11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Gépinfo

Közép-Európában – többek között Magyarországon is erősít a QUIVOGNE

Agrofórum Online

A QUIVOGNE CEE GmbH hazai értékesítési vezetőjével, Gazsi Zsolttal az Agritechnica kiállításon beszélgettünk.

A múlt század közepén alapított, mára már közepes nagyságú francia munkagépgyártónak számító vállalat, mely eddig talajművelő, vető- és permetező gépeivel elsősorban Franciaországban és Kelet-Európában (Oroszország és Ukrajna) volt jelen, 2016-tól Közép-Európában, így Magyarországon is erősíti piaci jelenlétét. Mindebben nagy feladat – többek között a kereskedői értékesítő partnerhálózat kiépítése – hárul majd gyártói támogatással a QUIVOGNE CEE GmbH hazai értékesítési vezetőjére, Gazsi Zsoltra, akivel az Agritechnica kiállításon beszélgettünk.

Kedves Zsolt, neved a hosszú évek során a hazai mezőgazdasági munkagépek piacán egy talajművelő gépeiről méltán híres másik márkával forrt össze. Mióta és milyen munkakörben vagy a QUIVOGNE-nál?
Az Agritechnica kiállítást megelőzően, 2015. november 1-étől képviselem a QUIVOGNE-t Magyarországon, amely erősíteni szeretné hazánkban a piaci jelenlétét (értékesítés, az eladott gépek beüzemelése, garanciális alkatrészellátás). A feladatom alapvetően a QUIVOGNE munkagépek bevezetése a hazai piacra, ehhez kapcsolódóan pedig egy kereskedői partnerhálózat kiépítése az értékesítésre.

Mit lehet és kell tudni a QUIVOGNE cégről?
A QUIVOGNE-t 1946-ban alapították mezőgazdasági gépek javítására a franciaországi Polaincourtban. 10 évvel később indult meg a saját QUIVOGNE munkagépek gyártása. 1970-ben pedig a szintén Franciaországban található Jussey településen már a második üzem nyitotta meg kapuit. 1990-ben a QUIVOGNE megalapította első leányvállalatát, a QUIVOGNE UK-t az angliai Ipswich-ben. 2010-ben alakult meg Bécsben a QUIVOGNE CEE GmbH, amely leányvállalat a kelet-közép európai régió kiszolgálását látja el, és amelynek jómagam lettem a magyarországi képviselője.

Első körben milyen munkagépeket kínáltok majd a magyar gazdák számára?
A QUIVOGNE termékpalettája nagyon széles, sokféle munkagépből (tárcsák, szántóföldi kultivátorok, talajlazítók, szántáselmunkáló hengerek, szemenkénti vetőgépek, permetezők) áll a talajművelés, a vetés, műtrágyaszórás és a növényvédelem területéről. Franciaországban alapvetően a kisebb, 3-4 méteres munkaszélességű, míg Oroszországban és Ukrajnában 7-8-9 méteres munkaszélességű munkagépeink keresettek. Magyarországon elsőként a szántás elmunkáló hengerekkel, műtrágya szórókkal, sorközművelő kultivátorokkal, lazítókkal, rövid tárcsákkal szeretnénk 2016-ban elindulni, mindegyikhez 2 éves gyártói garanciát kínálva. Egyfajta hivatalos bemutatkozásunkra a nagyközönség előtt januárban, az AgroMashExpón kerül majd sor.
Reményeink szerint a QUIVOGNE termékek között mind a kis- és közepes családi gazdaságok, mind a legnagyobb agrárholdingok megtalálják majd a részükre legjobb műszaki megoldást.

Így legyen! Köszönöm a beszélgetést!

Kosztolányi Attila

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Elsőként a világon: elektromos hajtású forgóborona született – de mennyire bírja a kemény munkát?

2025. február 17. 14:40

Az olasz gyártó egyelőre a legkisebb, 3 méteres munkaszélességben készítette el az elektromos munkagép prototípusát.

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

2025. február 12. 13:10

Az egyelőre prototípusként létező gép 220 LE-s motorral szerelt, powershift váltóval ellátott, és meglepően fordulékony.

Hannoverben a jövő traktora – Bemutatkozott az első hibrid STEYR

2019. november 12. 10:34

A traktorok következő generációinak tervezésénél a károsanyag-kibocsátás minimálisra vagy nullásra csökkentése fontos vezérelv, amire most az osztrák STEYR is megpróbál választ adni - sok más mellett.

Gépészet Videó

Kiosztották az AGRITECHNICA 2019 Innovációs díjait

2019. szeptember 26. 11:35

A zsűri az idei évben egy arany- és 39 ezüstérmet osztott ki. Az aranyérmet a John Deere Walldorf GmbH & Co. KG (a Joskin céggel közös) terméke a 8R traktorokhoz kifejlesztett eAutoPower gearbox e8WD hajtómű kapta.

Kompakt, mégis sokoldalú vetőgép érkezett a Maschio Gaspardótól

2023. december 21. 11:10

Sokoldalú Opera vetőgépe kisebb, kompaktabb (3 méteres) változatával jelentkezett a Maschio Gaspardo az idei hannoveri Agritechnica kiállításon.

John Deere robot traktor: nem álhír – valóság!

2019. november 18. 15:36

A munkagéppel egy egységet alkotó kompakt elektromos traktor teljesítménye 500 kW. Járószerkezete lehet kerekes vagy gumihevederes.