Gépinfo

Metszőrobotok a gyümölcsösökben

Agrofórum Online

Az automata metszőrobotok régóta a termelők kívánságlistáján szerepelnek, mint ahogy egykor a szüretelőgépek is ott sorakoztak a munkát megkönnyítő eszközök között. A kutatók azonban igen körülményesnek találják mind az algoritmusok fejlesztését, mind a metszési lépések megtervezését, valamint a megfelelő hardwareháttér kivitelezését. Összetett ,,problémával” állunk hát szemben.

Hogyan működik?

Az automata metszőkar egy kamerarendszer segítségével ismeri fel a betáplált tulajdonságoknak megfelelő, eltávolítandó növényi részt, miközben a legrövidebb úton közelíti meg azt. A robotokat az úgynevezett ,,UFO” (Upright Fruiting Offshoot) „metszésoktató” rendszerben tesztelik, amelyben a gépezeteknek egyszerű metszési szabályok mentén kell elvégezniük a műveletet – olvasható a goodfruit.com-on.

A Washingtoni State University (WSU) kutatói kezdetben kamerákkal rögzítették a kertészek metszési technikáját, azzal a céllal, hogy olyan szabályokat dolgozhassanak ki, amelyeket a mesterséges intelligencia az emberek ,,megfigyelése útján tanulhat meg”. A tapasztalat szerint azonban minden ember egészen másképp közelíteti meg a feladatot, így egységes metszéstechnológiai mintázatot képezni, és a gépi tanulás nyelvezetére lefordítani nagy kihívásnak bizonyul.

(Fotó: Kate Prengaman/Good Fruit Grower)

Manoj Karkee, a WSU professzora csaknem egy évtizede vizsgálja a robotizált metszés lehetőségeit. A WSU idén induló, 20 millió dolláros AgAID Institute támogatása, mely egy agrártechnológiai kutatási befektetés, más kutatási célok mellett a metszőrobotok fejlesztésének felgyorsítását célozza, hiszen, ahogy látszik, élénk piaci érdeklődés övezi a kertészettechnológiai újítást.

A tesztüzemre a WSU Roza telepének kísérleti cseresznyeparcelláján került sor, ami egy aránylag egyszerű lombkorona-szerkezetet biztosít. Az ország másik szegletében, a Penn State University mérnök hallgatói azonban azon fáradoznak, hogy miképp lehet a sűrű lombkoronák metszését megoldani az innovációval.

A metszőrobotnak jelenleg csak egyetlen metszési szabálynak kell eleget tennie, mely az oldalelágazások eltávolítására, és a felfelé törekvő, gyümölcs képzésére alkalmas hajtások meghagyására vonatkozik.

Hol tartunk most?

A kutatók szerint örömteli pillanat, amikor a metszőkar végigpásztázza a lombkoronát, hiszen az ötlettől a megvalósításig hatalmas utat tettek meg. Ugyanakkor a tökéletesnek mondható megoldásig még hosszú út vezet. A metszési technikák növényfejlődésre gyakorolt hatásának vizsgálata alapvetés a technológia fejlesztésében, ugyanakkor, a már említett módon, nehézséget okoz az, hogy az emberi metszés mikéntje nagy eltéréseket mutat. Ezeknek a jelenségeknek a megfigyelése útján nyílik lehetőség a robotizált metszés tökéletesítésére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Nem akar fejlődni, hajtani a fügefám! Mi lehet a baja?

2024. május 5. 04:40

Nem akar a fügém fejlődni hiába locsoltam, pedig még trágyát is tettem rá. A fagy miatt visszavágtam, meg is jelent rajta ezután pár sötétzöld levél, de azóta nem akar többet hozni. Mit tehetnék? Az idén várható még a fa lombosodása, vagy beteg lehet? Tavaly nagyon szép volt a fa, ugyanígy locsoltam.

Kezdődhet a fejtrágyázás és a gyümölcsfák tisztogatása

2018. február 26. 16:04

Hiába a február végi nagy hideg, a kártevők és betegségek nem fognak tömegesen elpusztulni, a növényvédelemre ismét fel kell készülni.

A szőlő metszése soft pruning módszerrel + videó

2025. március 11. 17:10

A szőlő metszésének számos módja ismert, de mi most a soft pruning metszésmódba nyújtunk betekintést. Fókuszban a fás részek védelme áll.

Jázmin metszése: vágja vissza a gazdag virágzásért!

2025. április 25. 11:10

A jázmin metszése kulcsfontosságú, ha azt szeretné, hogy növénye évről évre dúsabb és illatosabb virágzással hálálja meg a gondoskodást.