Gépinfo

Manufakturától a robotizációig – Lezárult a Lábassy emlékév

Agrofórum Online

Ki is volt Lábassy János, akinek tiszteletére összegyűltek az utódok a CLAAS Hungária Kft. szerelőcsarnokában?

Dr. Hentz Károly a Szent István Egyetem Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum igazgatója szerint 170 éve Lábassy János alapította Magyarország első mezőgazdasági gépgyárát. A világon elsőként kifejlesztett és szabadalmaztatott technológiák születtek a kovácsműhelyből lett ekegyárban. Markót Imre polgármester szavai szerint Lábassy János amikor Törökszentmiklósra érkezett és a kovácsműhelyét megnyitotta nem gondolta azt, hogy majd egykor az ő tevékenysége során ezrek és ezek fognak dolgozni ebben a városban.

Dr Hentz Károly előadása (Foto: Uzsoki János)

Miért is jött össze az ünneplő közönség? Azért, hogy a Lábbasy jános örökségének ápolója- LÁBASSY JÁNOS IPAR – ÉS GYÁRTÖRTÉNETI ALAPÍTVÁNY- által szervezett emlékév eseménysorát lezárja. Az emlékév nyitó rendezvényét 2018. február 22-én tartották, amelyen Pálfi István, az Alapítvány alapítója tartott beszédet:

Lábassy János Almásy grófok uradalmi műhelyének kovácsmestere lett. Saját műhelyt nyitott, ahol ekéket, ekekapákat, boronákat, gyűrűshengereket gyártott, de leghíresebb, legnépszerűbb termékei közül is kiemelkedtek az ekék. Legjelentősebb újítása, amellyel később is egyediként volt jelen a piacon, a talajmegmunkálás mélységének szabályozására szolgáló ún. farcsavarral felszerelt eke. A kitűnő minőségű termékek számos kiállításon, szakmai vásáron lettek díjnyertesek.

Az I. világháború után a gyár takarékpénztári tulajdonba került, és „Lábassy”-féle Mezőgazdasági Ipar- és Gépgyártó Rt.” néven részvénytársasággá alakult. 1942-ben a „Lábassy”-féle üzem az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) vállalati egységeként, gyártelepeként működhetett tovább, egészen az 1948-ban bekövetkezett államosításig. Az államosítás után közel másfél évtizedig önálló volt a gyár, Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár Nemzeti Vállalat (TMG-NV) néven.

A vállalat mezőgazdasági gépgyártó részlege 1968-ban a Dózsa György útra költözött, és előbb a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárhoz (1963), majd a Szolnoki Mezőgép Rt. (1976) vállalathoz csatolták. A hetvenes évekre a gyárban már nyugat-európai színvonalú tervezés és gyártás valósult meg. A rendszerváltás után a német Claas vette át a Lábassy-örökséget, és így vált Törökszentmiklós egy világcég otthonává.

A CLAAS és a magyarországi vállalatok, intézmények közötti együttműködésének messze nyúló hagyománya van. Helmut Claas egy korábbi nyilatkozata szerint „Gyümölcsöző együttműködés alakult ki több területen, mint például a gyártási technológia, a minőségbiztosítás és a logisztika”.

Már az 1970-es és 1980-as években Magyarországon gyártottak szalmaszecskázókat, vezetőfülke kabinokat, rostaszekrényeket, valamint komplett kaszákat és dízelmotorokat a CLAAS számára. Mindez megalapozta azt, hogy 1997-ben a CLAAS KGaA megvásárolta a gyárat, amely azóta CLAAS Hungária Kft. néven üzemel.

Az egész éves programsorozat záró rendezvényén az alapítvány, a város vezetés és az eseménynek helyt adó CLAAS Hungária Kft. vezetésének képviselői, valamint a technika történet már említett elismert kutatója szólaltak fel.

Dr. Deák Lajos az Agro-Contakt 2000 Kft. tulajdonosa, mint a CLH előd szolnoki Mezőgép egykori gyárigazgatója (1979-86) felszólalásában méltatta a korábbi együttműködést, néhány szóban ismertette cége jelenlegi működését. 2005-ben megvásárolta a nagymúltú Szolnoki Mezőgép Rt. termékeinek gyártási jogát és folyamatos fejlesztésekkel gyártja tovább akkreditált minősítéssel az eredeti neves licenctermékeket (RK 2 dobos függesztett és RK 4 dobos vontatott fűkaszákat, RZ függőleges tengelyű és VZ vízszintes tengelyű szárzúzókat, M-5615 kéttárcsás műtrágyaszórókat).

Andreas Szakácsi, a Claas Hungária Kft. igazgatója rövid előadásában, emlékezve a múltra megjegyezte, hogy Lábassy úr és az utódai folyamatosan fenntartották a kapcsolatot mind az itt élő emberekkel, mind az ügyfelekkel, mind pedig egyéb vállalkozásokkal.

Ennek köszönhető hogy, Helmut Claas Úr, aki már 1972-ben is tett itt látogatást, pontosan ezt a telephelyet, ezt a gyárat választotta és nem a Makóit, nem az összes többit. Itt találta meg mindazt, ami rendkívül fontosnak bizonyult számára, és amelyet meg kell őrizni cégünk számára is, ez pedig a tapasztalat, az innováció, a társadalmi felelősség és a kapcsolattartás az itt élőkkel.

Andreas Szakácsi előadása (Foto: Uzsoki János)

Az előadások után a Claas Hungária Kft. vezetősége nevében Andreas Szakácsi igazgató és Szoták-Nóvé Mária HR vezető CLAAS Ikon kitüntetésben részesítette Gúth Ferencet, a szolnoki Gépipari, Közlekedési- és Szakiskola igazgatóját a két intézmény sikeres együttműködéséért kifejtett munkája elismeréseként.

Andreas Szakácsi – Gúth Ferenc – Szoták-Nové Mária (Foto: Uzsoki János)

A program végén lehetőség volt a gyár és a gyártásban dolgozó robotok megtekintésére.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

Egy nem szokványos vetőgép, amit kisebb gazdaságoknak érdemes kipróbálniuk

2025. november 6. 16:10

3 métertől 12 méterig terjedő változatokban egyaránt elérhető az a holland munkagép, amelyet takarónövények, repce, lóhere és fűmag vetéséhez ajánl a gyártó.

Megremeg a föld az új nagytraktor alatt, hihetetlen, mennyi lóerőt préseltek bele

2025. november 4. 16:10

Egyre-másra érkeznek a nagy bejelentések a november közepi Agritechnica kiállítás előtt, most a Case IH is elkápráztatta a gazdatársadalmat.

Új nedvességmérő szénához, szilázshoz, szalmához és gabonához

2018. március 27. 14:53

A professzionális szalmakezelésnél és a szénatárolásnál a nedvességtartalom pontos ismerete döntő jelentőségű.

Elhunyt Helmut Claas, a mezőgazdasági ipar úttörője

2021. január 7. 10:59

Helmut Claas, a CLAAS csoport egykori ügyvezető igazgatója, a Felügyelő Bizottság és a Részvényesi Bizottság elnöke január 5-én, 94 éves korában elhunyt.

Az AXIÁL Kft. nem hiányozhat az állattenyésztési napokról!

2019. május 6. 04:47

Magyarország egyik legsikeresebb mezőgazdaságigép-forgalmazója 2019-ben is 1500 négyzetméteren várja partnereit Hódmezővásárhelyen, hogy bemutathassa számukra legújabb és legnépszerűbb modelljeit.

Helyreállt a rend a traktorpiacon

2020. március 6. 15:02

Az első két hónap összesen 12 százalékos éves növekedést mutat, a két éves összehasonlításban azonban már 45 százalék a plusz.