Gépinfo

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow termékversenyének 2016-os győztesei (Teljes lista)

Agrofórum Online

A nemzetközileg is egyre elismertebb rendezvény jeles szakmai része a Termékverseny, amely jól érzékelteti a konstruktőrök és a technológiai fejlesztők folyamatos munkáját.

A tavaszi szezonkezdet előtt a legnagyobb érdeklődéssel várt esemény egyértelműen a 34. AGROmashEXPO és a VI. AgrárgépShow Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás a Hungexpo Vásárterületén 2016. január 27-30 között (társkiállítás a Magyar Kert, ill. a Szőlészet és Pincészet). A nemzetközileg is egyre elismertebb rendezvény jeles szakmai része a Termékverseny, amely jól érzékelteti a konstruktőrök és a technológiai fejlesztők folyamatos munkáját.

Talán elcsépeltnek hangzik, de tény, hogy a hazai és nemzetközi fejlesztések díjazására kiírt Termékverseny Pályázatra minden eddigit felülmúló, rekordszámú nevezés érkezett. A magyar agrárium jeles hazai intézményei, a gyakorlati élet és az oktatás, valamint a szaksajtó képviselői alkotta zsűri 45 pályázatot talált elismerésre méltónak. Az eredmények már a Kiállítás megnyitása előtt nyilvánosságra kerülnek azért, hogy a látogatók időben informálódjanak, a nyertesek pedig éljenek a marketing- és reklámjogok adta lehetőségekkel. Az eredmények on-line és nyomtatott sajtóban történő megjelenítésére együttesen kerül sor. Az Input – Gépesítés – Logisztika kategóriákban díjazott termékek és a pályázó cégek rövid megnevezését az alábbiakban foglaljuk össze.

Input Kategória

Hazai Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ:
• BIOFIL Borsó és Szója talajoltó baktérium (Terragro Kereskedelmi Kft.)

Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• Corn Starter műtrágya (IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.),
• Nitrogén stabilizálás a KITE Zrt. technológiájában, az N-Lock segítségével (KITE Zrt.),
• Phylazonit talajoltó (Agrova Kft.)

Gépesítés Kategória

Hazai Termékfejlesztési NAGYDÍJ:
• OptiCorn Premium kukoricacső-törő adaptercsalád (Optigép Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.) – Bővebben >>>

Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ:
• CLAAS Quadrant 5200 RFT bálázó (Axiál Kft.),
• Fendt 1000 Vario széria traktorok (Axiál Kft.), – Bővebben >>>
• John Deere 8000 sorozatú önjáró szecskázó (KITE Zrt.)

Hazai Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ:
• Fliegl VFW 8600 vákuumos, rozsdamentes tartálykocsi (Fliegl Abda Gépgyártó Kft.),
• Kühne Kompaktor Profi 6000 precíziós talajelőkészítő (Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt.)

Nemzetközi Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ:
• CASE IH Optum 300 CVX univerzális traktorok (Agro-Békés Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.),
• Deutz-Fahr 6190 Agrotron traktor CShift váltóval (Dorker Kft.), – Bővebben >>>
• Kubota M7 középuniverzális traktor (Két-Kata Kft.),
• Massey Ferguson 5713 SL univerzális traktor (Austro Diesel GmbH.),
• Same Frutteto S/V Active Drive traktor (DM-Ker Kft.),
• Zetor Crystal 160 közép univerzális traktor (ZTR Agro Kft.)

Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• Güttler GreenManager gépkombináció (Güttler Kft.) – Bővebben >>>

Nemzetközi Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• CASE IH PUMA 175 CVX traktor (Invest Gépkereskedelmi Kft.),
• Horsch BoomSight – permetező keretvezérlési rendszer kiegészítő opciója (Axiál Kft.),
• John Deere ExactEmerge szemenkénti vetőgép (KITE Zrt.),
• KUHN Espro 6000R vontatott vetőgép (Kuhn Center Magyarország Kft.),
• Kverneland 2500 i-Plough intelligens eke (Kverneland Group Hungária Kft.),
• New Holland T7 HD traktor (Agrotec Magyarország Kft.),
• Pöttinger Aerosem 3002 ADD vetőgép kombináció (Invest Gépkereskedelmi Kft.),
• RAPID CSM 15 magasürítésű pótkocsi (Szal-Agro Kft.),
• Valtra N174 Versu traktor (Valkon 2007 Kft.)

Nemzetközi Termékfejlesztési ELISMERŐ Oklevél:
• Bobcat gyári adapterek és kiegészítő eszközök új applikációja (DM-Ker Kft.),
• CLAAS Axion 800 univerzális traktor (Axiál Kft.),
• Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior traktor (Dorker Kft.),  Bővebben >>>
• HARDI Commander Twin Force 3300l vontatott szántóföldi permetezőgép DynamicFluid4 rendszerrel (Dorker Kft.),
• Landini 6-140C LS traktor (Axiál Kft.),
• Manitou MLT 960 teleszkópos rakodógép (Axiál Kft.),
• Massey Ferguson 2200 XD bálázó (Austro Diesel GmbH.),
• Oehler DDK 240 B bálaszállító Krassort rakományrögzítővel (Axiál Kft.),
• PRONAR T028M bálaszállító kocsi (Dorker Kft.),
• TAURUS LT kombinált talajművelő gép (Szal-Agro Kft.),
• TUME Titan 3000 aprómag- és gabonavetőgép (Axiál Kft.)

Logisztika kategória

Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ:
• SeedEye vetésellenőrző és magszámláló rendszer (Vaderstad Kft.)

Nemzetközi Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ:
• EasyCheck műtrágyabemérő alkalmazás (Amazonen-Werke Kft.) – Bővebben >>>

Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• M93-DD1010-ANS18M hídmérleg (Metripond-M93 Mérleggyártó Kft.),
• Videokontroll, a szemestermény szárítók felügyeleti rendszere (RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.) – Bővebben >>>

Nemzetközi Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• Agreto HFM II. nedvességmérő (Agrárin Kft.),
• Mitas VF 710/70 R 42 HC2000 gumiabroncs (Marso Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft.)

Nemzetközi Termékfejlesztési ELISMERŐ Oklevél:
• ATX Agro-Dyno T2 700 dynamometer (Xtuning s.r.o.),
• ZA-TS műtrágyaszóróra szerelt Argus radarszenzor (Amazonen-Werke Kft.)

A magyar agrártársadalom nevében is köszönet illet minden pályázót, akik ezzel a megmérettetéssel igazolták a minőség irányába való elkötelezettségüket is. A színvonalra jellemző, hogy a 18 tagú zsűri csak a harmadik értékelési forduló után tudta meghozni végső döntését. Javasoljuk a kiállításra látogató gazdáknak és a mezőgazdaság fejlődése után érdeklődőknek, hogy az eredmények ismeretében már jó előre tervezzék meg a kiállítási programjukat, s célzottan keressék fel azokat a standokat, ahol közelebbről is megismerhetik az újdonságokat. Minden pályázati téma bemutatásra kerül, így közelebbről is szemügyre lehet venni a legújabb fejlesztéseket.

A magyar agrárium minden szereplőjét tisztelettel várjuk az eseményre. Köszöntsük együtt a díjazottakat a 2016.január 27-i, szerdai ünnepélyes megnyitón, 11 órakor a G pavilon Fórum színpadán!

Termékverseny Zsűri

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A gazdák új legjobb barátja: így dolgozik a robotkutya

2025. augusztus 9. 16:10

Tényleg jönnek a robotkutyák! Egy új fejlesztés azt ígéri, hogy a négylábú gépek hamarosan a gazdák legjobb segítőivé válhatnak.

Forradalom a traktorok alatt: jönnek az okos abroncsok

2025. július 13. 11:10

Az agrár gumiabroncspiac 2025-ben világszerte eléri a 7 milliárd dollárt, Európában 2,3 milliárdot – fenntarthatóság és IoT vezérli a jövőt.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

A 2021-es Év Traktora: Massey Ferguson MF 8S.265 Dyna E-Power Exclusive

2020. december 23. 13:53

A Massey Ferguson - az AGCO világmárkája -  kitörő örömmel értesíti tisztelt Partnereit és a Gazdálkodókat, hogy az MF 8S.265 Dyna E-Power Exclusive típus lett a 2021-es Év Traktora díj győztese.

Massey Ferguson 7719 - AZ ÉV TRAKTORA

2019. február 27. 09:34

A Massey Ferguson 7719 az Év Traktora lett saját kategóriájában a SIMA kiállításon 2019-ben.

Massey Ferguson gépek készletről! Traktorok 80-400 lőerő között akár azonnali átvétellel

2022. március 7. 07:00

Az importőr Austro Dieselnél, illetve hazai márkakereskedő Partnereinél továbbra is számos Massey Ferguson traktor érhető el készletről, akár azonnali gépátvétellel!! Amennyiben nincs az Ön által keresett gép gyorskészleten, úgy nyárra szinte az összes típusból rendelkezésre állnak traktorok!

Traktor, aminek szünet van a motorháztetője és a kabinja között

2021. szeptember 17. 08:57

Szolnokon a gazdálkodók láthatták az Év Traktorának megválasztott MF 8S széria egyik erőgépét. A talajművelés szempontjából pedig a termelők a lazító munkájára voltak leginkább kíváncsiak.

Gépészet Videó