Gépinfo

Töretlen az AMAZONE csoport növekedése

Amazonen-Werke Kft.

Az Amazone csoport a 2020-as üzleti évben átlépte az 500 millió eurós forgalmi határt. A mezőgazdasági és kommunáltechnikai gyártó világszerte 15%-os növekedést ért el az előző évhez viszonyítva.

A teljes 2020-as forgalma a családi vállalkozásnak 537 millió euróra rúgott (a 2019-es előző évben: 467 millió €). Ezzel az Amazone a legmagasabb bevételt érte el a cég 138 éves történelme során. A koronajárvány miatti korlátozások ellenére képes volt észrevehető forgalmi többletet elérni. „Ez kiemelkedő eredmény és hatalmas siker a teljes Amazone csoport, valamint partnereink számára” – hangsúlyozza Christian Dreyer és Dr. Justus Dreyer. Az elmúlt üzleti évben a teljes csapat arra tett fel mindent, hogy lehetőleg normális működést biztosítson a koronavírus-járvány ideje alatt. A munkatársak nagyfokú elkötelezettségének és fegyelmének köszönhetően elkerülhettük a csúszásokat a gyártásban, és értékesítési partnereinkkel együtt minden megrendelést ki tudtunk szállítani.”

A jelentős nemzetközi jelenlét különösen hozzájárult a pozitív eredményhez. Köszönhetően a több mint 80%-os exportaránynak és a kiterjedt kínálatnak minden üzemméret számára az Amazone jó helyzetből juthat nyereséghez az összes jelentős exportpiacon. Különösen Németországban, Dániában, Belgiumban, Oroszországban és Ausztriában alakultak nagyon jól a mezőgazdaságigép-ügyletek. Franciaországban, Lengyelországban és Nagy-Britanniában is sikerült ismételten jó forgalmat elérni.

A foglalkoztatottak száma az év folyamán összességében stabil maradt, jelenleg világszerte 1900 munkatársról beszélünk.

A koronajárvány által megnehezített keretfeltételek ellenére az Amazone-nak az elmúlt évben sikerült fontos beruházási projekteket a tervek szerint lezárni. Így kezdhették meg a „Global Parts Center” nevű pótalkatrész-központ építését a tecklenburg-leedeni telephelyen. A megnövelt raktárkapacitások, valamint a teljesen új, modern pótalkatrész-logisztika az észrevehetően csökkentett átfutási időkkel világszerte biztosítják a magas szolgáltatási színvonalat. A nemzetközi értékesítési tevékenységek kiépítése céljából Ukrajnában új telephelyet nyitottak. A kijevi új telephely a helyszínen kínál az ügyfeleknek átfogó tanácsadást és kiterjedt szolgáltatásokat.

A 2020-as évben a tárgyieszköz-befektetések összességében kétszámjegyű milliós összeget értek el. A vállalat bevételének több mint 6%-át a kutatási és fejlesztési területbe fektette. Ebben az évben a bramsche-i telephely nagyarányú bővítését tervezik. Az A1 autópálya közelében a nagygépeket előállító üzemben új csarnokok épülnek 8 000 négyzetméter területen.

Az Amazone ezenkívül folyamatosan tartja magát a termékprogramot érintő továbbfejlesztési tervekhez. A precíziós mezőgazdasági termékek iránti egyre növekvő keresletre az Amazone már számos újító megoldással válaszolt. A műtrágyaszórók esetében megemlíthetjük például az érzékelővezérelt „ArgusTwin” keresztirányú elosztást, amely a változó trágyatulajdonságok hatását figyeli, és a szórásképet automatikusan optimalizálja. Emellett a „WindControl-System” segítségével a szél hatása ellenőrizhető, és a szóráskép korrigálható. Így a túl- és alultrágyázások elkerülhetők.

A jövőbe mutató precíziós technikát természetesen sikeresen alkalmazzák a növényvédelemben is. A „GPS Switch” automatikus szakaszolással kombinált „AmaSelect” egyedi fúvókakapcsolás lehetővé teszi a mindössze 50 cm-es keretszakaszt. Ezzel elkerülhető az átfedések akár 85%-a az ék alakú területeken és a fordulóban, és a növényvédő szernek akár 10%-a is megtakarítható.

A számos változatot tartalmazó talajművelési termékpalettával, beleértve a különféle sorozatú ekéket, különösen örvendetes árbevételi eredmények váltak elérhetővé. Ugyanez érvényes a nagy területteljesítményű vetéstechnikára, amely a különböző vetési technikákkal a legkülönfélébb piacokon talált visszhangra. A szemenkénti vetéstechnika területén az Amazone az új Preceával új mércét állít fel a pontosság és sebesség tekintetében.

Pozitív fejlesztések mentek végbe a 2019 óta az Amazone csoporthoz tartozó Schmotzer Hacktechniknél is. A mechanikus növényvédelmi technológia jelentősége nő a nagyon pontos kamera-, GPS- és vezérléstechnikának, valamint az ezekkel összefüggő teljesítménynövekedésnek köszönhetően.

Magasra teszik a mércét teljesítmény, precizitás és kezelői komfort terén. Pantera önjáró permetezőgép. Precea szemenkénti vetőgép és Profihopper önjáró fűkarbantartó

Az Amazone 2020 júniusa óta hosszútávú szántóföldi kísérleti projektet valósít meg a Wambergen kísérleti területen többek között Schmotzer kapák használatával. Controlled Row Farming (CRF) címen egy teljesen új talajművelési eljárást mutatnak be a mezőgazdaság számára, amelynél minden egyes növénytermesztési intézkedés egy fix sorra vonatkoztatva valósul meg.

Az Amazone célja, hogy fokozza a modern precíziós technológiák további fejlesztését a klíma-, természet- és környezetvédelem nagyarányú megvalósítása, valamint a magas hozamok elérése és a költségek megtakarítása érdekében. Fontos szempont ehhez az összes üzemi folyamat digitalizálása és hálózatba kötése. „Az Amazone 4.0 a kulcsfogalma annak a folyamatnak, amelyet a szoftverek, az elektronika és az érzékeléstechnika területén tettünk a nagyobb pontosság, kezelési kényelem és átláthatóság érdekében” – jelzik a tulajdonosok. „Erősségünk a vállalaton belüli elektronikai szaktudás, amely egy tapasztalt fejlesztői csapatban ölt testet, akik a szoftvert is maguk írják.”

A vállalat az „Intelligens növénytermesztésben” összességében számos jövőbeli változást lát jelentős potenciállal saját maga és értékesítési partnerei számára. Ezek a modernizált termesztési és vetési eljárástól a fajtaválasztékon, a sokoldalú vetésváltáson át a köztes terményekig és a felülvetésig terjednek.

Az, hogy az Amazone termékstratégia elnyerte a gazdálkodók tetszését, a DLG (Német Mezőgazdasági Társaság) évente megjelenő imázsbarométerén is jól látszik. A nemrégiben megjelent közvélemény-kutatásban az Amazone továbbra is a 4. helyet foglalhatja el, és ezzel a legjobb imázzsal rendelkezik a teljes mezőgazdasági technikai területen a közepes méretű vállalkozások között.

„Sajnos a koronavírus-járvány miatt elmaradt számos mezőgazdasági vásár és szakmai kiállítás, amelyek innovációink bemutatásához fontos kapcsolatfelvételi lehetőségeket biztosítanak” – folytatják a Dreyer fivérek. „Ezt megpróbáljuk erős, a területet lefedő értékesítő csapatunkkal és kereskedői hálózatunkkal ellensúlyozni. Támogatásként folytatjuk a digitális kommunikáció kiépítését. Az elmúlt évben újratervezett honlapon az információk és a kapcsolattartási lehetőségek felhasználóbarát módon rendszerezve találhatók meg. Ezenkívül egy 360 fokos bemutató is virtuális betekintést nyújt aktuális mezőgazdasági és kommunáltechnikai terméksorozatainkba. A különféle digitális szervizeszközök használata a szakkereskedőinkkel való együttműködésnél remekül elterjedt.”

A 2021-es üzleti év forgalmának alakulását mindkét tulajdonos visszafogott optimizmussal jelzi előre: „Jelenleg minden termékkategóriában jól állunk a megrendeléseket tekintve. Így kellő önbizalommal nézhetünk szembe 2021 első félévével. Ennek ellenére a súlyos járványhelyzet, valamint a továbbra is fennálló gazdasági kihívások, és a változó politikai keretfeltételek a gazdasági fellendülést hátrányosan befolyásolhatják. Emellett beszállítóink részéről jelenleg túlzott arányú áremelésekkel és szűk keresztmetszetekkel szembesülünk. Az agrárágazatnak ezenkívül fokozottan fel kell készülnie az éghajlatfüggő időjárási szélsőségekre. Másrészről továbbra is világszerte nő a kereslet a kiváló minőségű élelmiszerek iránt.

Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi 2021-es üzleti évben minden bizonytalanság ellenére az előző év szintjének megfelelően magas forgalmat érünk el.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Újra feltalálták a kaszát, egy forradalmi penge kisebb fordulatszám mellett is tökéletesen dolgozik

2026. szeptember 15. 13:10

Nem aprít, nem szecskáz, hanem valóban kaszál a német fejlesztésű Zi-Cut rendszer speciális, sarló alakú pengéje, tökéletes munkát hagyva maga után.

Permetezőgépek téli felkészítése

2019. november 20. 10:33

Ha nem biztos, hogy megfelelően el tudja végezni a fagymentesítést, kérje az Agroázis szakembereinek segítségét, szakképzett szervizes kollégáinkkal állunk partnereik rendelkezésére.

A Hardi AEON permetezőgép Dombiratoson is bizonyít + videó

2025. április 24. 16:10

A Hardi AEON típusú permetezőgéppel kapcsolatos másodéves tapasztalatokról készült gazdainterjú Dombiratoson. A gép beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

40 milliós kár keletkezett a felborult permetezőgépben – hogyan kerülhetők el a hasonló balesetek?

2024. március 10. 08:10

A permetezők a legborulékonyabb mezőgazdasági gépek közé tartoznak. Elsősorban a felépítési arányaik miatt, illetve az általuk szállított, nagy mennyiségű, könnyen mozgó tömegnek számító folyadék révén.

Használtan is jó választás! - Hardi permetezőgépek az Agroázistól

2018. február 26. 08:07

Az Agroázis szakemberei az eladott használt gépet az újakhoz hasonlóan beüzemelik, a gépkezelőt pedig megfelelő oktatásban részesítik.