Gépinfo

Magyar fejlesztésű MI-alapú robot kerülhet a földekre

Széchenyi István Egyetem

A mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robotot a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának kutatócsoportja fejlesztette. Az autonóm irányítású eszköz képes környezetének különböző paramétereit felismerni és az összegyűjtött adatokat felhőben tárolni.

Az egyedülálló készülék piaci igényt szolgál ki, és célja többek között a precíziós növénytermesztés fejlesztése.

Hasznos adatokat gyűjthet talajból és levegőből

A ma már mintaoltalommal bíró eszköz egy távol-keleti robotplatform továbbfejlesztéseként született meg. Ennek során a készüléket nagyobb kapacitású hardverrel és szoftverrel látták el, valamint olyan speciális szenzoros egységekkel szerelték fel, melyek lehetővé teszik, hogy környezetének különböző paramétereit – például a környezeti levegő hőmérsékletét, a páratartalmat – meghatározza.

Ezenfelül kiegészítették napsugárzás mérésére alkalmas szenzorral, illetve egy talajszondával is, amelynek segítségével információkat gyűjt többek közt a talaj pH-értékéről, vezetőképességéről és káliumellátottságáról. Ezek az adatok felhőalapú tárolással a memóriájába kerülnek, s így könnyen beilleszthetők a precíziós mezőgazdasági technológiába.

A kisméretű önjáró robot a begyűjtött adatokat felhőbe tölti fel
A kisméretű önjáró robot a begyűjtött adatokat felhőbe tölti fel

Képeket készít és elemez

„A robotot kamerával is felruháztuk, ami tájékoztatja a kezelőjét a helyzetéről, illetve mesterséges intelligencia segítségével képes elemezni a begyűjtött képeket és osztályozza is azokat. A kísérleti területen a paradicsom részeit tudtuk detektálni: az eszköz észlelte a levélzet elváltozásait, termésszámlálást és termésbecslést végzett.

Ezenfelül egy lézeres távolságmérő modullal is elláttuk, amit a navigációban alkalmazunk, ezáltal képes önmaga vezérlésére, tud tájékozódni az adott növény sorai között, és útvonalat tervez” – hangsúlyozta dr. Ambrus Bálint adjunktus, a robot vezető fejlesztője.

A készüléket a kutatók tavaly kezdték el alkalmazni: üvegházban és szántóföldön is tesztelték paradicsomkertészeti kultúrában, ami más növényekre is kiterjeszthető a későbbiekben.

A monitoringrobotok hozzájárulnak, hogy előrejelzéseikkel csökkentsék a növényvédő szeres beavatkozások számát. Általuk észlelhetünk olyat is, ami szabad szemmel nem érzékelhető, és olyan nagyszámú adathoz férünk hozzá gyorsan, ami segíti a termesztéstechnológiai optimalizációt a nagygazdaságokban is” – emelte ki dr. Nyéki Anikó Éva egyetemi docens, a kutatócsoport vezetője.

A készülék a munkaerőhiányra is választ ad: csupán egy operátorral több ilyen eszköz üzemeltethető egyszerre.

A robot nem csak mezőgazdasági célra használható

„Robotunk felhasználása túlmutat a mezőgazdaságon: mivel a készülék kisméretű és olcsó üzemeltetésű, ezért más ágazatokban is hatékonyan alkalmazható. A mesterséges intelligenciának köszönhetően programozással könnyen átalakítható, így detektálhatóak olyan színek és alakzatok is, melyek nem csak a növénytermesztésben teszik lehetővé a használatát” – tette hozzá dr. Nyéki Anikó.

„Büszkék vagyunk az újabb iparjogvédelmi oltalmat kapott fejlesztésre, ami nem csupán mosonmagyaróvári kutatóink kivételes aktivitását tükrözi, hanem munkájuk kimagasló minőségét is”  hangsúlyozta a FIEK üzletfejlesztési menedzsere, Szüle Bálint.

Fotó: Pixabay és Széchenyi István Egyetem

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Végre: az embernél jóval gyorsabban dolgozó betakarító robot született

2023. november 11. 09:10

A Four Growers a közelmúltban uborkaszedéssel bővítette a betakarító robotja tudástárát. Ez a Four Growers betakarító robotjának legújabb fejlesztése, amely egyike az első olyan gépeknek, amelyek az embernél már lényegesen gyorsabban tudnak dolgozni.

Krone és Lemken robotok már a szántóföldön

2022. június 1. 06:37

A mezőgépipar a kihívásokra számos válasszal készül: a gépkezelő munkáját segítő megoldások, gépoptimalizálás, precíziós mezőgazdasági technológiák és végül többféle autonóm gépi megoldás. Ezek közül különösen fontos a robottraktorok fejlesztése.

Magyar mezőgazdasági robot, mesterséges intelligenciával

2024. február 18. 16:10

Mintaoltalom minősítésben részesült nemrégiben az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának kutatócsoportja fejlesztett.

Küszöbön a robotok hatalomátvétele a növénytermesztésben

2019. július 31. 04:36

Ausztráliában és Kanadában több start-up vállalkozás is mezőgazdasági robotok készítésére szakosodott és munkájuk olyannyira sikeres, hogy néhány farmer már használja is az általuk gyártott gépeket.