Gépinfo

Beelőzött a Fendt a hazai traktorpiacon, a John Deere most harmadik

Agrofórum Online

Az év első hónapjában 195 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 11 százalékos növekedés 2019 hasonló időszakához képest.

A két évvel ezelőtti első hónappal összevetve viszont már 38 százalékos pluszt mutatnak a számok – derült ki a Datahouse adatiból.

Az év első hónapjában a Fendt nyerte a traktorpiacot, pedig tavaly egész évben a John Deere állt az élen. Az amerikai márka most csupán a harmadik helyre futott be, be ugyanis az ezüstérmet a New Holland szerezte meg. Igaz az első és a második, illetve a második és a harmadik helyezett között is csupán 1-1 darab az eltérés. A Fendt piacrésze 11,8, a New Hollandé 11,3, míg a John Deere piaci részesedése 10,8 százalék.

Az első tízbe a Valtra, a Polaris, a Deutz-Fahr, a Manitou és a nyolcadik helyen holtversenyben hat márka került be. A Claas, a Sonalika, az Antonio Carraro, a Dong Feng, a Solis, és a Bombardier is 5-5 traktor adott el januárban Magyarországon.

Összesen 44 márka traktorjaiból adtak el legalább 1 darabot a piacon.

A T5-ös tömegkategória, azaz a 8000 kilogrammnál nehezebb volt a legnépszerűbb az első hónapban a traktorpiacon, a 95 darab 49 százalékos piaci részt jelent. A második a 600 és 1500 kilogrammos kategória 28 darabbal, utána az 5000 és 8000 kilogramm közötti jön 27 darabbal. A tömegkategória szerinti sorrendben negyedik az 1500 és 3000 kilogramm közötti 24 darabbal, majd a 3000 és 5000 kilogramm közötti jön 18 eladással. A 600 kilogrammos vagy könnyebb traktorokból mindössze 3 darab kelt el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Gyengén teljesített a traktorpiac augusztusban

2019. szeptember 9. 10:17

A traktorpiac legkedveltebb szegmense a 8 tonnánál nagyobb tömegű 1173 darabbal, ami 53 százalékos részesedés a piacból.

Itt a Deutz-Fahr új 6-os szériája: ezek már nem is traktorok!

2023. december 5. 09:10

A modern mezőgazdaság kihívásaira választ adó csúcstechnológiás erőgépek a Deutz-Fahr új generációs 6-os szériájú traktorai, amelyeket a közelmúltban mutattak be az Agritechnicán.

A Vredestein Traxion abroncsokat választották a 6-os sorozatú DEUTZ-FAHR traktorokhoz

2025. február 28. 17:10

A gumiabroncsok a Powershift, RC-shift és TTV sebességváltóval felszerelt, 160 és 230 lóerő közötti teljesítményű 6-os sorozatú modellekhez lesznek rendelhetők.

103 db akciós használt gép árakkal!

2022. október 6. 15:56

Tekintse meg a legújabb KITE akciós gépajánlat kiadványt, amelyben összesen 103 db különböző márkájú akciós használt motoros gépet és egyéb munkagépet is megtalál!