Gépinfo

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

Agrofórum Online

Elképesztő márkahűség jellemzi a német mezőgazdasági termelőket, akik szinte évtizedek óta a hazai gyártók traktorait vásárolják a legnagyobb számban.

A traktorok számára megszámlálhatatlanul sok versenyt írnak ki szerte a világban, a legrangosabbnak ezek közül kétségkívül az Év traktora (Tractor Of The Year) választás számít, amely a bolognai EIMA szakkiállításhoz kapcsolódik.

Érdekesnek tűnik az a németországi kezdeményezés is, amely évről évre a Nemzet Kedvencét (Nation’s Favourite) választja meg. Ezen a téren a Fendt 728 Vario győzedelmeskedett 2024-ben, ami nem számít nagy meglepetésnek, hiszen a zöld márka mindig jól teljesít a hazai (és európai) megmérettetéseken.

A Fendttől jól szerepeltek a 724 Vario, illetve az 516 Vario modellek is. Ha pedig az összesített képet nézzük, akkor tavaly az alábbi eredmény alakult ki. A táblázat a 2024-ben Németországban regisztrált új traktorok darabszámát, valamint azok piaci részesedését mutatja, mégpedig 0 LE-től felfelé, vagyis ebben az ültetvénytraktorok is szerepelnek:

Jól látható, hogy a 2024-ben Németországban eladott traktorok közül minden 4. volt Fendt márkájú, és a dobogón messze lemaradva követi őket a John Deere és a Claas. Kiemelendő még a Sonalika 8. helye, az indiai gyártó az utóbbi években egyértelműen meghatározó szereplője lett az európai traktorpiacnak, köszönhetően elsősorban az alsóbb teljesítménytartományokban (20–90 LE) domináns eladásainak.

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent 2023-hoz képest, ami viszont a Fendtet nem különösebben érintette, hiszen ők 20 százalékos eladásbővülést értek el. Az 50 LE fölötti kategóriában még meggyőzőbb a fölényük, hiszen a piaci részesedésük ott a 30 százalékot súrolja.

A Fendt 700 Vario sorozatot 1998-ban mutatták be a gazdáknak, és a széria népszerűsége lényegében azóta töretlen. A 724 Vario tíz éven át számított éllovasnak az értékesítések terén, és ezt a szerepet – úgy tűnik – most a 728 Vario vette át tőle.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Tizenhat centes osztalékot fizet a Fendt tulajdonosa

2019. október 29. 11:42

Az AGCO nettó árbevétele 9,35 milliárd dollár volt tavaly, ami megfelelt az elemzők előzetes várakozásának, idén enyhe csökkenés a várakozás, 9,31 milliárd dolláros bevételre számítanak a szakértők.

Kombájn, traktor, rakodógép, permetezőgép, fejőrobot - Ezekkel vár az Axiál az AgrárgépShow-n!

2019. január 13. 08:59

A hagyományokhoz hűen az AXIÁL Kft. 2019. január 23. és 26. között ismét megrendezi 5-let Show névre keresztelt színpadi produkcióját.

Traktorpiac: enyhe visszaesés áprilisban

2019. május 8. 12:34

Az áprilisi versenyt a John Deere nyerte 69 darab eladott traktorral, ami 18 százalékos piaci részesedést jelentett.

Akár egy Zetor is lehet az Év Traktora! - Megmutatjuk a döntős erőgépeket

2018. július 12. 16:39

Idén sem maradhat el az Év Traktora 2019 verseny, ahol ezúttal három kategóriában hirdet győztest a szakmai zsűri.