufogógáz-utánkezelésről dízeloxidációs katalizátor (DOC), részecskeszűrő (DPF) és szelektív katalitikus redukció (SCR) gondoskodik, kipufogógáz-visszavezetés (EGR) nélkül. 

A Fendt 620 Vario jelenleg a legerősebb 4 hengeres traktor a piacon.

Maga a 600 Vario sorozat négy modellből áll: 614 Vario, 616 Vario, 618 Vario és a 620 Vario, ezek a 149–209 lóerő közötti teljesítménytartományt fedik le.

Mindegyikük az alacsony fordulatszámú Fendt iD koncepcióval rendelkezik, ahol a fő munkatartomány 1350 és 1800 fordulat/perc közötti fordulatszámon mozog. A Fendt 620 Vario mindössze 1250 fordulat/percnél éri el az akár 50 km/h-s végsebességet. A 950 Nm maximális forgatónyomaték 1200 és 1600 fordulat/perc között áll rendelkezésre.

Minden modell rendelkezik a Dynamic Performance (DP) funkcióval, amely további 15 lóerőt ad a traktornak. A többletteljesítmény a felhasználási területtől függően akkor is rendelkezésre áll, ha a traktor áll, és függetlenül attól, hogy a TLT-t használják-e.

A 34,4 kg/lóerő teljesítmény-tömeg arány kifejezetten jó, a megengedett össztömeg 13,5 t, ami magas, 5,8 t hasznos terhelhetőséget jelent. A hátsó gumiabroncsok 1,95 m átmérőig érhetők el. Mindezek mellett a gyári Vario Grip abroncsnyomás-szabályozó rendszer (opció) képes a vonóerőt kisebb talajtömörítés mellett növelni.

A nagyobb szériákhoz hasonlóan a Vario-Drive koncepciót alkalmazzák: a vezetési tartomány a múlté, és a 600 Vario is állandó összkerékhajtással hajt – az Audi Quattróhoz hasonlóan például az úgynevezett pull-in-turn hatás is érezhető. Kanyarodáskor az első tengely középre húzza a traktort. Mindemellett a 540/65 R30 méretű gumiabroncsokkal is csupán 10,2 méteres a fordulókör.

A Fendt 600 Vario már a novemberi Agritechnicától megrendelhető, de a sorozatgyártás csak 2024 nyarán indul.

(Forrás: AgroVario Kft. / Dieter Dänzer)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Elsőként a világon: elektromos hajtású forgóborona született – de mennyire bírja a kemény munkát?

2025. február 17. 14:40

Az olasz gyártó egyelőre a legkisebb, 3 méteres munkaszélességben készítette el az elektromos munkagép prototípusát.

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

2025. február 12. 13:10

Az egyelőre prototípusként létező gép 220 LE-s motorral szerelt, powershift váltóval ellátott, és meglepően fordulékony.

Változásra kell számítani a Fendt traktorok értékesítésében

2023. június 16. 11:33

Az AXIÁL Kft. 2023. július 1-jétől átadja a német Fendt kerekes traktorok magyarországi importőri jogát a leányvállalatának az AgroVario Kft.-nek, ezáltal - a hevederes traktorok kivételével - a teljes Fendt termékpaletta elérhetővé válik az AgroVario Kft. értékesítési hálózatából.

Új francia traktor születik, el akarják hagyni belőle a sebességváltót

2024. március 6. 10:10

Tisztán elektromos hajtású, sebességváltó nélküli traktor kifejlesztésén dolgozik egy francia start-up cég, a masina 160 LE leadására lesz képes.

Robbanékony hibrid traktorral lepett meg mindenkit a Steyr

2023. szeptember 13. 11:40

A teljesen elektromos hajtás alkalmazása helyett óvatosabban lépdel a jövő felé az osztrák Steyr. Hibrid (dízel-elektromos hajtású) traktort tesztelnek, meggyőző eredményekkel.

Agresszív külsejű osztrák traktor került piacra, immár fokozatmentes váltóval

2024. május 10. 09:10

Az osztrák Lindner mezőgépgyártó vállalat nemrég a Lintrac 70 LDrive traktormodellel bővítette speciális kínálatát.