Gépinfo

Elképesztő gépeket láthattunk a hajdúböszörményi traktorhúzó versenyen

Agrofórum Online

E hétvégén Hajdúböszörmény adott otthont a Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozat utolsó állomásának.

A rendezvény első napján, a már megszokott módon, karneváli menetben a városon keresztül vonultak a traktorok, illetve az azokat szállító, kísérő gépcsodák. A szervezők láthatóan törekednek arra, hogy új és új elemekkel bővüljön a három napos rendezvény, ennek jegyében szombaton a Mini Modified versenytraktorok mérték össze erejüket. A végső küzdelem a holland csapatok között zajlott, végül a Hella Lambada diadalmaskodott.

Vasárnap a Prostock kategória gépeinek küzdelme következett, illetve Amatőr Traktorhúzó Verseny döntője zajlott. Akárcsak tavaly ez évben is hárman mérkőztek a dicsőségért, Szabó Sándor, Móricz Kamill és Kovács Zoltán, akik életkora nem sokkal haladja meg a traktorjaikét. Mind a hárman MTZ 50-esel versenyeznek mármint ez a traktorok alapja, hiszen azok jelentős átalakításon estek át. Ez évben Szabó Sándor bizonyult a legjobbnak, akinek egykori 72 lóerős gépe már inkább a 400-hoz van közelebb.

A traktorokon kívül a súlypad elé álltak veterán teher gépjárművek, sőt egy egykori távolsági busz is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megverheti a kínai utánzat a prémium német láncfűrészt? Egy tesztből kiderült

2025. december 26. 09:10

Könnyen melléfoghatunk, ha egy prémium termék olcsó „hasonmását” választjuk, hiszen az alacsony ár nyilván gyengébb minőséget takarhat. De valóban ez a helyzet?

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Idén is megszervezik a nemzetközi traktorhúzó versenyt

2023. június 19. 17:01

Az idei nemzetközi traktorhúzó versenyt és nemzeti amatőr traktorhúzó bajnokságot augusztus 11-13. között rendezik meg Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expo, Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás és Vásár részeként - jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Idén ismét lesz traktorhúzó verseny Hajdúböszörményben

2022. július 22. 12:12

A pandémia okozta kényszerű kihagyás után augusztus 12. és 14. között ismét megrendezik a Kelet-magyarországi Agrárfórumot.

Így száguld 140-nel a világ leggyorsabb traktora

2018. május 29. 08:29

A "Track-tor" néhány hónapja Guiness-rekordot döntött, ugyanis 140.45 km/h (87.27 mph) sebességgel száguldott végig egy régi brit repülőtéren.

Traktorhúzó verseny is lesz a Bábolnai Gazdanapokon

2018. március 30. 07:14

Szeptember 5. és 8. között rendezik a 31. Bábolnai Gazdanapokat, melyen gyakorlati gépbemutatók mellett a precíziós gazdálkodásról, valamint napelemek alkalmazásáról tartanak előadásokat - közölték a szervezők.