30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Gépinfo

Güttler Demo Show 2015 (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Az Agrofórum szeptember 1-jén, a fekedi rendezvényre látogatott el.

A tavaszi – elsősorban szőlészek és gyümölcstermesztők számára szervezett – DemoKERT gépbemutatók után, 2015 szeptemberében az országban négy helyszínen (Feked, Rábakecöl, Nagykálló, Kevermes) a szántóföldi talajművelés iránt érdeklődőket várták a Güttler Kft. szakemberei, ahol a jelenlévők testközelből figyelhették meg a Güttler kínáltában szereplő munkagépeket, köztük több újdonságot is. Az Agrofórum szeptember 1-jén, a fekedi rendezvényre látogatott el.

TELJES KÉPGALÉRIA A GÉPBEMUTATÓRÓL >>>

Moreni 3 késes forgóborona

Elsőként egy újdonság debütált a bemutatón, mégpedig a Moreni 3 késes forgóboronája, amely Güttler henger beépítést is kapott, így még mostohább körülmények között is kiváló rögtörést és magágykészítést biztosítva. E munkagép előnyei között lehet kiemelni, hogy hajtómű megerősítéssel rendelkezik, valamint a forgóborona-tagok Dual system rendszerű csapágyazással készülnek. Azaz minden egyes kaparész három helyen csapágyazott, a felső csapágy egysoros, míg az alsó csapágy kétsoros, ami nagy terhelhetőséget biztosít. A gép robusztusságára jellemző, hogy opcióban köves talajhoz „Stone“ kivitelben is rendelhető. Az opciók sorában elérhető a Quick system is, amely a kések csereidejét hivatott jelentősen lerövidíteni.


PW ASL Master 940 henger

Hengerek

A hengerek sorában elsőként a prémium kategóriás, Master hengerek 9,4 méteres változatát (PW ASL Master 940) mutatták be, melynél a lengőrámák működését, valamint a hátsó futómű-kiemelést figyelhettük meg. Emellett az újdonságok sorát „erősítette” egy Offset 640 standard Güttler henger is, mely összességében egy kedvező ár-érték arányú, így széles felhasználói kör számára elérhető munkagép.

Fronthidraulikus henger + LK 30-as Földmester kompaktor gépkapcsolat

A Güttler egy gépkapcsolatot is felvonultatott Fekeden, amelynél az erőgép elejére szerelt, rugóskapa kiegészítéssel ellátott Duplex hengersor (Duplex Front magágykészítő) a passzív orrsúly helyett alkalmazható aktív munkagépekre volt jó példa, amivel nem utolsó sorban a talajtaposás is csökkenthető. E magágykészítőt a duplex elrendezésnek és a rugóskapáknak köszönhetően nagy rögtörő képesség jellemzi, valamint jó munkát végez kötöttebb, agyagos talajon is. A traktor mögött húzott LK 30-as merevvázas, 3 méteres munkaszélességű Földmester kompaktorról elhangzott, hogy szántáselmunkálásra és magágykészítésre is egyaránt ajánlható, valamint a beépített Güttler henger révén önálló hengerezést is lehetővé tesz.


Duplex Front magágykészítő + LK 30-as Földmester kompaktor

Tarlóhántás Güttler módra

A tarlón munka közben két munkagépet, a szántóföldi bemutatókon most bemutatkozó, a Güttler által jó másfél évig tesztelt, teljesen átdolgozott SuperMaxx 50 sokoldalú kultivátort, valamint a PrimusPlus 250 szántóföldi kultivátort tekinthettük meg.
A korábbi SuperMaxx átdolgozás során az új változat már simító- és hengerbeépítést is kapott, ezzel tényleg egy egész éven át – a tavaszi talajmunkáktól, a nyári munkákon át, egészen az őszi talajmunkákig – használható sokoldalú eszközt megalkotva.
A bemutatón a nyári felhasználás szemléltetésére nyílt lehetőség, azaz egy csökkentett energiaigényű, sekély tarlóhántást demonstráltak a Güttler szakemberei.


SuperMaxx 50 sokoldalú kultivátor

Tarlóhántásra és a szántásos alapművelés kiváltására is egyaránt ajánlották a PrimusPlus 250-es szántóföldi kultivátort, amelynek széles szárnyas kapái új kapavégeket kaptak. Tehát e munkagép a szárnyas kapái révén a kemény tarlók hántásra is ajánlható, sőt mélyebb művelés esetén kiválthatjuk vele a szántást is. A kultivátorozott talajfelszín elmunkálásáról és a nagyobb rögök töréséről, valamint visszatömörítéséről pedig a beépített Güttler henger gondoskodik. A gép nagy előnyeként emelhető ki a 90 cm fölötti gerendely magasság, valamint az előbb említett Güttler henger beépítés.


PrimusPlus 250-es szántóföldi kultivátor

Azon gazdálkodók, akik valami miatt esetleg lemaradtak a Güttler Demo Show szántóföldi bemutatóiról, az idei OMÉK alkalmával még megtekinthetik a Güttler őszi gépkínálatát.

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

2025. április 15. 15:29

Ragadós száj- és körömfájás miatt elmarad a 2025-ös NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow mezőfalvi rendezvénye.

Sekély művelés 12 méteren: AMAZONE TopCut 12000-2T

2025. április 12. 16:10

Az AMAZONE TopCut 12000-2T, egy 12,1 m munkaszélességű kombinált aprítóhenger, rugalmasan alkalmazkodik a különböző növénykultúrákhoz.

Massey Ferguson RB 4160 V Xtra prémium minőségű változókamrás körbálázók - bemutató

2023. március 2. 16:45

A Massey Ferguson nemcsak erő- és betakarítógépeket gyárt, hanem kimagasló minőségű és használati értékű körbálázókat is.

Szüreti mulatság és veterán gépek bemutatója várja az érdeklődőket Vácrátóton

2019. szeptember 7. 14:44

A vácrátóti szüreti mulatság a bor, a kultúra és a gasztronómia kapcsolatát hivatott erősíteni a hagyományok életben tartása mellett.

Nő a traktorok iránti kereslet

2019. szeptember 3. 12:33

A gépkeresletet egyre inkább a szükségletek, és nem a támogatások irányítják.

Kilőtt az első félévben a lízingpiac

2019. július 25. 14:17

A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 45,2 milliárd forint volt, ami 15 százalékos emelkedés.