Gépinfo

Amazone: innovatív gépek és óvatos optimizmus

Amazonen-Werke Kft.

Az Amazone vállalatcsoport két rekordot jelentő év után a 2019-es pénzügyi évben ismét jó eredményeket tudott felmutatni, annak ellenére, hogy az értékesítés az év során kissé lecsökkent. 2019-ben az értékesítés 2,9 százalékkal, 467 millió euróra csökkent (az előző évben: 481 millió euró volt), ennek ellenére a 2017-es és 2018-as rekordév értékei között maradt. Az egymás utáni második száraz nyár, valamint az egyes országokban fennálló kereskedelmi konfliktusok és strukturális problémák miatti különleges politikai hatások figyelembe vételével az Amazone vezetősége pozitívan értékelte a 2019. évi üzleti teljesítményt.

Az Amazone két ügyvezető igazgatója, Christian Dreyer és Dr. Justus Dreyer óvatos optimizmussal tekintenek 2020-ra, még akkor is, ha a tényleges piaci tendenciát a jelenlegi Covid-19 járvány idején nehéz megjósolni: „Még a jelenlegi rendkívül nehéz körülmények között is, a teljes Amazone csapat nagy elkötelezettségével sikerült a 2020. év első negyedévét magas szinten tartanunk. A fertőzésvédelem és az ajánlott intézkedések következetes betartása mellett a termelés, a szállítás és a szerviz fenntartása továbbra is fő célkitűzéseink. Gépekre sürgősen szükségük van a mezőgazdasági termelőknek és vállalkozóknak a növénytermesztéshez és az élelmiszer-biztonság fenntartásához, nemcsak ma, hanem a jövőben is. Ugyanakkor a járvány vagy a szélsőséges időjárási események által kiváltott negatív hatások nem zárhatók ki 2020 további időszaka folyamán.”

FDC 6000

Az Amazone mezőgazdasági gépek kiszállítása jelenleg magas szinten van, és jó a megrendelések száma is. Az Amazone számos területen magas szintű vertikális integrációt folytat, így részben saját forrásokra támaszkodhat a nemzetközi alkatrészek általában nehéz hozzáférhetősége ellenére. Az alkatrészellátás szintén stabilan működik a jelenlegi helyzetben, és a kapcsolattartók továbbra is napi szinten állnak rendelkezésre telefonos vagy e-mailes kérdések megkeresésére. A vevőszolgálat és az értékesítés kapcsolattartói továbbra is elérhetők partnereink számára, miközben betartják az összes előírt védőintézkedést, különös tekintettel a védőtávolságokra.

Összességében az ügyfelek érdeklődése a modern mezőgazdasági technológia iránt, amely pontosabb és ezért költségkímélő munkát tesz lehetővé, továbbra is nagyon magas. 2019-ben az Amazone az innovatív erejéből, széles termékskálájából, és a magas exportrészesedéséből, mely meghaladja a 80 százalékot, illetve erőteljes pozíciójából az összes fő exportpiacon előnyre tett szert. Az üzletmenet különösen Franciaországban, Lengyelországban, Angliában, Magyarországon, Hollandiában és Észak-Amerikában alakult nagyon pozitívan. Lengyelországban és Oroszországban, a két fontos agrártechnikai piacon szintén jó forgalmat realizáltak 2019-ben.

A két új értékesítési helyszín tavalyi megnyitása Angliában és Magyarországon fontos esemény volt az Amazone Csoport bővülése szempontjából. A Doncasterben és Debrecenben található modern telephelyek oktató- és bemutatótermekkel, alkatrészraktárakkal és irodákkal rendelkeznek.

Catros XL 8003-2TX

Az ügyvezető igazgató szerint a 2019 novemberében Hannoverben megrendezett Agritechnica vásár különösen sikeres volt: „Összesen 30 új terméket mutattunk be valamennyi ágazatban, három újdonságunk pedig ezüstérmet nyert az új termékekkel foglalkozó bizottságtól a világ vezető vásárán. A standunkon megforduló helyi és nemzetközi látogatók nagy száma nemcsak az átfogó programunk iránti nagy érdeklődést tükrözte, hanem a következő hetektől a mai napig tartó megrendelések jelentős növekedéséhez is vezetett.”

Sok mezőgazdasági termelő aggódik a társadalmi viták és az agrárpolitika jövőbeli irányával kapcsolatos nyitott kérdések miatt. „A kutatás és fejlesztés területén már korán azonosítottuk a kulcsfontosságú trendeket és sok kulcskérdésre már konkrét megoldásokat tudunk kínálni a mezőgazdaságban”- hangsúlyozza a két ügyvezető igazgató. Példa erre a csökkentett talajműveléshez, talajtakaráshoz és közvetlen vetéshez használható Amazone gépek, valamint a Schmotzer sorközművelők. A szükségleteken alapuló, terület-specifikus műtrágyázáshoz használható precíz műtrágyaszórók és az integrált növényvédelem új digitális megoldásai, mint például az elektromos fúvókavezérlés fontos technológiát jelentenek az erőforrás-takarékosság és a környezetvédelem szempontjából.

„Az Amazone a 3C szántóföld-gazdálkodási koncepció révén a világ minden táján kínál a felhasználók számára optimalizált gépkoncepciókat. A talajhoz és az éghajlathoz adaptált innovatív gépeink fogják adni az értékesítés hajtóerejét a következő években ”- vélekedtek az ügyvezető igazgatók.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Villámgyorsan emelnek a frissített Farmlift teleszkópos rakodógépek

2023. szeptember 18. 13:10

Októbertől válnak elérhetővé a Case IH felfrissített Farmlift teleszkópos rakodógépei, amelyek még gyorsabb és hatékonyabb munkavégzésre képesek.

A Väderstad bemutatja a Tempo és a Proceed szemenkénti vetőgépek új generációs vetőegységét

2025. szeptember 30. 13:00

A Väderstad bemutatja a Tempo és Proceed új soregységét, amely a precíziós vetésben új mércét állít fel.

Új, hatékony, kompakt fűkasza - a keskeny rendek kialakításának záloga

2025. november 26. 17:10

A Kubota bemutatta új, DM4032S COMPACT fűkasza modelljét, melyet az érdeklődők megtekinthettek az Agritechnicán.

Gépészet Képgaléria

AMAZONE - AGRITECHNICA Innovations 2022 - II. rész

2021. október 24. 05:36

Az Amazone Group közelmúltban tartott igen gazdag virtuális bemutatójának második fejezetében folytatjuk az újdonságok ismertetését.