0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Gépinfo

KITE precíziós gazdálkodás lépésről-lépésre – Mostantól már az öntözésben is

Agrofórum Online

Szarvason mutatták be üzem közben a precíziós öntözést lehetővé tevő Valley VRI öntözőberendezést.

A KITE az utóbbi években sok energiát, időt és pénzt fektetett a precíziós gazdálkodás technológiájának kidolgozásába, és gyakorlatának hazai elterjesztésébe. Tették ezt azért, mert meggyőződésük, hogy a precíziós gazdálkodás a mezőgazdaság versenyképessége és jövedelemtermelő képessége növelésének az egyik legfontosabb eszköze, ráadásul úgy, hogy a legnagyobb mértékben biztosítja a fenntarthatóságot és a környezet védelmét. Az elmúlt években eljutottak oda, hogy a nagy szántóföldi kultúrák precíziós termesztésének teljes eszközrendszere és technológiája az alapműveléstől a vetésen és növényápoláson át egészen a betakarításig rendelkezésre áll, sőt, számos gazdaság azt üzemszerűen, sikeresen és eredményesen alkalmazza.

TELJES KÉPGALÉRIA >>>

Most mérföldkőhöz érkeztek – mondta Hadászi László, a KITE fejlesztési igazgatója. Mostantól ugyanis lehetőség nyílik az öntözés precíziós módon való megvalósítására is. Erről tartottak szakmai tanácskozást 2016. október 25-én Szarvason, a SZIE Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Tessedik Campusán „A precíziós öntözés gyakorlata megvalósításának lehetőségei, feltételei” címmel. Ezt követően az egyetem öntözőtelepén mutatták be üzem közben a precíziós öntözést lehetővé tevő Valley VRI öntözőberendezést.

A téma felvetése most a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztést támogató pályázati lehetőségek tükrében különösen aktuális.

Valley VRI (változtatható intenzitású öntözés) öntözőberendezés

A Valley VRI (változtatható intenzitású öntözés) öntözőberendezés alkalmazásával az öntözési zóna pár négyzetmétertől pár ezer négyzetméterig határolható be. A alapját a VRI szoftver képezi, amely képes egyrészt az öntőző berendezés sebességének vezérlésére, másrészt az ún. zónánkénti vezérlésre.

A VRI szoftver által végzett sebességvezérlés az öntözőgép sebességváltoztatása (lassítás, gyorsítás) révén képes menet közben változtatni az öntözés intenzitását. Egy körforgó öntözőberendezés esetén így akár 2 fokonként alakíthatók ki szektorok, azaz akár 180 szektor is képezhető, amelyekben az öntözőberendezés sebessége eltérhet egymástól.

Ugyancsak a VRI szoftver által végzett zónavezérlés révén lehetővé válik a szektorokon belül a különféle intenzitású öntözés. Ezzel vagy a gép alatt akár többféle kultúra különféle vízadagokkal történő öntözésére, vagy a táblán belüli domborzati, talajfizikai, hozameltérések esetén a vízadagok megváltoztatására nyílik lehetőség. Ez történhet:
• a körforgó öntözőkonzol mentén egyes szórófejek, vagy a szórófej-csoportok vezérlése révén. A táblán belül elméletileg akár 5.000 gazdálkodási zóna alakítható ki,
• a tábla bizonyos területein az öntözés ki- és bekapcsolásával (például nedves felületek, csatornák felett)

Alapja a talajnedvesség-, a hozam-, a topográfiai és infravörös térképen alapuló táblatérkép. A VRI szoftverrel tehát   a hozam, a talajfizikai és egyéb térképek alapján készült   táblatérkép lehetővé teszi az egyes táblarészek megkülönböztetését, illetve kezelését.

Valley Irrometer WATERMRK eszközcsomag

Valley Irrometer WATERMRK segítség az öntözési döntések meghozatalában.

A Valley Irrometer WATERMRK egy talajnedvesség, talajhőmérséklet és ET (atometer) mérőeszköz jeladóval rendelkező eszközcsomag vezeték nélküli vevővel és adattovábbítóval. Használata lehetőséget nyújt víz potenciál mérésen alapuló talajnedvesség meghatározásra, valamint az értékek PRP2, vagy TouchPro vezérlő panelen keresztüli leolvasására, vagy BaseStation belső rádió, vagy Internetalapú megjelenítésére laptopon, tabteten vagy okostelefonon.

Valley BaseStation és/vagy Internetalapú öntözésvezérlés, kommunikáció

A BaseStation egy komplett számítógépes eszközcsomag előre telepített szoftverrel, rádiós, internet vagy GSM alapú, valós idejű adatátvitellel. Alkalmas körforgó, vagy lineár öntözőrendszerek irányítására számítógépről, laptopról vagy okos telefonról.

A BaseStation komplex megoldás 15-20 km-en belüli több öntözőgép és szivattyútelep, talajnedvesség-mérő központi távfelügyeletére, teljes körű távvezérlésére, adatgyűjtésre, öntözési statisztikák készítésére akár több évre kiterjedően is.

(Agrofórum Online – Dr. Demes György)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Három az egyben fejlesztés érkezett a traktorokra, ennél többet nem lehet egy eszközbe zsúfolni

2026. február 1. 13:10

A traktorok frontrésze gyakran „kihasználatlan” terület, erre talált ki most egy ötletes fejlesztést a Magyarországon is jelen lévő Pöttinger.

Megéri 6 millió forint alatt vadonatúj Volkswagent venni?

2026. február 1. 09:10

Az új autókról azt szokták mondani, hogy rögtön félmillió forintot esik az értékük, amint kihajtanak velük a szalonból. Ennek fényében is megéri egy szuperolcsó ajánlatba beleugrani?

Csúnyácska traktort leplezett le a John Deere, de a lényeg a burkolat alatt van

2026. január 24. 13:10

Jövőbe mutató újdonságot leplezett le az amerikai John Deere, ezzel végképp elkötelezte magát egy új irány mellett.

Botrányos lett a legerősebb MTZ traktor bemutatása, csalódtak a rajongók is

2026. január 24. 09:10

A világ legnagyobb traktorát alkotta meg a Magyarországon is népszerű MTZ/Belarus márka, ám az 5425-ös csúcsmodell máris rengeteg kritikát kapott.

Kockás füzettől a robottraktorokig – közeledik a PREGA Konferencia

2018. december 19. 11:33

A PREGA eseménysorozat a februári rendezvényt követően május 30-31-én folytatódik precíziós bemutatókkal és szabadtéri kiállítással a NAK Szántóföldi Napok keretében.

A precíziós gazdálkodás aktuális kérdéseit vitatták meg a szakmai fórumon

2023. április 14. 13:36

Több száz fiatal és közel negyven kiállító részvételével rendezték a „Digitális Agrártájoló – Fenntarthatóság az élelmiszerláncban” című szakmai kiállítást és konferenciát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán.

Kubota M7004 – A jövő intelligens mezőgazdasági munkatársa

2025. szeptember 30. 15:10

A japán mérnöki precizitás és a digitális megoldások ötvözeteként a Kubota M7004 nem csupán munkagép, hanem megbízható partner a földeken.

Már egy éve működik a KITE Zrt. Precíziós Gazdálkodási Rendszere

2021. március 25. 15:39

Új időket élünk a mezőgazdaságban. A digitális forradalom már jelen van a mindennapjainkban. Olyan változások tanúi lehetünk nap mint nap, amelyek a 70-80-as évek agrotechnológiai fejlesztéseinek horderejét idézik fel. A felhasználók rengeteg információval találkoznak, szembesülhetnek ezek előnyével és jövőbe mutató szerepével. Arról azonban sokkal kevesebbet lehet hallani, hogyan építhetők be ezek a megoldások napjaink agrotechnológiájába.