Magyarország az elmúlt fél évszázadban annyit melegedett, hogy az utóbbi években átlagosan az ország területének felén Spanyolország középső részének klímáját tapasztaljuk. Bár az éves csapadék mennyisége csak kisebb mértékben változott, a vízellátottság romlik.
A melegebb éghajlat nagyobb párolgási igénnyel jár, ezért ugyanannyi csapadék mellett is több víz hiányozhat a rendszerből. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói azt vizsgálták, hogyan változott Magyarország éghajlata az elmúlt öt évtizedben, ha a hő- és vízellátottságot együtt nézzük, és milyen mai európai éghajlatok felé közelítünk a következő évtizedekben. A cikk a Másfélfok című oldalon jelent meg.
A globális felmelegedés hatására a helyi éghajlati viszonyok jelentősebb módosulása figyelhető meg világszerte az 1970-es évek óta, ami alól persze Magyarország sem kivétel – hazánk éghajlata szintén átalakulóban van, és a mérési adatokat látva ez ma már nem vitatható. Mivel az éghajlati övezetek pólusok felé tolódása globálisan érzékelhető, és ennek folytatódása egy ideig még mindenképpen, sőt, akár a 21. század végéig is várható, ezért felmerül a kérdés: valóban a tőlünk délre lévő térségek mediterrán jellegű klímájával kell-e megbarátkoznunk? És vajon az éghajlati változások csak az elmúlt években gyorsultak fel, vagy már egy ideje zajlanak?
Már 50 éve zajlik a változás
Ahhoz, hogy megmondjuk, milyen éghajlat felé tart Magyarország, önmagában nem elég azt vizsgálni, mennyivel emelkedett a hőmérséklet, vagy hogyan változott az éves csapadék mennyisége. A kettő ugyanis szorosan összefügg: a melegedéssel nő a párolgási igény, ezért akkor is romolhat egy terület vízellátottsága, ha közben az éves csapadékösszeg alig változik. Érdemes tehát olyan módszert használni, amely a hő- és vízellátottságot együtt képes jellemezni. Ha így nézzük az adatokat, kiderül, hogy Magyarország éghajlata már az elmúlt 50 évben jelentősen elmozdult, a következő évtizedekben pedig olyan hő- és vízellátottsági viszonyok válhatnak egyre gyakoribbá, amelyek ma jóval délebbre fekvő európai térségekre jellemzők.
Ennek az átalakulásnak a feltérképezésére a Thornthwaite-féle éghajlati osztályozást használtuk. A módszer ugyan viszonylag számításigényes, nagy előnye azonban, hogy nemcsak a hőmérsékletet és a csapadékot veszi figyelembe, hanem a vízháztartás szempontjából fontos, hónapról hónapra zajló kölcsönhatásokat, a légkör és a felszín közötti folyamatokat is. Így egyszerre követhető vele a hő- és vízellátottság változása.
Hőség és víz
Ebben a rendszerben alapvetően két fő szempont alapján jellemezzük egy terület éghajlatát. A hőellátottság azt fejezi ki, mekkora lenne a párolgás, ha korlátlan mennyiségű víz állna rendelkezésre a felszínen és/vagy a talajban. Vagyis nem azt méri, hogy ténylegesen mennyi víz párolog el, hanem azt, hogy mekkora erre az éghajlati igény, ami egyébként leginkább a hőmérséklet függvénye. Ez az indikátor kilenc kategóriát határoz meg a fagyostól a trópusi viszonyokig.
A vízellátottság pedig azt is figyelembe veszi, hogy a lehulló csapadékból mennyi maradhat a talajban, és mikor alakul ki vízhiány egy egyszerűsített, úgynevezett csöbörmodell használatával, amely hónapról hónapra követi, hogy a párolgási igény és a csapadék, következésképpen a vízhiány és a víztöbblet hogyan alakul. Ezzel kilenc kategóriát határoz meg a sivatagitól a kifejezetten nedves éghajlati viszonyokig.
Mindez azt jelenti, hogy a melegedés önmagában is eltolhat egy térséget a szárazabb éghajlati kategória felé, még akkor is, ha az éves csapadékösszegben nincs látványos csökkenés. A két indikátor együtt jól jelzi, hogy egy adott terület mennyire kitett a vízhiánynak, és milyen természetes ökoszisztémák vagy mezőgazdasági kultúrák számára lehet kedvező az adott klíma.
Az ország fele már az eggyel melegebb klímaövbe került
A megfigyeléseket 1972 és 2025 között tekintve jól látható, hogy Magyarország az évek többségében leginkább a középszáraz klímaövbe tartozott. Ettől kiemelkedő eltérés 2010-ben jelentkezett (ez volt 1901 óta a legcsapadékosabb évünk), amikor az ország legnagyobb része a legalább közepesen nedves kategóriába esett.
Az is jól látszik a csöbörmodell hatásából, hogy nem 2011-ben, a legszárazabb évünkben jelent meg legerősebben a félszáraz kategória, hanem utána, 2012-ben. Ennek oka, hogy a talaj még tárolni tudta a 2010-ből származó jelentős víztöbblet egy részét, így a vízháztartási hatások időben kissé eltolódva jelentkeztek. Egymás utáni, hosszabb félszáraz időszakokat 1990 és 1993 között, 2000 és 2003 között, illetve most 2021-től 2025-ig láthatunk az idősor alapján.
2040 után várható a mélypont
A jövőre nézve egy olyan forgatókönyvet vizsgáltunk, amely 2040 után globálisan az üvegházhatású gázok jelentős kibocsátáscsökkentésével számol. Ezt közepes forgatókönyvnek nevezzük. A jelenleg ismert vállalások, tervek alapján 2100-ra nagy valószínűséggel ehhez a közepes pályához leszünk közel, és várhatóan csak kissé megyünk az ezen forgatókönyv szerint becsült globális átlaghőmérsékleti érték fölé.
A következő évtizedekben egyértelműen kedvezőtlenebb tendenciával kell számolnunk: tovább nő a félszáraz éghajlati kategória aránya – a jelenlegi 15%-ról 22%-ra. A közepes forgatókönyv szerint a félszáraz kategória aránya ezután is 21–23% körüli értéken maradhat. A legsúlyosabb húszéves időszakot várhatóan 2040 után érhetjük el, amikor a száraz-középszáraz kategória aránya is tovább nő: ez azt jelenti, hogy a szárazabb klímák már az ország területének átlagosan 67%-án várhatók, és a becslések alapján ezután egy lassú javulás veheti majd kezdetét a csapadékosabb éghajlati viszonyok irányába.
Ha a hőellátottságot tekintjük, kevésbé nyugodhatunk meg: 2021–2040 között átlagosan a terület 67%-ában, majd akár a 84%-ában is előfordulhat a közepesen meleg klíma a jelenlegi 49% helyett. 2060 után kis területen egy-egy évben átkerülnénk a meleg klímaövbe, mely jelenleg leginkább a Rómától délre elhelyezkedő mediterrán síkvidékek éghajlati viszonyainak felel meg.
A szárazabb (kisebb vízellátottságú) és a melegebb (nagyobb hőellátottságú) éghajlat irányába való eltolódás együttesen olyan éghajlati feltételeket teremt Magyarországon, amelyek ma a mediterrán térség egyes részeire jellemzők. Ezek pedig a talajokra, a természetes növényzetre és a mezőgazdasági kultúrákra is nagyon erős nyomást helyeznek.
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Pongrácz Rita meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa
A cikk teljes egészében a Másfélfok oldalán olvasható. KATTINTSON!
