Gépinfo

Itt vannak a permetezőgép-felülvizsgáló állomások ellenőrzésének első eredményei

NÉBIH

2021 májusában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások célzott ellenőrzését. A jogszabályok és szabványok betartásának kontrollja július végéig 9 felülvizsgáló állomásra terjedt ki, köztük elsősorban azokra, amelyek több mint 500 permetezőgép műszaki felülvizsgálatát végezték el. A Nébih szakemberei 7 állomás esetében – változóan súlyos jogsértések miatt – hatósági eljárást indítottak, közülük a 3 legsúlyosabb jogsértőt eltiltották a felülvizsgálati tevékenység gyakorlásától. A kiszabott növényvédelmi bírság összességében meghaladja a 10,5 millió forintot.

Az eddigi ellenőrzések során mindössze két érintettnél talált mindent rendben a hatóság. Három felülvizsgáló állomás esetében viszont olyan súlyos hibákat és hiányosságokat tártak fel a Nébih szakemberei, amelyek miatt – növényvédelmi bírság kiszabása mellett – az érintett szervezeteket törölték a felülvizsgálatra jogosultak nyilvántartásából. Az érintett állomások a jövőben nem folytathatják tevékenységüket, sőt bizonyos esetekben a Nébih büntető feljelentést is tehet.

További két felülvizsgáló állomást a közepesen súlyos mulasztások miatt növényvédelmi bírság kiszabása mellett, kettőt pedig kisebb jelentőségű hibák miatt, bírság megállapítása nélkül kötelezett a Nébih a feltárt hibák javítására, illetve a hiányosságok pótlására.

A bírsággal sújtott szervezetek vonatkozásában a szankció összesen 10.515.000 forint.

Az ellenőrzési kampány első szakaszában a legsúlyosabb kihágás az érdemi vizsgálat nélküli tanúsítvány- és igazolómatrica-kiadás volt. Gyakran előfordult, hogy az ellenőrzött állomások nem vagy csak részben tettek eleget adminisztrációs kötelezettségeiknek (pl.: a felülvizsgálatok időpontjának és helyszínének idejében történő és pontos megadása, a gépre vonatkozó azonosító és további adatok teljes körű rögzítése a hatóság rendszerében), többször megesett, hogy a szabványokban meghatározott vizsgálóberendezések, mérőeszközök csak részben álltak rendelkezésre. Arra is volt példa, hogy egyes mérőeszközök nem voltak kalibráltak vagy egyes műszaki jellemzőknek – például a gépre szerelt manométer pontosságának, a szórószerkezet kialakítására és kivitelére vonatkozó paramétereknek, a szórófejek, illetve fúvókák szórásteljesítményének – a mérése nem a vonatkozó szabványokban leírtak szerint történt.

A kedvezőtlen megállapításokat figyelembe véve, a Nébih szakemberei ősszel is folytatják a helyszíni ellenőrzéseket. Az így összegyűlő tapasztalatokat a tervek szerint szervezett továbbképzésen osztják majd meg a kollégák a felülvizsgáló állomások szakmai vezetőivel, hozzájárulva a környezeti és élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentéséhez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Három az egyben fejlesztés érkezett a traktorokra, ennél többet nem lehet egy eszközbe zsúfolni

2026. február 1. 13:10

A traktorok frontrésze gyakran „kihasználatlan” terület, erre talált ki most egy ötletes fejlesztést a Magyarországon is jelen lévő Pöttinger.

Megéri 6 millió forint alatt vadonatúj Volkswagent venni?

2026. február 1. 09:10

Az új autókról azt szokták mondani, hogy rögtön félmillió forintot esik az értékük, amint kihajtanak velük a szalonból. Ennek fényében is megéri egy szuperolcsó ajánlatba beleugrani?

Csúnyácska traktort leplezett le a John Deere, de a lényeg a burkolat alatt van

2026. január 24. 13:10

Jövőbe mutató újdonságot leplezett le az amerikai John Deere, ezzel végképp elkötelezte magát egy új irány mellett.

Botrányos lett a legerősebb MTZ traktor bemutatása, csalódtak a rajongók is

2026. január 24. 09:10

A világ legnagyobb traktorát alkotta meg a Magyarországon is népszerű MTZ/Belarus márka, ám az 5425-ös csúcsmodell máris rengeteg kritikát kapott.

A Hardi permetezőgépekre alapozott gazdaságban sosem áll a munka

2024. május 30. 09:10

Külön permetezőgépük van a gabonasortávra vetett növényekhez, a búzához és zöldborsóhoz, valamint külön a kapásokra.

A permetezőrobot egy extra tárcsa segítségével fertőtlenítőgéppé alakítható át

2022. május 18. 14:42

A robot elvégzi a munkát, és csökkenti a gazdák leterheltségét.

Jacto: önjáró permetező-, önjáró műtrágyaszóró-, önjáró vetőgép

2020. szeptember 27. 04:36

A Máquinas Agrícolas Jacto S/A családi vállalat magas műszaki színvonalú mezőgazdasági gépeket gyárt és innovatív szolgáltatásokat ajánl a precíziós mezőgazdaság számára.

Permetezőgép újdonságok Hannoverben

2025. november 22. 04:51

A 2025. évi Agritechnica kiállításon a HARDI is bemutatta újdonságait. Egy teljesen új önjáró permetezőgépet is megtekinthettek a látogatók.

Gépészet Videó