31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Környezetvédelem

Egy gazda 50 millió dolláros bírságot kapott az őserdő irtásáért

Agrofórum Online

Egy brazíliai szövetségi bíróság több mint 50 millió dollár megfizetésére kötelezett egy gazdálkodót az amazonasi esőerdő egy részének elpusztítása miatt. A bíróság emellett befagyasztotta Dirceu Kruger vagyonát.

A Kruger elleni polgári pert a brazíliai főügyészség indította a brazil környezetvédelmi és megújuló erőforrások intézetének (Ibama) képviseletében. Korábban Krugert az Ibama kártérítés megfizetésére kötelezte 5600 hektárnyi őserdő kiirtásáért, amely a szövetségi kormány és Amazonas állam területén volt.

A kártérítés összege az eddigi legnagyobb

A múlt heti ítélet az eddigi legjelentősebb, klímabűncselekmény miatt Brazíliában indított polgári per volt, és az esőerdőben okozott károk helyreállítására és elrettentésére irányuló jogi törekvés kezdete.

Az ügyészek azzal érveltek, hogy a gazdálkodó láncfűrésszel irtotta a növényzetet, majd tüzet gyújtott, hogy megtisztítsa a földet. Végül pedig füvet telepített, hogy szarvasmarha-tenyésztéshez legelőt hozzon létre. Műholdfelvételek mutatták a károk nagyságát, és Kruger elismerte, hogy ő okozta azokat. A polgári perben az ügyészek azzal érveltek, hogy Kruger tettei kétféleképpen is károsították a környezetet: a növényzet elégetése üvegházhatású gázokat bocsát ki, ráadásul növények híján nincs, ami kivonja a szén-dioxidot a légkörből.

Brutális mértékű környezetterhelés

A bírság összegének meghatározásakor a bíróság azokra a bizonyítékokra támaszkodott, amelyek szerint az esőerdő kiirtása hektáronként átlagosan 161 tonna szén-dioxid-kibocsátásával jár. Összesen tehát 901 600 tonna szén-dioxid került a levegőbe. A bíróság ennek a kárnak az értékét tonnánként 65 dollárra becsülte. Ezt az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által kiszámított szén-dioxid-kibocsátás társadalmi költségének átlagolásával számítottak ki.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szabóméh szerepe a természetben: nem támad, csak beporoz

2025. június 14. 14:10

A szabóméh (Megachile sp.) ártalmatlan rovar: csendes beporzó, aki szó szerint „levélből varrja” a fészkét.

Újabb források az agrárium fenntarthatóságának növelésére

2025. június 12. 14:10

Több mint egymilliárd forintos támogatást kap az ÖMKi a fenntartható mezőgazdaságért folytatott kutatásainak folytatására.

Túlélők a jégkorszakból – segíthetnek megérteni a jövőt

2025. június 5. 14:10

A természet legkitartóbb élőlényei, a zuzmók kulcsot adhatnak a kutatók kezébe: klímaváltozást és erdőkezelési hatásokat is képesek jelezni.

Megugrott a kapitális sügérek száma – most a horgászokon a sor

2025. június 2. 13:10

Látványosan nő a nagytestű sügérek száma hazánk természetes vizeiben. A kutatók országos felmérésbe kezdtek – a horgászok segítségével.

Vadkár a földeken

2023. április 22. 14:39

Nézzük most meg, hogy mit értünk pontosan vadkár alatt!

Farkasveszély: közel 2,7 milliárd forintba került a haszonállatok védelme Alsó-Szászországban

2024. február 18. 08:10

Csaknem 7 millió eurót költött az észak-németországi tartomány közigazgatása arra, hogy – az ismert közmondást kicsit kiforgatva – a haszonállat is megmaradjon, és a farkas is jóllakjon.

A biopalánták helytelen szállítása súlyos következményekkel jár

2024. március 11. 09:10

Egy növényfaiskolának jelentős kártérítést kell fizetnie egy biozöldség-termesztőnek, miután nem megfelelő bio-csemetéket szállított.

Újabb pert vesztett a Bayer

2020. október 23. 10:20

A német vállalat épp egy hónapja további több ezer esetet zárt le peren kívüli megállapodással a Roundup növényvédő szerekhez kapcsolódóan.