Gépinfo
Gépinfo

Az Agritechnica 2017 arany- és ezüstéremmel díjazott innovációi (+KÉPEK)

Az Agritechnica 2017 arany- és ezüstéremmel díjazott innovációi (+KÉPEK)

Agrofórum Online

A világ legnagyobb mezőgazdasági gépkiállításán és vásárán 2017. november 12. és 18. között 2900 kiállító több mint 20.000 terméke kerül mustrára Hannoverben.

A kétévenként megrendezésre kerülő kiállítás évtizedek óta a legtöbb innovációt, azaz az elsődleges újdonságot vonultatja fel. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a német mezőgazdasági géppiac és a német mezőgépgyártás is Európában a legnagyobbnak számít, ill. a német mérnökök is élen járnak az innovációk létrehozásában. Van tehát összemérési lehetőség az innovációkban, ill. a piaci marketingben. Ez a kiállítás vonzza a legtöbb látogatót is (mintegy 400 ezer főt), a hazai szakemberek és gazdák mellett a világ minden részéről érkeznek az újdonságokra kíváncsi és vásárlási szándékkal rendelkező látogatók ezrei Hannoverbe. Az idei kiállításon 320 új innováció lesz látható. Közülük (mintegy 30 fős) nemzetközi szakértőkből álló zsűri két innovációt díjazott aranyéremmel és 29-et ezüstéremmel. Az érmeken 20 gyártó osztozkodott. Közülük a legtöbb érmet a Claas (1 arany, 4 ezüst), gyűjtötte be. Két-két ezüstérmet mondhat magáénak az Amazone, a John Deere, a Fliegl, és a Pöttinger. A többi 14 márka egy-egy éremmel büszkélkedhet, közülük is csak egy a Kemper vihet haza aranyérmet, a többiek ezüstösek lettek.

Aranyérmes innovációk

1. CEMOS AUTOTHRESHING – autonóm önszabályzós automata cséplőrendszervezérlés a Claas szalmarázós és hibrid gabonakombájnjaihoz.
Fejlesztő: Claas Vertriebsgeselschaft mbH, Németország.

A Cemos AutoThreshing teljesen automatikusan szabályozza a tangenciális (keresztdobos) cséplőrendszereknél a cséplődob fordulatszámot és a kosárhézagot a mindenkori cséplési körülményekhez igazodva. A betakarításra kerülő termény fajtájának megfelelően mindig optimalizálja a beállításokat és a legnagyobb cséplési teljesítményt biztosítja a betakarítás során. Az autonóm rendszer az ellenőrzést és a szabályozást automatikusan végzi, de gépkezelője amennyiben szükségesnek látja, bármikor módosíthatja a beállításokat. A Cemos Automatic fedélzeti elektronikával szerelt kombájnoknál az AutoTreshing kommunikál a kombájn többi asszisztencia-rendszerével, különösen a Cruise Pilot automatikus sebességszabályozással. Az Auto Treshing kíméletes cséplést biztosít, amelyet a másodlagos magleválasztás, a tisztítási hatékonyság és a munkasebesség függvényében szabályoz.

2. STALKBUSTER – silókukorica gyökércsonk zúzó berendezés sorfüggetlen silókukorica betakarító adapterhez.

Fejlesztő: Kemper Mashinenfabrik GmbH &Co.KG, Németország
Együttműködő partner: John Deere GmbH & Co. KG, Németország
A sorfüggetlen silókukorica adapterek alá beépített szárzúzó felaprítja és elteríti a levágott teljes kukorica növény visszamaradt talaj feletti csonkjait és az elhullott szár és csőmaradványokat. Ezzel egyrészt nagymértékben csökkenti a kukoricabogár és fusárium fertőzés veszélyét hordozó csonkokat és szármaradványokat, másrészt a csonkok esetleges kártételét a szecskázók és a szállítójárművek gumiabroncsainál.

Ezüstérmes innovációk

1. IDEÁL Mähdrescher – IDEÁL gabona kombájncsalád

Fejlesztő: AGCO GmbH-hoz tartozó Fendt és Massey Ferguson márkák, Európa
Az axiál cséplő-magleválasztó rendszerű több innovációt is tartalmazó felső kategóriás kombájncsalád a leginkább teljesítmény- és cséplési hatékonysággal bír és a közúti közlekedési feltételeknek is megfelel. A legnagyobb modell a legszélesebb – 1,4 méteres ferdefelhordóval, ill. a legnagyobb Ø600 mm átmérőjű és 4850 mm hosszú cséplő-magleválasztó Helix rotorral, ill. rotorokkal készülnek. A legnagyobb szélessége szállításkor gumiabroncsos járószerkezettel 3,3 és 3,5 m közötti, a 2,5-3,5 m2 közötti TracRide gumiheveder járószerkezettel pedig 3,5-3,8 m. A legnagyobb modell magtartályának térfogata 17,1 m3 ürítőcsigájának teljesítménye pedig 210 l/s, amely paraméterek jelenleg a legnagyobbak a világon. A kombájnokhoz az adapterek csatlakoztatása teljesen automatikus. A kombájnok munkáját 52 db szenzor ellenőrzi és többségük automatikusan szabályozza a beállításokat. Az adapterek automatikus felkapcsolása RFID azonosító kód és AutoDoc automatika segítségével történik.

2. AXION 900 TERRATRAC – teljesen rugózott félgumihevederes járószerkezetű traktor

Fejlesztő: Claas GmbH, Németország
Az Axion 900 TerraTrac az első traktor a világon, amelynek az első és a hátsó tengelye is rugózott. A hátsó tengelyén a Claas által fejlesztett a traktorhoz integrált Terra Trac gumihevederes járószerkezet található. A jó felfekvést biztosító, külön-külön rugózott járószerkezet, jó vontatási hatásfokot biztosít és kicsi a talajtömörítő hatása. Nyugodt járást és biztonságos közlekedést nyújt terepen és közúton egyaránt, ez utóbbi esetben akár 40 km/h sebességgel is.

3. FLIEGL BÜFFEL – szálasanyag-felszedő kocsirakó berendezés

Fejlesztő: Fliegl Agrartechnik GmbH, Németország
A traktorral vontatott és meghajtott rendfelszedő-kocsirakó, tolt kivitelű pic-upjával szedi fel a szálasanyag rendet a tarlóról. A szálasanyagot egy késes csillagrotor feldarabolja és egy köztes bunkerbe adagolja, ahonnan egy oldalt felrakó lapátos-gumihevederes elevátor juttatja azt a mellette haladó szállítójárműre. Előnye, hogy a felszedő-kocsirakó kétfázisú szálasanyag betakarítási technológiában több nagyteljesítményű szállítójárművet képes flottában kiszolgálni, nagyobb hatékonysággal és kisebb költségekkel, mint külön-külön alkalmazott rendfelszedő kocsis technológia esetén.

4. LIFT CAB – emelhető vezetőfülke a Krone szecskázókon

Fejlesztő: Mashinenfabrik Bernard Krone GmbH & Co. KG, Németország
A silókukorica betakarítása során nem ritkán 4 m-es, vagy a feletti állományban kell a szecskázóknak dolgozniuk, amikor a vezető előre látását nagymértékben korlátozza a „kukoricafal”. A kilátást segíti a gombnyomásra +70 cm magasságra emelhető vezetőfülke. A fülkelift a szecskázó karbantartásánál is előnyös hozzáférést biztosít a fülke alatti részekhez.

5. CULTI CAM – sztetoszkópikus sorvezető kamera sorközművelő kultivátorokhoz

Fejlesztő: Claas GmbH, Németország
Együttműködő partnerek: Einböck GmbH & Co. KG, Ausztria; Thomas Hatzenbichler Agrotechnik GmbH, Ausztria; Bednar FMT, Csehország; Carre SAS, Franciaország.
A  vegyszer felhasználás csökkentésére egyre inkább terjed a mechanikus sorközművelés és sorközi gyomírtás, amelynek kis védősávok melletti pontosabb kultivátorozását segíti a speciális, egy nagy felbontású 3D-s kamera. A kamera nem csak az iránytartást biztosítja, hanem a növények leveleinek elterültségét is értékeli. Képes megkülönböztetni a gyomnövényeket a kultúrnövényektől. Segítségével, kis védőtávolsággal és nagyobb sebességgel, ill. teljesítménnyel végezhető a sorköz kultivátorozás.

6. MARS – autonóm mobil mezőgazdasági mini robotraj

Fejlesztő: Agco/Fendt GmbH, Németország

A kisméretű elektromos meghajtású MARS szántóföldi robotok új technológiák megvalósítását teszik lehetővé szántóföldön. Nagy 6-12 darabszámban autonóm, a felhő alapú irányítás mellett üzemelve végezhetik el a feladatokat kis talajtaposás mellett, kis munkaszélességgel ugyan, de nagyobb pontossággal, mint a nagyméretű gépek. 400 Wattos az elektromos erőforrásuk, a mely 24 órára elegendő. A legkisebb tömegük 50 kg-tól indul, kisebb költséggel állíthatók elő, olcsóbb az üzemeltetésük. Egy vezérrobotot képesek lekövetni a rajban dolgozó többiek. Megvilágítás nélkül, éjszaka is képesek pontos munkavégzésre.

7. GPS vezérlésű eke munkaszélesség szabályozás ekefej kiiktatással

Fejlesztő: Kuhn Maschinen GmbH, Németország
Az ekéknél a munkaszélesség szabályozás az ekefejek leszerelésével, vagy az ekefejek  fogásszélességének változtatásával volt ez idáig lehetséges. A Kuhn rendszere a GPS vezérlésű vetőgépek és permetezők munkaszélességének szakaszolásához (Section Control) hasonlóan az ekefejek kiemelésével csökkenti szükség esetén, az eke munkaszélességét, amely összhangban dolgozik a hidraulikus ekefej biztosítással. Az ekefej kiemelése és leengedése elektrohidraulikusan vezérelt. Az ekén nem kell (mint más esetekben) semmilyen egyéb beállításokat elvégezni.

8. EZ – szerelés nélküli traktorkerék pótsúlyozás

Fejlesztő: John Deere GmbH & Co,KG, Németország
A pótsúlyozással jelentősen befolyásolható a traktorok vontatási teljesítménye és hatásfoka. A pótsúlyok fel- és leszerelése azonban sokszor nehéz és jelentős munkával jár. Erre kínál megoldást a John Deere új egyszerűen és gyorsan felhelyezhető csavarozást nem igénylő mellső és hátsó traktorkerekek pótsúlyozási rendszere, amellyel 1000 kg-ig lehet villástargonca segítségével néhány perc alatt pótsúlyozni a kerekeket egy gyorscsatlakozó berendezés segítségével.

9. FENDT e100 VARIO – teljesen elektromos meghajtású traktor

Fejlesztő: AGCO/Fendt GmbH, Németország
A Fendt e100 Vario traktor az első gyakorlatorientált teljesen elektromos, akkumulátorról üzemeltethető traktor. Teljesítménye egy 50 kW hagyományos traktoréval egyenértékű. Aranyforrása egy 650 V Litium-Ion nagyteljesítményű akkumulátor, amelynek a kapacitása 100 kWh, amely 400 V feszültséggel és 22 kW teljesítménnyel gyorstöltőn keresztül, már 40 perc alatt 80 %-ra tölthető fel. Szabályozott elektromos hőszivattyú végzi a fülke, az akkumulátor és az elektronika klimatizálását. Közepes terhelés mellett egy feltöltéssel a traktor 4 üzemórát képes teljesíteni.

10. ELSŐ PROAKTÍV AUTOMATA – kombájn beállítási rendszer

Fejlesztő: New Holland Agriculture, Olaszország
A mai gabonakombájnokon a kombájnvezetőnek számos betakarítási (cséplési) paraméterre kell figyelnie (az áteresztőképesség, a veszteségek alakulása, a szemtörés stb.). Ehhez jön még a műholdas (georeferencia) kapcsolatok, a hozammérés, a területi jellemzők követése. Ezektől tehermentesítik a kombájn vezetőjét a proaktív rendszerben beépített szenzorok, amelyek a teljes cséplő- és magtisztító berendezést, az adapterek munkáját, a kombájnmotor terhelését és az áteresztőképességet optimalizálják, tehermentesítve ezáltal a gép kezelőjét.

11. CEMOS TRAKTOR ASSISTENZ – vezetői asszisztencia a traktor és a munkagépek optimális beállításához

Fejlesztő: Claas GmbH, Németország
A Claas traktorokba beépítésre kerülő CEMOS irányítási rendszer, a vezető és a fedélzeti elektronika közötti párbeszédre épül. A rendszer egy a gyakorlatból származó adatbankot tartalmaz, amelynek az alapján a traktor vezetője a mindenkori munkavégzéshez lekérdezheti a beállítási paramétereket a traktor fedélzeti terminálján keresztül. A vezető kérésére a CEMOS a szükséges beállításokat is képes elvégezni.

12. FLEXWAVE GRAIN SILO UNLOADING SYSTEM – rugalmas gabonasiló ürítő rendszer

Fejlesztő: AGCO/GSI Hungary Kft., Magyarország
A gabonasilók ürítésénél a padozaton mindig marad vissza gabona, amelyet az ürítőcsiga nem tud elérni. Ezt gyakran kézzel kell a csigára továbbítani. Ezt küszöböli ki az AGCO magyarországi leányvállalatának új fejlesztése. A siló fenékrészén felfújható matracokat helyeznek el, amelyek a leürítés végén levegővel fújnak fel és ezáltal azok a maradék gabonát a 2 ürítő csigára juttatják.

13. SWINGSTOP PRO – permetező szórókeret csillapító és szintező rendszer

Fejlesztő: Amazone-Werke GmbH & Co.KG
Együttműködő partner: Rometron B.V., Hollandia
A permetezőgépek munkáját jelentősen befolyásolják a szórókeret a talajjal párhuzamos helyzete és annak nem kívánatos lengései. Ezeket képes megszüntetni a Swingstop pro berendezés, amely egy aktív horizontális lengéscsillapításra és szintező rendszerre, valamint a magas dinamikájú permetlé mennyiség szabályozására épül. A rendszer valósidejű szenzorokon keresztül érzékeli a munkasebességet, ennek megfelelően változtatja a szórókeret beállításokat és szórófejenként a kijuttatott permetlémennyiséget. A precíziós megoldás a precíziós gazdálkodás számára.

14.  Kameratámogatott magágykészítés – forgóboronás vetőaggregátoknál


Fejlesztő: Pöttinger GmbH, Ausztria

Együttműködő partnerek: New Holland Agriculture, Olaszország
                                              Josphinum Research, Ausztria
Heterogén talajokon a forgóboronával összeépített vetőgépeknél általános esetben a traktor sebességének és a TLT fordulatszámának kézi szabályozásával lehet a megfelelő minőségű magágykészítést és vetést megvalósítani. Ezt képes automatizálni egy ISOBUS kapcsolatban működő nagy képfelbontású kamera, amely ellenőrzi a forgóborona által készített magágy minőségét és vetésre alkalmasságát, majd ennek megfelelően szabályozza a traktor sebességét és a TLT fordulatszámát, melynek következtében javul a magágy szerkezete és a rögfrakciója.

15. AUTOTRAC IMPLEMENT GUIDANCE – traktorba integrált aktív, automata sorközművelő kultivátor  vezérlés

Fejlesztő: John Deere GmbH & Co.KG, Németország
A John Deere AutoTrac automata traktorkormányzási rendszerébe integrált kamera és külön GPS vevőantenna által automatikusan vezérelt sorközművelő kultivátorokkal kis védőtávolság és nagy munkasebesség mellett végezhető a sorközök művelése és gyomírtása. A rendszer a traktor és a kultivátor automatikus sorköz vezérelte kormányzását összehangoltan végzi.

16. SMART TURN – okos fordulóvezérlés

Fejlesztő: Holmer Maschinenbau GmbH, Németország
Együttműködő partner: Reinhardt GmbH, Németország
A traktorok esetében a műholdvezérléses automatakormányzás a legtöbb esetben tartalmazza gombnyomásra a forduló automatikus végrehajtását és memóriában történő eltárolását is. Ennek a mintájára fejlesztette ki a Holmer és a Reinhardt a Terra DOS T4 nagyteljesítményű cukorrépa kombájnra a GNSS vezérlésű mechanikus sorvezetővel kombinált forduló vezérlő managementjét. A rendszer nagy pontossággal, a legkisebb forduló úttal és sávszélességgel automatikusan végzi el a répakombájn tábla végi visszafordítását.

17. Smart Crop Demage Identification (SCDI) – intelligens vad- és természeti kár azonosító rendszer

Fejlesztő: Agrocom Polska, Lengyelország
A mezőgazdasági területen keletkezett természeti- és vadkárok felmérése sok esetben komoly nehézséget jelent. Ehhez nyújt segítséget a négyrotoros drohnra felszerelt 3D-s nagy képfelbontású kamera rendszer, amely légi fényképezéssel és LIDAR képfeldolgozással képes behatárolni és felmérni a kárt szenvedett területet. A készülékkel hagyományos felvételeken is rögzíthető a kártétel.

18. Darwin SmaArt Kamerasystem – intenzív gyümölcsök virágzáskori termés ritkítására

Fejlesztő: Fruit-Tec Adolf Betz
A termés szabályozás módjai a gyümölcsösökben és szőlőben a virágzáskor a virágok, vagy később a terméskezdeményezések egy részének eltávolítása ritkítása. Virágzáskor a virágok ritkítását végzi el a Darwin Smart Kamerasystem által vezérelt hajlékony műanyag szálakból (damilból) felépített függőleges forgó rotor. A nagy képfelbontású kamera elvételeket készít a virágok sűrűségéről, amelyet a gép fedélzeti számítógép értékel ki és a ritkítási foknak megfelelően állítja be a damilos dob fordulatszámát. A rendszer GPS-szel is kombinálható, melynek során az adatok soronként, sőt azon belül növényenként el is tárolhatók.

19. GRIMME Ventor 4150 – 4 soros burgonya betakarító kombájn teljesítményének magduplázása

Fejlesztő: GRIMME Landmaschinenfabrik GmbH & Co.KG, Németország
A fejlesztés eredményeként a világ legnagyobb teljesítményű 4 soros, egymenetes burgonyabetakarító gépe született meg. A teljesítmény megduplázását az ásószerkezet vezérlésével, a ferdefelhordó elevátor teljesítményének és a föld, valamint a gyom leválasztásának növelésével érték el. A gépen két soronként alakították a gumótisztító láncrostát és csatornát, ezáltal hatékonyabb lett a tisztítás és az anyagáramlás a kombájnon belül. Az átalakítások nem növelték meg a burgonyakombájn közlekedési szempontból kritikus 3,5 méteres max. szélességét.

20. SENSOSAFE – vadvédelmi berendezés kaszálógépekhez

Fejlesztő: Pöttinger Landtechnik GmbH, Ausztria
Különösen a gyepterületek első kaszálásakor, számos őzgida és apróvad esik áldozatul a rotációs kaszálógépeknek, mivel a traktor vezetője nem veszi észre a fűbe megbújó kis állatokat. Ezek megmentésére fejlesztett ki a Pöttinger egy optikai infravörös szenzorokkal felszerelt keretet, amely a kasza előtti sávot pásztázza. Az élőlényt a testhőmérséklete alapján érzékeli és valósidejű jelet küld a traktor hidraulikájára, amely azonnal kiemeli a kaszát, ezáltal megmenti az apróvadat.

21. Telematics Large Vehicle Alert System – az autóvezetőket túlméretes mezőgazdasági járművekre figyelmeztető biztonsági rendszer

Fejlesztő: Claas mGbH, Németország
A Claas által kifejlesztett rendszer a közúton közlekedő mezőgazdasági gépek és traktorok helyzeti adatait osztja meg valós időben a többi közlekedő járművek asszisztencia- és navigációs rendszerekkel, vagy okos telefonon elérhető applikációkkal a Telemetria segítségével. Ezen keresztül a tehergépjárművek követni tudják a mezőgazdasági járművek helyzetét és fel tudnak készülni a kikerülésükre. Ezen kívül alternatív útvonalat is képes felajánlani.

22. VARIO PULL – a traktor tengelyterheléseinek optimalizálása a vontatott munkagép segítségével

Fejlesztő: AGCO/Fendt GmbH, Németország
A Vario Pull rendszer a munkagép felfüggesztésén keresztül változtatja a traktorra átszármaztatott terhelést befolyásolva ezáltal, a traktor mellső és hátsó kerekeire jutó terheléseket, amely terheléseloszlást vontatási hatásfokot tesz lehetővé. A terhelést a hátsó függesztőkarok hosszának változtatásával valósítja meg.

23. ESV – elektromos zárószelep permetezőgépekhez

Fejlesztő: Lechler GmbH, Németország
A helyspecifikus és szórókeret szakaszolásos permetezésnél a szórófejek  nyitását és zárását elsősorban sűrű levegővel működtetett szelepek végzik bizonyos késleltetéssel. Ezek kiváltására fejlesztette ki a Lechler az elektromosan működtethető, CAN-BUS által vezérelt gyors reagálású szórófej nyitó- és záró szelepét. Az elektromos szelepek egyszerűen beépíthető könnyű szerkezetek és a vezetékelésük is sokkal egyszerűbb, mint a légvezetékeké.

24. SMART SERVICE 4.0 – szerviz oktatási program

Fejlesztő: Amazone Werke GmbH, Németország
Az egyre bonyolultabb konstrukciójú gépeknek a szervizelése és karbantartása napjainkban képzettebb szervíztechnikusokat igényel. A vevők oktatásának gyári megszervezése is nagyobb szervezési és ráfordítási munkával jár. Ezeknek a képzéseknek támogatására fejlesztette ki az Amazone a SmartService 4.0 virtuális programot, amely a multimédia eszközeivel kisebb költségek mellett, gyorsan és szakmailag alaposan készíti fel a szervíztechnikusokat és a vevőiket a gépeik kiszolgálására.

25. MULTI COATER CM300 – szárító kamrás csávázó berendezés

Fejlesztő: Petkus Technologie GmbH, Németország
A csávázás során nedvesített vetőmagokra hordják fel a keverő kamrában a csávázó szereket, amelyeknek stabilnak kell maradniuk a vetésig. A Multi Coater CM300 berendezés a speciális lebegtető szárítással és deflektorokkal szilárdítja meg a bevonatot a vetőmagokon.

26. AGRIRUTER – gépadatcsere platform

Fejlesztő: DKE-Data GmbH & Co.KG, Németország
Együttműködő partnerek: AGCO International GmbH; Amazone Werke GmbH & Co.KG; Grimme Holding GmbH; Horsch Maschinen GmbH; Rauch Landmaschinenfabrik GmbH; Same Deutz-Fahr Deutschland GmbH-Németország, ill. Kuhn S.A., Franciaország; Pöttinger Landtechnik GmbH, Ausztria
Az „Agriruter” egy nyílt adatátviteli lehetőség, vegyes géppark esetén. Egyszerűsíti az adatcserét és az adatmegosztást a különböző gépek és szoftverek esetén, ezáltal csökken az adminisztráció és az azzal járó költségek, javítja a gazdálkodás jövedelmezőségét.

27. FARMDOK – automatikus mezőgazdasági feljegyzések készítése okos telefon segítségével

Fejlesztő: FarmDok GmbH, Németország
A Farmdok egy szoftver a mezőgazdaság számára, amely lehetővé teszi közvetlenül a mezőgazdasági területen dokumentációk készítését okos telefon, vagy tablet segítségével. Az adatokat GPS koordináták mentén rögzíti. Többféle algoritmust tartalmaz, talajra, időjárásra, a termeléshez felhasznált anyagokra, a gépekre, a területi munkavégzés paramétereire, a szállítási üzemre stb. vonatkozóan. A fejlesztés komoly lehetőséget kínál a digitalizált mezőgazdaság 21. századi megoldásaira.

28. Fliegl COUNTER SX – Pöttinger PÖTPRO Guide – a mezőgazdasági termékek eredet megjelölésének és a termékelőállítás nyomonkövetésének rendszere

Fejlesztő: Fliegl Agrartechnik GmbH, Németország
Együttműködő partner: Pöttinger Landtechnik GmbH, Ausztria
Az eredet megjelölésre és a nyomonkövetésre a fejlesztők a Smart Farming technológiákban jól alkalmazható Beacont + GPS + Singfox, ill. műholdas és rádióhullámos technológiákat integráltak egy rendszerbe 3D-s szenzorokkal kombinálva. Teljes munkafolyamatokat képesek ledokumentálni és kiértékelni.

29. LEVELTUNER – súlypont áthelyező endszer hígtrágya szállító tartálykocsikhoz

Fejlesztő: Landmaschinen  Wienhoff GmbH, Németország
A sokszor nagy tömegű talajba injektálót hordozó tartálykocsiknál, gyakran előfordul, hogy vonórúdon a traktorra átadott támasztó erő lecsökken, vagy negatívba megy át (félig üres, vagy üres tartály esetén). Ez nagy sebességű szállítási üzemben komoly veszélyforrást jelenthet. Ráadásul a gömbfejes vonószerkezeteket sem méretezik negatív terhelésre. Ennek a veszélyét csökkenti a Level Turner berendezés, amely a vonórúd rugózásba beépített érzékelőkön keresztül méri, a támaszkodó erő csökkenését és a kocsi tengelyein keresztül korrigálja a súlypont helyzetét.

(Dr.Hajdú József – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő ütemben fejlődik a Lemken és a Krone közös autonóm gépe

2024. március 27. 08:10

Nem kérdés, hogy az autonóm gépek jelentik a mezőgazdaság jövőjét, egyrészt a nagyobb hatékonyság elérése, másrészt pedig a máris égető munkaerőhiány miatt. Két német nagyágyú, a Lemken és a Krone is összefogott ezen a téren.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Ez a Toyota pickup 2,6 millió kilométer után ment nyugdíjba

2024. március 24. 16:10

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

Villámgyorsan emelnek a frissített Farmlift teleszkópos rakodógépek

2023. szeptember 18. 13:10

Októbertől válnak elérhetővé a Case IH felfrissített Farmlift teleszkópos rakodógépei, amelyek még gyorsabb és hatékonyabb munkavégzésre képesek.

Pöttinger az Agritechnicán

2019. november 25. 10:17

A cég fűkaszáit a jó talajkövetés, vágási minőség, alacsony vesztesség, egyszerű kezelhetőség és a precíziós munka jellemzi.

A New Holland három ezüstérmet szerzett az Agritechnica 2019 kiállításon

2019. november 17. 11:17

A T7 traktorhoz kialakított bálázó szabályzó rendszer harmonikus traktor-munkagép együttműködést biztosít, amelynek eredményeként növelhető a teljesítmény, 12%-kal csökkenthető a hajtóanyag fogyasztás és komfortosabb a gépkezelés.

Agritechnica: bemutatkozik a központi magfeltöltésű Tempo L modellváltozat

2019. november 11. 14:20

Az új központi magfeltöltésű funkció a Tempo L vetőgép egyes modelljeihez lesz rendelhető, úgymint Tempo L 12, Tempo L 16, Tempo L 18 és Tempo L 24.