30℃ 19℃
június 18. Arnold, Levente, Doloróza
Gépinfo

Felszámolják a Robix Hungary Mezőgazdasági Gépgyártó Kft.-t

Agrofórum Online

Immár hivatalosan is felszámolás alatt áll a Robix Hungary Mezőgazdasági Gépgyártó Kft., amelynek majd 200 millió forintra rúg az adóssága.

Immár hivatalosan is felszámolás alatt áll a Robix Hungary Mezőgazdasági Gépgyártó Kft., amelynek majd 200 millió forintra rúg az adóssága. Az eljárással végleg eltűnik a színről az 1968-ban alapított Mezőgép Vállalat utódjának számító társaság.

A Robix Hungary Kft. megrendelésekkel ugyan bőven el volt látva, mégis likviditási gondjaik adódtak – utal a cég történetére a veol.hu. Németh László ügyvezető igazgató akkor elmondta, nehézségeiket az okozta, hogy üres volt a kassza. A helyzeten nem tudtak úrrá lenni, a nyár folyamán minden dolgozójuknak felmondtak, és végleg beszüntette a termelést a majd 200 embernek munkát adó, az 1968-ban alapított Mezőgép Vállalat utódjának számító Robix Hungary Kft.

A Napló szerint a társaság 80 millió forintos dolgozói bérkövetelést, valamint százmillió forintos szállítói tartozást görgetett maga előtt, amit nem tudott rendezni. A felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelmet tavaly június 18-án adták be a bírósághoz. Ezzel megnyílik az esély arra, hogy a felszámolóbiztos segítségével az egykori dolgozók a bérgarancia alapból hozzájussanak a követelésükhöz. A cég vagyonelemeinek értékesítése pedig részben lehetővé teheti a szállítói tartozások csökkentését.

(autopro.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Ismét bővült a tagság létszáma – Beszámoló a MEGOSZ közgyűléséről

2018. március 6. 12:27

Az új tagokkal együtt a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének létszáma 2018-ban 44-re bővült, amelyet kiegészít a 23 pártoló tag.

Új vezetőségi struktúra a CLAAS-nál

2019. július 1. 08:05

Az elnöki (CEO) feladatokat Thomas Böck veszi át, aki eddig a konszernvezetőségben a Technológiák és Rendszerek részlegért volt felelős.

A családi kovácsműhelytől a digitális mezőgazdaságig - A Kverneland sztori

2019. július 22. 13:16

A Kverneland 2019-ben ünnepli alapításnak 140. évfordulóját. Ez egy történelmi mérföldkő a Kverneland Group számára.

Félmilliárdos támogatást kap a magyarországi mezőgépgyártó

2018. június 17. 19:14

A bálázókat gyártó cég a támogatott fejlesztés keretében új megmunkáló berendezéseket állít be és 665 négyzetméterrel bővíti gyártócsarnokát.