A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.
Manapság a John Deere, Fendt, New Holland, Case IH, Massey Ferguson traktorok uralják a piacot, de volt idő, amikor a kisebb márkák is labdába rúghattak mellettük. A svéd Bolinder-Munktell (BM) márkát például 1932-ben alapították a két névadó cég egyesítése révén, és népszerű erőgépeket, munkagépeket készített viszonylag rövid fennállása alatt.
1950-ben ugyanis felvásárolta a sokkal ismertebb svéd vállalat, a Volvo, amely ma elsősorban a személykocsijairól ismert, de ne feledjük, hogy maga a név 1911-ben az SKF csapágyak márkaneveként született meg, és csak 1924-ben vágtak bele az autógyártásba. A vállalat 1973-tól még Volvo BM néven futott, utalva a Bolinder-Munktelltől származó örökségre. Ebben az időszakban a traktorok is fontos részét képezték a kínálatnak (a finn Valmettel kooperálva készítették őket), és ugyanolyan tartósnak, strapabírónak számítottak, mint a Volvo közúti járművei.
Idővel azonban a Volvo BM erőgépek eltűntek a piacról, nem tudták állni a versenyt az erősebb konkurensekkel, de rendszeresen felmerült az elismert márka felélesztése. Ezt egy-két évtizeddel ezelőtt meg is tette az alkatrészgyártással foglalkozó svéd Olssons cég, amely megalkotta a Volvo BM 7664-es traktormodellt. A remekül formatervezett, megnyerő mélyvörös színbe bújtatott erőgép azonban egyszeri fecskének bizonyult.
A 2009-ben kiötlött „újdonság” tulajdonképpen azt villantotta fel, hogyan nézne ki egy modern traktor a svéd gyártótól. A meghajtásról 225 LE-s, hathengeres Sisu motor gondoskodik, és az erőgép nem csupán a szerelőműhelyben létezik, hanem az Olssons gyakran előveszi különféle szántóföldi bemutatók alkalmából is.
Azért éppen ők vállalkoztak a meglepő feladatra, mert a cég a régi Volvo BM traktorok legnagyobb alkatrész-ellátója Svédországban. Ennek megfelelően eredeti alkatrészeket is beszereltek a prototípusba, amelynek így hellyel-közzel van némi köze a patinás márkához. A 7664-es modell első nyilvános bemutatóját 2016-ban tartották, elöl 540/65 R28-as, hátul 650/65 R38-as abroncsokkal szerelve, és a YouTube-bon jó néhány videó készült róla mozgás közben:
(Vezérkép: Olsson Parts/Facebook)