Gépinfo

Erdély – Silózó kombájnt kapott a Nagybaconi Közbirtokosság

Agrofórum Online

A székelyföldi Nagybaconból érkezett az első igénylés az Agrosic Egyesülethez.

Szeptember 30-án hivatalosan is átadták a Nagybaconi Közbirtokosságnak valamint a helybéli Szarvasmarhatartó Egyesületnek a Kovászna Megye Tanácsa és az Agrosic Közösségek Közti Társulás által vásárolt silozó kombájnt.

Orbán Miklós, az Agrosic Egyesület elnöke az eseményen elmondta: „Biztos vagyok benne, hogy a silózó jó kezekbe került, és remélem, hogy jövőre a teljes szezonban az erdővidéki gazdák rendelkezésére fog állni.”

„Azért hoztuk létre az egyesületet, hogy Kovászna megyében a gazdatársadalmat segítsük, azokat az embereket, akiknek nincs lehetőségük Európai Uniós alapokra pályázni”- fogalmazott Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Hozzátette, hogy Nagybacon az elsők között társult az Agrosic Egyesülethez, és pályázott egy hiánypótló mezőgazdasági gépre, amelyet meg is kapott. Az alelnök azt is elmondta, hogy egyre több település jut hasznos gépekhez az egyesületen keresztül.

Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdaság igazgatója kifejtette, hogy a községek közül Nagybaconból érkezett az első igénylés támogatásra. Érdekesség, hogy a település az országos szarvasmarha tenyésztés élvonalában van. „A silózónak köszönhetően egy újabb problémát sikerült megoldani: innentől a megfelelő időben el lehet végezni a silózást. Emellett a közösségi összefogás elindítása is célunk a gépek által, hogy a kis és közepes gazdák együtt, eredményesebben tudjanak dolgozni.”

(covasna.info)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Tarló okozta gumiabroncs- és hevederkárosodás

2021. október 5. 11:44

A vastag, erős szárú, alacsonyan vágott tarló sok súlyos, maradandó sérülést okozhat a kombájnok, illetve a kiszolgálást végző traktorok, szállítóeszközök, de még a tarlóművelést végző erőgépek gumiköpenyeinek profiljában, szövetvázában, oldalfalában is.

Nagy készletkisöprés - Kivételes gabonakombájnok, egyedülálló ár és finanszírozás

2018. október 17. 11:54

A 175 lóerős Nova, a 220 lóerős Vector, a 340 lóerős Acros és az 520 lóerős RT490 gabonabetakarító gép megvásárlásához ráadásul most egy bónusz is jár: a kombájnvásárlóknak KERNER HYBRID kultivátort biztosítanak kipróbálásra az őszi szezonban.

Az első fotók a Massey Ferguson IDEAL kombájnról

2018. július 23. 14:18

A vadonatúj MF IDEAL kombájn első szántóföldi próbája a napokban zajlik Csehországban. Ez a legelső alkalom arra, hogy a rotoros „fekete kombájn“ tudását a gyakorlatban is meg lehessen tapasztalni Közép-Európában.

Gépinfo Képgaléria

TRION: új szalmarázóládás és hibrid betakarítógépek a CLAAS-tól

2021. augusztus 15. 05:36

A három új TRION modellsorozattal a CLAAS példátlan módon bővíti a termékkínálatot a 258 lóerős 5 ládás géptől a 435 lóerős dupla rotoros hibrid kombájnig.