Gépinfo

Bemutatták a közönségnek a Fendt újdonságát

Axiál Sajtóközlemény

November 14-én, hétfőn tartották meg a magyarországi AXIÁL-partnereknek a Fendt újdonságát, a hetedik generációs 700 Vario szériát. Az esemény helyszínéül a zsámbéki DrivingCamp szolgált.

A program délelőtt 10 órakor vette kezdetét, először Pintér Zsolt az AXIÁL Kft. ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, majd Nagy Róbert termékmenedzser és Christoff Bär gyári mérnök tartott prezentációt a Fendt 700 Vario Gen7 szériáról, melynek két típusát meg is tekinthették a helyszínen. Egy kellemes ebéd után izgalmas programponttal zárult a rendezvény, kis csoportokra bontott személyautós vezetési tréningen vehettek részt a DrivingCamp pályáján azok, akik regisztráltak rá.

A párizsi SIMA kiállításon „180-280 LE traktorok” kategóriában „Farm Machine 2023” és bolognai EIMA kiállításon „Tractor of the Year 2023” termékversenydíjat nyert erőgép a 2023. január 25-28. napokon, a budapesti Hungexpon megrendezésre kerülő AgrárgépShow kiállításon is látható lesz.

A Fendt 700 Vario Gen7 szériáról

A Fendt 700 Vario széria hetedik generációjával a Fendt egy teljesen új fejlesztéssel jelentkezik, és egyúttal a sokoldalú felhasználáshoz a teljesítményspektrumot 300 lóerőig is kiterjeszti. A 7,5 liter lökettérfogatú 6 hengeres AGCO Power motort teljesen újratervezték e teljesítménytartományhoz. Ezenkívül karbantartásmentes hidraulikus szelepemelőtőkék kerültek beépítésre a motorba. A motor és a hozzá illeszkedő Vario sebességváltó alkotja az egy menettartománnyal rendelkező Fendt VarioDrive hajtásláncot. A hajtáslánc kiküszöböli a kézi váltás szükségességét a terep és a közút közötti váltáskor. A VarioDrive egyik előnye az intelligens vezérlésű összkerékhajtás.

A Fendt iD innovatív, alacsony fordulatszámú hajtás-koncepció már ismert a nagy traktorok révén. A fő működési fordulatszámtartományban a motor fordulatszáma csendes 1400 és 1700 fordulat/perc között van. Az új Fendt 726 és 728 Vario már 1450 fordulat/percnél eléri a 60 km/h-s végsebességet.

A 15 tonnáig terjedő megengedett össztömeg lehetővé teszi a traktor nehéz vontatóként való használatát is.

Az exkluzív Concentric Air System (CAS) ventilátor és hűtőrendszer a Fendt 1000 Vario modellből ismert, és következetesen az alacsony fordulatszámra, a kompakt felépítésre és az üzemanyag-hatékonyságra lett tervezve.

A teljesen integrált Fendt VarioGrip abroncsnyomás-szabályozó rendszer növeli a talajjal érintkező felületet és akár nyolc százalékkal növeli a vonóerőt.

A Fendt 700 Vario új generációjában a traktor és a munkagépek kezelése egyszerűen és egyénre szabottan történik a multifunkciós joystick és az opcionális 3L joystick segítségével a FendtONE fedélzeti rendszerben.

Egyéb intelligens funkciók:

  • Fendt Contour Assistant
  • Fendt szakaszvezérlés (SC)
  • Automatizált fordulásmenedzsment Fendt TI Headland
  • Automatikus fordulás a Fendt TI Turn Assistant segítségével
  • Csatlakoztathatóság a Fendt Connect telemetriai csomaggal

A vezetőfülke légszűrő rendszere most először opcionálisan, gyárilag is átalakítható az EN15695-ös uniós szabvány szerinti 4-es védelmi kategóriára. A 4. védelmi kategóriájú rendszer megvédi a járművezetőt a portól, a folyékony növényvédő szerektől és azok gőzeitől.

A vezetőülés új generációját is megálmodta a Fendt. A változó járművezetők személyre szabott ülésprofilokat hozhatnak létre a terminálban, és egy kattintással aktiválhatják azokat.

Akár 220 liter szállítási kapacitás, moduláris felépítés (amely lehetővé teszi a szokásos vagy a hatékony, szivárgásmentes FFC hidraulikus csatlakozók használatát), valamint akár öt csatlakozó hátul, akár kettő elől és akár három középen – ezek a Fendt 700 Vario nagy teljesítményű hidraulikájának megkülönböztető jegyei.

A hátsó emelőmű új tehermentesítő vezérlése a munkagép súlyát arányosan a traktor hátsó tengelyére helyezi át, ezáltal növeli a vonóerőt és javítja a hatékonyságot.

További információ a szériáról IDE kattintva érhető el!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fendt MOMENTUM: díjazták a vetőgépet a Moldagrotechen

2025. március 25. 11:10

A Moldagrotechen az agrárszakma képviselői találkoznak, hogy bemutassák legújabb technológiáikat és eszközeiket. Idén a szakértői zsűri a Fendt MOMENTUM 16 precíziós vetőgépet Arany Kalász díjjal tüntette ki.

XXL Nexat traktor új műtrágyaszóróval: 20.000 liter kapacitás

2025. március 20. 16:10

A Nexat multifunkciós traktor mezőgazdasági gép hatalmas munkaszélességgel és fontos előnnyel bír a tavaszi tápanyag-utánpótlás során.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Virtuális gépbemutató már hazánkban is

2020. november 1. 04:36

Az adaptereiről itthon és külföldön egyaránt ismert orosházi Linamar Kft. törte meg a jeget hazánkban, amikor a feltette a hálóra bemutatóját.

Väderstad szakmai bemutatók - ahol mindig tanulhat valami újat

2021. július 9. 11:25

A Väderstad szántóföldi gépbemutatókat szervez 2021. július 26. és augusztus 2. között az ország több pontján.

„Földöntúli élmény” a lébényi réten - Fliegl nyílt nap

2019. szeptember 30. 14:48

A nagyszámú külföldi és hazai meghívottak számára a teljes gyártmány portfóliót bemutató monstre programot szervezetek.

Gyakorlati gépbemutatóval és gyárlátogatással várnak a Fliegl nyílt napon

2023. május 8. 07:34

Jubileumi évet, vagyis 30. születésnapját ünnepli a Fliegl Abda Kft., amelynek alkalmából nyílt napot szervez hazai telephelyén.