Gépinfo

Csütörtöktől NAK Szántóföldi Napok És Agrárgépshow – Mezőfalván

NAK

A NAK és a MEGFOSZ közös erővel, május 23-24-én rendezi meg az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását. A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalvára most is ingyenes a belépés.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által életre hívott és a Mezőgazdasági Eszköz és Gépforgalmazók Országos Szövetségének közreműködésével megvalósított rendezvény nívóját a korábbi évek sikere, a monumentális kiállítási terület (60 hektár) és a 150-es kiállítói létszám is mutatja.

A korábbi évekhez képest a terület nagyobb lett. A kiállítók száma nőtt. Az állógépes-, mozgógépes- és demópályák terebélyesedtek, a szakmai programok a korábban megszokottak mellett kiegészültek az erdőgazdálkodással. Az egyetlen, ami csökkent tavaly óta, az a távolság, hiszen a rendezvény helyszíne idén újra a Fejér megyei Mezőfalva.

A május 23-24-i rendezvény mindkét napján a mikroparcellás területen mutatkoznak majd be a legújabb nemesítési és kutatási eredmények, valamint az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növények is várják a közönséget. A mozgógépshow-n pedig 26-26 gépkapcsolatot és azok talajra gyakorolt hatását ismerhetik meg a termelők működés közben, mely permetező bemutatóval is kiegészül. Az állógépes kiállításon – több mint 9000 négyzetméteren – 55 kiállító, a hazai gépforgalmazás 80 százalékát képviselő cég mutatja be gépeit, eszközeit.

A nagyszabású rendezvényen a gazdálkodók időt, energiát és pénzt megtakarítva, egy szabadtéri helyszínen tekinthetik meg ezt a nagyon széles kínálatot. Mindezzel nem kell a termelőknek, forgalmazóknak és a gyártóknak sok kisebb eseményen részt venniük ahhoz, hogy ennyiféle gépet és technológiát ki tudjanak próbálni, meg tudjanak tekinteni. A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva együttesen olyan színvonalas szakmai esemény, amelyről egyetlen mezőgazdasági szakember sem maradhat távol.

Program:

Csütörtök

9:00 Kapunyitás
09:30 – 11:00 MEGFOSZ Szántóföldi Gépshow
11:30 – 12:00 Ünnepélyes megnyitó
13:00 – 14:00 KITE precíziós növénytermesztés-technológiai és fajtabemutató
13.45 – 15.30 Erdészeti szakmai konferencia: A magántulajdonú erdők földhasználati viszonyai; az erdészeti szakirányítási rendszer tervezett szabályozása
14:00 – 15:30 MEGFOSZ Szántóföldi Gépshow
16:00 – 17:00 Agrofotó 2019 díjátadó ünnepség
17:00 Kiállítás zárása

Péntek

9:00 Kapunyitás
9:30-10:30 NÉBIH államilag elismert fajták díszokirat-átadó ünnepsége
10.00 – 12.30 Erdészeti szakmai konferencia: Erdőtelepítések, fás szárú ültetvények, fásítások és az agrárerdészet szerepe a termőföldek racionális hasznosításában
10:00 – 13:30 NAKAdémia – Fókuszban a talaj
10:30 – 12:00 MEGFOSZ Szántóföldi Gépshow
10:45 – 11:30 Technikai és technológiai változások a gabonatermesztésben – PREGA – precíziós gazdálkodói kerekasztal
11:30 – 17:00  Szakmai konferenciák
12:00 – 13:00 Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság mezőfalvai tavaszi fordulójának gyakorlati döntője az AXIÁL demópályán
13:00 – 14:00  KITE precíziós növénytermesztés-technológiai és fajtabemutató
13:30      Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság mezőfalvai tavaszi fordulójának eredményhirdetése az AXIÁL demópályán
14:00 – 15:30 MEGFOSZ Szántóföldi Gépshow
17:00 Kiállítás zárása

További információk: www.szantofoldinapok.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Lefotózták a John Deere titokban tartott traktorát, nagy dobás érkezik

2026. január 8. 16:10

Talán egy 500 LE fölötti teljesítményű John Deere kerekes traktort sikerült lencsevégre kapnia egy szemfüles lesifotósnak? Az amerikai nagyvállalat óriási dobásra készülhet.

Betörnek Európába az indiaiak, és meg sem állnának a piacvezető pozícióig

2026. január 7. 13:10

Bár a traktorai 85 százalékát jelenleg odahaza adja el az indiai TAFE, a tőkeerős gyártó ambiciózus tervet dolgozott ki az európai piac meghódítására.

Szecskázásra született – John Deere 8000/9000 sorozatú önjáró szecskázók

2023. május 12. 10:37

A John Deere 2022-ben ünnepelte az önjáró szecskázógépek gyártásnak 50. évfordulóját.

Újdonság! Zaffrani sorfüggetlen napraforgó-adapter a KITE-nél!

2021. augusztus 12. 12:44

2021-től új adaptercsaláddal bővült a KITE Zrt. kínálata. A John Deere vágóasztalok és a NAS, Geringhoff, Oros, Zurn adapter márkák mellett immáron az olasz gyártású Zaffrani sorfüggetlen napraforgó-adapter is elérhető a KITE Zrt. portfóliójában.

Kézi vagy gépi? Szőlőkombájnok nyomában három borvidéken át

2022. november 19. 08:29

A 2022-es őszi szüret idején három neves pincészetet és szőlőbirtokot kerestem fel, hogy megtudjam, miért dönt egyre több borász a betakarítás gépesítése mellett, és mivel tud hozzájárulni egy szőlőkombájn a minőségi, adott esetben akár a csúcsborok elkészítéséhez.

Szőlő-Bor Videó

Nagyító alatt a tavaszi tápanyag-utánpótlás

2021. február 8. 10:52

Legújabb videósorozatunkban a tavaszi munkálatokat vesszük górcső alá. Az első alkalommal a tápanyag-utánpótlás kerül a középpontba. A legfontosabb kérdéseket a kereskedelmi, a fejlesztő és a szolgáltató részlegeinkről érkező kollégákkal beszéljük át, és megmutatjuk legfrissebb témába vágó akcióinkat is.