Időjárás

Nagy területen érkeznek a fagyok a jövő héten

OMSZ

Novembertől vált igazán ősziessé az idő, a lehűléssel pedig gyakori csapadékok is érkeznek. Vasárnaptól egyre sűrűbbé válnak az éjszakai-reggeli fagyok, de -5 foknál hidegebb nem valószínű.

Az elmúlt egy hétben az Alföldön is sokfelé hullott jelentős mennyiségű eső, amiből a felszín közeli talajréteg telítődése mellett az alsóbb rétegekbe is jutott, országszerte jól halad a talajok őszi-téli feltöltődése.

A sok csapadék mellett továbbra is enyhébb maradt az idő az ilyenkor szokásosnál, így optimális körülmények között fejlődhetnek az őszi vetések. A folytatásban is többször számíthatunk esőkre, és bár november közepéhez képest enyhe marad az idő, de éjszakánként egyre többfelé hűl már fagypont alá a levegő – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) agrometeorológiai jelentésében.

Múlt pénteken a Nyugat-Európában pusztító Ciaran viharciklon már jelentősen legyengült hidegfrontja okozott országszerte szeles, csapadékos időjárást, majd vasárnap egy újabb hidegfront hozott jelentős esőt.

Hétfőn főként a déli és keleti országrészben voltak esők, záporok, de a Balaton térségében egy nyarat idéző szupercella is kialakult, melyből jégeső is esett.

Kedd hajnalra az északi országrészt sokfelé sűrű köd borította, majd napközben egy újabb hidegfront húzódott fölénk, és keddről szerdára éjszaka, valamint északkeleten még szerdán napközben is ismét sokfelé hullott számottevő mennyiségű eső. Így az elmúlt egy hétben hazánk nagy részén 20–40 mm közötti mennyiség esett, az Alföld délkeleti részén mérhettünk ennél kissé kevesebbet, északkeleten pedig többet.

Északon, nyugaton és délnyugaton a talaj felső fél méteres rétege telítetté vált, míg az Alföldön ez főként a felső 20 cm-es rétegre jellemző, és arrafelé a fél méternél mélyebb rétegben még jelentős a nedvességhiány, bár az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest sokat töltődött a talaj.

A hőmérséklet már csak 2-4 fokkal alakult magasabban a sokéves átlagnál, ami a megelőző hetekhez képest számottevő lehűlést jelentett. Csütörtökön (november 9.) reggel helyenként már fagyott, a fagyzugos területeken -1 és -4 fok közé hűlt a levegő.

(Fotó: Időkép/lamari)

Az őszi betakarítási munkák befejeződtek, az október végi csapadékos időjárás már csak rontott a későn betakarításra került kukorica termésminőségén.

Az őszi vetéseknek azonban igen jól jött az esős, de enyhe idő. A repce jól fejlett, hamar elérte a 6-8 leveles állapotot, a fejlődésében sokat jelentett már a szeptember végi eső is. Október első felében azonban sokfelé ismét kiszáradt a talaj, a búza vetéséhez, valamint a csírázáshoz, keléshez igen jól jött a meleg mellett a csapadék.

Az árpára már egyre többfelé jellemzőek a bokros állományok, a búza pedig 1-3 leveles, többfelé 3-5 leveles állapotban van a vetés időpontjától függően.

A folytatásban is marad a gyakran csapadékos időjárás, fokozatosan tovább csökkenő hőmérsékletekkel. Péntek reggel egy hullámzó frontrendszer csapadéksávja éri el hazánkat nyugat felől, így egyre többfelé elered az eső, bár keletre csak délután érkezik meg a csapadék.

A Dunántúlon szombat délutánig, északkeleten vasárnap reggelig esős időre van kilátás. Utóbbi területeken 20–40 mm, míg az ország nagy részén 5–15 mm várható.

Hétfőn egy újabb frontrendszer éri el hazánkat, melyből eleinte északon, majd kedd reggelig délen is valószínű némi eső, zápor. Szerdán este ismét egy frontrendszer érkezik északnyugat felől, és okoz majd egyelőre meglehetősen bizonytalan mennyiségű csapadékot.

A minimum hőmérsékleti értékek tovább csökkennek, bár pénteken csak keleten, szombaton pedig egyáltalán nem várhatók fagyok, vasárnap és hétfőn reggel nagy területen hűl fagypont alá a levegő, de -5 foknál hidegebb nem valószínű. Keddtől az éjszakák is enyhülnek kissé.

(Vezérkép: Brigitte Werner/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újra hódít a josta – de miért most?

2025. november 28. 08:10

A klímaváltozás nyertese lehet: a josta reneszánsza mögött komoly szakmai és piaci érvek állnak.

Rendkívüli hétvége vár ránk, jól tippeltek a meteorológusok

2025. november 20. 09:10

Novemberben a mezőgazdaságból élők már a telet és a havat várják, amiből már ezen a hétvégén ízelítőt kapunk.

Import burgonya vár ránk? Eltűnhet a magyar!

2025. november 7. 14:10

A melegedő klíma és az új kártevők miatt a burgonya egyre kevésbé termeszthető Magyarországon – évtizedeken belül eltűnhet.

Ennyi csapadék pótlódik vissza a következő egy hétben, az Alföldön gazdálkodók fellélegezhetnek

2025. november 7. 09:10

Országos átlagban szinte csak a szokásos csapadékmennyiség fele hullott ezen a nyáron. A folytatás kapcsán jó hírekkel szolgálnak a meteorológusok.

Agrometeorológia: megszűnik a fagy, felenged a talaj

2018. március 6. 07:50

A mögöttünk álló, átmenetileg száraz hétvége után kedden országszerte ismét csapadék várható. A héten azonban a kezdeti havazás, havas eső, néhol ónos eső után egyre inkább az eső lesz a jellemző halmazállapot.

Szabadban is megoldható a leander teleltetése?

2023. december 3. 04:37

Hogyan lehet a leandert teleltetni, netán szabadban is megoldható? Egymással ellentétes véleményeket lehet olvasni ebben a témában. Mit tanácsolnak?

Érdekességek az őszi falevelekről

2023. október 1. 12:40

Az őszt sokan az elmúlással azonosítják, de egy naturkertész szemében, aki a természettel együtt veszi a levegőt - vagy legalábbis próbálja -, annak az ősz egy mesés utazás az évszakok között.

Megmetszhetem a lakásban tartott babért? Mikor lehet kiültetni?

2023. október 29. 05:40

Már több éve nevelek egy babérnövényt a konyhámban, nagyon magasra nőtt. Vissza metszhetem? Kiültethető-e, ha igen, mikor érdemes, hogy életben maradjon? Úgy nézem, nem érzi jól magát jelenlegi helyén.