Időjárás

Víznyelő alakult ki a kukoricatáblán, a föld alá kerültek a növények

Agrofórum Online

A víznyelő viszonylag gyakori természeti képződmény, a felszíni karsztjelenségek egyik fajtája. Akkor jelent gondot, ha például egy mezőgazdaságilag hasznosított területen bukkan fel, amint az Törökországban történik.

Törökország éléskamrájának is nevezik azt a térséget, amely az ország középső részén, Konya és Karapinar települések között helyezkedik el. De arrafelé is egyre égetőbb a csapadékhiány, ami – veszélyes „mellékhatásként” – alkalmanként víznyelők kialakulásával jár együtt.

Az ottani gazdák pontosan tudják, hogy bármikor beszakadhat alattuk a föld, amikor arra döcögnek traktoraikkal. És nem ám csak apró lyukakról van szó, hanem akár több tíz méter átmérőjű nyílásokról, ahová beleesni nyilvánvaló életveszéllyel jár.

Anatólia ezen középső részén évszázadok óta gondot jelentenek a víznyelők. Az utóbbi években azonban jelentősen megnőtt a számuk, amit a szakemberek a klímaváltozással, az aszályos időszakok megnyúlásával, illetve ezzel párhuzamosan a fúrt kutak túlhasználatával hoznak kapcsolatba.

A gazdák egyszerűen kiszivattyúzzák a talajvizet, ami a mélyebb rétegek fellazulásával és beomlásával jár. Az egyik legnagyobb víznyelő mélysége az 50 métert is eléri. Távolról szinte nem is lehet őket észrevenni, hirtelen bukkannak elénk egy kukoricamező, cukorrépaföld vagy gabonatábla közepén. Természetesen mindez óriási károkat okoz az adott gazdák számára.

Arif Delikan, a konyai műszaki egyetem professzora, a téma szakértője egyedül Konya környékén 640 kisebb-nagyobb víznyelőt tart számon. Karapinarban tavaly 20 új keletkezett, ami túlzott mértékű emelkedést jelent. 2023-ban egy Adem Ekmekci nevű gazda a saját szemével látta egy hatalmas víznyelő kialakulását, amely jó néhány sárgabarack- és eperfáját „húzta be” a föld alá.

„A lábam hirtelen megcsúszott, ezért a földre pillantottam. Repedések látszottak a talajon, aztán hirtelen beomlott a föld, és néhány fám beledőlt. Igazán ijesztő volt” – mesélte az 57 éves termesztő, akinek két víznyelője is van már, mindegyik 50 méter széles. Az egyik a házától 10 méterre jött létre.

A tél folyamán Konyában az átlagosnál 40 százalékkal kevesebb csapadék hullott. Mindez óriási nyomás alá helyezte a környékbeli gazdákat, akik Törökország búzájának 36 százalékát termelik meg, a rengeteg zöldségről nem is szólva. Sokan illegális kutakat fúrtak, elgyengítve a talajt, és ezzel hozzájárultak a víznyelők megsokasodásához.

Fotókért KATTINTSON!

(Fotó: StockSnap /Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztően szomorú időjárási rekordot hozott az idei év

2026. október 10. 16:10

Az idei aszály az élet minden területét érintette az országban. Extrém alacsony terméseredményeket okozott a mezőgazdaságban, de még az energiaellátást is befolyásolta.

Időjárás Videó

Kevesebb eső – A szélturbinák megváltoztathatják az időjárást

2026. október 3. 16:10

A szélenergia extrém mértékű elterjedése az Északi- és a Balti-tengeren megváltoztathatja a csapadékmintákat a szomszédos part menti régiókban.

Ezt hozza az előttünk álló tél, már sejteni lehet, hogy számíthatunk-e csapadékra és farkasordító hidegre

2026. október 1. 09:10

A szokottnál is bizonytalanabb előrejelzéseket lehet tenni a téli magyarországi időjárásra, mert a jóslatok pontosságát a szuper El Niño jelensége világviszonylatban befolyásolja.

Egy régi kalendárium furcsa tavaszt jósol 2027-re

2026. szeptember 19. 09:10

Milyen lesz jövőre az időjárás? Ez a kérdés leginkább talán a gazdálkodókat érdekli, akik ki vannak téve a természet szeszélyeinek.

Súlyos a szárazság Portugáliában – az EU segítségét kérik

2023. május 11. 07:36

Portugália szárazföldi részének körülbelül 90%-a szenved aszálytól, a súlyos aszály területének egyötödét érinti.

A fák sem bírják korlátlanul: mit okoz a tartós hőség?

2026. június 29. 07:10

A tartós nyári hőség nemcsak a talajt, hanem a fák vízháztartását is átalakítja. Nem az öntözés mennyisége, hanem a módja válik meghatározóvá.

Az első lépés lehet az aszály és az erózió ellen - Új, innovatív megoldás az AGRO.bio–tól: AlgaTer

2019. január 28. 10:52

Az AlgaTer® által termelt nagy molekulatömegű anyag (EPS), óvja a talajt a kiszáradástól és táplálja a talajban élő mikroorganizmusokat, egyúttal védi a növényvédő szerek és a műtrágyák káros hatásaitól.

A tavaszi csapadék ellenére is kevés a víz Franciaországban

2023. május 19. 10:04

Az átlag feletti csapadékmennyiség Franciaország nagy részén márciusban és áprilisban javította a talajvízszintet, de a terület több mint kétharmadában még az átlag alatt maradt.