Gépinfo

Egyesül a MEGOSZ és a MEGFOSZ, szenzációs együttműködés körvonalazódik, megvan az új név is

MEGFOSZ / Agrofórum Online

A géptámogatások intézményesített rendszere is generálta eddig a gépgyártók és a gépforgalmazók közötti különbözőséget, aminek most véget lehet vetni.

November 26-án tartotta rendkívüli közgyűlését a MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) Gödöllőn. A napirenden szerepelt a szövetség és a MEGOSZ (Mezőgépgyártók Országos Szövetsége) egyesülésének kérdése is, amelyet a tagság mindkét oldalon egységesen támogatott.

A közgyűlésen Medina Viktor MEGFOSZ-igazgató és Fenyvesi László MEGOSZ-főtitkár ismertették részletesen a két szövetség összeolvadásának folyamatát, előnyeit és ütemezését. Elhangzott, hogy az egyesülés révén olyan egységes, erős érdekképviselet jöhet létre, amely a teljes agrárgép-gyártói és -forgalmazói ágazatot egy szervezetben képviseli majd.

A MEGFOSZ 40 jelenlévő tagja egyhangúlag támogatta az egyesülés szándékát, a MEGOSZ esetében pedig a 30 jelenlévő tag 29 igen mellett és 1 tartózkodással fogadta el az előterjesztést.

A közgyűlés szintén döntött több kapcsolódó kérdésről, így a jogutódlással történő megszűnés szándékáról, az egyesülés fordulónapjáról (2025. december 31.), valamint az egyesülési terv és a kapcsolódó okiratok elkészítésére adott megbízásról. A tagság mindkét szervezetben egyhangúlag támogatta az új névjavaslatok közül az AgrárGép Szövetség elnevezést.

Az egyesülés terve már a 2024. májusi MEGOSZ-közgyűlésen komolyan felmerült. Mint ismert, a MEGOSZ a mezőgazdasági gépgyártókat, a MEGFOSZ pedig a gépforgalmazókat képviseli, és a két szervezet között több érintkezési pont is van, így logikus lépés lehet a jövőbeni közös munka. Fenyvesi László már tavaly felhozta az indokok között, hogy uniós részről a felzárkóztatási támogatások hamarosan megszűnnek, elérkeztünk az utolsó ciklushoz, amikor ezeket igénybe lehet még venni. Éppen a géptámogatás által pedig van egy mesterségesen generált különbözőség a gépgyártók és a forgalmazók között, amin változtatni kell.

A jogutódlással kapcsolatos döntésekről a tagság írásos értesítést kap. A tagoknak 30 nap áll majd rendelkezésükre, hogy nyilatkozzanak az esetleges kilépési szándékukról.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Szemelvények a PREGA 2020 konferenciáról

2020. február 21. 04:36

A PREGA 2020 bezárta kapuit, a résztvevők rengeteg új és fontos ismerettel gazdagodtak, amelyet ki-ki saját területén tud hasznosítani.

Korszerű inputok a mezőgazdasági gépgyártásban - Szakmai konferenciát tartott a MEGOSZ

2018. május 30. 18:41

A tudomány, a kereskedelem és a gyakorlat kapcsolatának jelentőségét jól szemléltették az előadások során bemutatott tagvállalati együttműködési példák.

A mezőgazdasági gépbemutató nem marad el

2020. április 10. 04:37

A magyar mezőgazdasági gépgyárak a járványhelyzet ellenére be szeretnék mutatni termékeiket, amelyre egyelőre csak digitálisan van lehetőség.

A legjobb futóművet az agráriumnak

2019. április 8. 10:45

A BPW-Hungária Kft. világszerte elismert, kiváló minőségű vontatott jármű-futóműveket és felfüggesztési rendszereket, valamint agrár-gépipari termékeket gyárt. Emellett az agrártermékek tervezése és fejlesztése is a szombathelyi szakemberek munkáját dicséri.