31℃ 17℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Gépinfo

Telephelyet adott át a Kuhn Center Magyarország Kft.

Agrofórum Online

Március 7-én, Kecskeméten a Kuhn Center Magyarország Kft. hivatalosan is átadta magyarországi telephelyét.

Március 7-én, Kecskeméten a Kuhn Center Magyarország Kft. hivatalosan is átadta magyarországi telephelyét. A beruházás elsődleges célja az, hogy még magasabb minőségben szolgálhassák ki a magyar gazdálkodók igényeit.

A Kuhn márka már 15 éve jelen van a hazai mezőgéppiacon, ám a francia tulajdonú holding 2014-ben döntött úgy, hogy képviseletet nyit Magyarországon is.

A globális hálózatba csatlakozva a KUHN a magyar gazdák igényeit kívánta hatékonyabban kiszolgálni, illetve a döntéssel a magyar mezőgazdaság nemzetközi értékét, a magyar piac fontosságát szerették volna hangsúlyozni, mondta köszöntőbeszédében Koltó Zsolt, a Kuhn Center Magyarország Kft. cégvezetője. A nemzetközi KUHN, valamint a magyar képviselet célja, hogy a magyar gazdák a teljes termékpaletta mellett teljes körű támogatást is kapjanak a megvásárolt gépek mellé.

A 7-én átadott telephely 620 millió forintos beruházással valósult meg. Az irodaépület mellett egy nagyjából 1500 négyzetméteres raktár is épült a gyors alkatrészellátás érdekében, és több mint 8000 négyzetméteren találhatók az értékesítésre váró mezőgazdasági gépek.

A telephelyátadó ünnepségen Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar gazdáknak akkor is versenyképesen kell termelniük, ha majd csökken az uniós támogatások mértéke, ezért folyamatosan szükség van a mezőgazdasági géppark korszerűsítésére, az innovatív talajművelési technológiák alkalmazására, amelyben a KUHN gépei élen járnak.

Kecskemét város alpolgármestere, Gál József köszönetét fejezte ki az ünnepségen megjelent francia beruházóknak, hogy a települést választották magyarországi tevékenységük központjául. Az iparűzési adó mellett a város abból is profitál, hogy munkahelyeket teremtett a vállalkozás.

A Kuhn Center Magyarország Kft.-nél jelenleg 14-en dolgoznak, de a folyamatos létszámbővítés a cél.

Koltó Zsolt az átadón hangsúlyozta, hogy a Kuhn Center Magyarország az állandó fejlődésben érdekelt, így további telephelyek létesítése is tervben van már. Ennek oka az is, hogy szeretnék még közelebbről, egyre rövidebb idő alatt kiszolgálni a gazdálkodókat. Céljuk az, hogy a mezőgazdasági szezonban egy esetleges meghibásodás miatt 24 óránál többet ne kelljen állnia a KUHN gépeknek.

A meghívott vendégek a köszöntők után egy rövid gépshow-t is megtekinthettek, amelyben a többi között olyan, számos díjjal kitüntetett vetőgéppel ismerkedhettek meg, mint az ESPRO 6000.

A francia KUHN vállalatot Josef Kuhn alapította 1828-ban. Jelenleg 9 gyárból több mint 100 országba szállítanak mezőgazdasági eszközöket; talajművelő- és vetőgépeket, bálázókat, permetezőket, műtrágyaszórókat, illetve a szálastakarmány készítéséhez szükséges gépeket.

(Kuhn Center Magyarország Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

Két évtizede gördülnek ki CLAAS erőgépek a franciaországi gyárból

2023. március 22. 07:39

Fontos jubileumhoz érkezett a Claas csoport.

Ultrasekély művelés és direktvetés – Multiva az AGROmashEXPO-n

2023. február 26. 10:16

A magyarországi forgalmazó két sekély, sőt akár ultrasekély művelésre is alkalmas kombinátorral, valamint két no-till gabonavetőgéppel készült a legnagyobb hazai agrárvásárra. Utóbbi esetében az elektromos meghajtású változat prémium oklevelet is kapott, nem véletlenül...

Sorközművelő kultivátor széleskörű felhasználásra

2023. február 21. 18:06

A robusztus vázú BEDNAR Row-Master_RN sorközművelő kultivátor gyomirtást végez a sorok között, megszünteti a cserepesedést és szabályozza a gyomnövényeket a széles sortávú növények termesztése során.

AGROmashEXPO 2022. január 26-29-ig a megújult HUNGEXPO-n

2021. december 17. 07:12

Januárban ismét élőben várja Önt Magyarország legjelentősebb agráripari találkozópontja a megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, díjnyertes termékek, technikai innovációk és színvonalas szakmai programok egy helyen.